Művészet mindenkinek

Már a neveket böngészve egyértelmű: ahány megye, annyiféle népiskola. Három megye művészeti népiskolájának működését pásztáztuk. A csíkszeredai központtal működőt Hargita Megyei Művészeti Népiskolának hívják, a háromszéki testvériskolát Sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolának, a kolozsvári művészeti népiskola pedig Tudor Jarda zeneszerző nevét viseli, a szatmárnémetit pedig például egyszerűen csak Szatmári Művészeti Iskolának nevezik. Az elnevezések sokszínűségénél csak az iskolák kínálatának változatossága nagyobb.

Igények és válaszok

A különböző megyék oktatási kínálatát tekintve egyértelmű: nincs egységes országos tendencia, minden térség saját tervet követhet. A közel száz lehetséges szak listáját ugyan minisztériumi rendelet határozza meg, ám az ezen belüli választásokat, hangsúlyokat a megyei intézmények maguk választják. Ami közös: a népiskolai tanév ősztől nyár elejéig tart, a tanórák többnyire délután zajlanak, művészeti szaktól függően egyéni vagy csoportos tanórákon, amelyekre szinte korhatár nélkül lehet jelentkezni. A tanulmányok elkezdését valamilyen felvételi minden képzési helyszínen megelőzi. És bár a megyei intézmények önállók, tartják a kapcsolatot a hasonló iskolákkal, közös rendezvényeket szerveznek.

A sepsiszentgyörgyi művészeti és népiskola a művészeti oktatás mellett a felnőttoktatásra is egyre nagyobb hangsúlyt helyez – tudtuk meg Gáj Nándor igazgatótól. Az új kurzusok kifejezetten a munkaképes korosztálynak szólnak, a váltás a megye fejlesztési tervéhez és a helyi igényekhez igazodik. Tavaly például a turizmusban dolgozók szakmai továbbképzését célozták meg, nemrégiben szabó-varró képzést hirdettek az animátor- és szakácsképzés mellett. Az igazgató azonban kiemeli: a felnőttoktatás nem jelenti a művészeti képzés megszűnését.

Az intézmény három-ötéves képzéseire a megyeszékhelyen kívül további 15 helyszínen lehet jelentkezni a felmerülő igényeknek megfelelő szakokon. Sepsiszentgyörgyön például inkább a klasszikus képzések népszerűek, sok gyerek hangszeres zenét tanul, és a balett alapjait is sokan igyekeznek elsajátítani. De az idősebb korosztályokból is sokan szeretnének hobbiszinten megtanulni például festeni. Van olyan hallgató, aki azért tanul gitározni, hogy táborokban játszhasson, míg a menedzser azért dobol a népiskolában, hogy kikapcsolódjon. „Mivel a teljes tandíj 25 százalékát a diák fizeti, minőségi oktatást kell nyújtanunk. Tanáraink közül például Luiza Zan Románia egyik legjobb dzsesszénekesnője, Kerezsi Csongor a basszusgitározás egyik legkiemelkedőbb képviselője, hallgatóinknak valóban van mit tanulniuk a szakembereinktől” – mondja Gáj Nándor. A csoportos jellegű képzés tanévenként 230-290 lejbe kerül, míg az egyéni oktatást igénylő tanórákért 620 lejt kell fizetnie a hallgatónak.

„Akad olyan is, aki csak a diplomáért jön – ezt a kategóriát őszintén én nem szeretem –, a hallgatóink nagy része azonban gyerek, illetve fiatal. Vannak kézművességet tanuló felnőttek bútorfestés, népi építőművészet és néptánc képzéseken, de sokkal több felnőttet szeretnék itt látni. Nemcsak azért, hogy megtanuljanak valamit, hanem hogy kilépjenek a hétköznapok mókuskerekéből” – vázolja a szentgyörgyi intézményvezető. A népiskolákban szerzett oklevelek elismerése nem országos érvényű – ez alól kivétel a felnőttképzést igazoló okirat –, attól függ, ki, hol szeretné azt érvényesíteni. A szakképzést nyújtó igazolás azonban alkalmas az egyéni vállalkozói engedély kiváltására.

„Kicsit nehézkes az állami rendszer, nem képes rugalmasan válaszolni a felmerülő igényekre. Legnagyobb sikerünknek azt tartom, hogy tavaly végre népzeneoktatást indítottunk, idén pedig elindult a Népzene mindenkinek elnevezésű projekt, ami azt jelenti, hogy a néptánccsoport nemcsak fellép egy-egy helyszínen, hanem táncházat is tart ott” – összegzi tapasztalatait Gáj Nándor.

Székely hagyományőrzés

Csíkszeredában inkább a zenei képzés és a népművészeti szakirányok élveznek kiemelt szerepet. Úgy tűnik, a Hargita Megyei Tanács más stratégiát követ, és valamelyest a térség lakóinak igényei is eltérnek például a háromszékiekétől. Péter Csaba, a Hargita Megyei Művészeti Népiskola igazgatója maga is az 1977-ben alapított intézmény hallgatója volt, majd zongorát tanított. „A kommunizmusban is mindig előszeretettel látogatták a művészeti népiskolákat, minden időben igény volt a képzésekre. A zeneművészet, táncművészet, képzőművészet, népművészet, iparművészet szakágakban zajló 35 oktatásunkat 750 növendék látogatja. A modern művészetek oktatása mellett a hagyományos népi mesterségek – népi fafaragás, székelykapu-készítés, székely népviselet készítése, kerámia-, bútorfestés, nemezelés, népi szövés-varrás – megőrzése, ápolása, az értékmentés oktatás útján valósul meg” – vallja Péter Csaba.

A Hargita megyei intézményt elsősorban az iskolaköteles korosztály látogatja Csíkszeredában, illetve több más településen, hogy egy hallgatónak se kelljen tíz kilométernél többet utaznia. Alumni rendszeren követik a végzettek életútját is. Olyan hallgató is akad, aki Budapestről költözött Gyergyószentmiklósra tanulni, vagy Nyíregyházáról jár kéthetente a népi mesterséget oktató képzésre. Csíkszeredában olykor egész családok – gyerek, szülő, akár nagyszülő is – a népiskola hallgatói. Péter Csaba fontosnak tartja, hogy a helyi tudáskincset is elsajátítsák az érdekeltek. A hallgatóknak a tandíj 30 százalékát kell állniuk, ami tanévenként 400–600 lej közötti összeget jelent. „A legfontosabb, hogy a gyerekeknek azt tudjuk nyújtani, amit elvárnak. Amikor belép egy kisdiák csillogó szemekkel a tanév kezdetén, azt a vágyat, örömöt szeretnénk mindvégig megtartani és olyan értékekkel felruházni, amire egész életében emlékszik, ami meghatározza az életét. Folyamatosan nő a diáklétszám, mindenki saját elhatározásából jön hozzánk, alacsony a lemorzsolódási arány. Aművészeti népiskola az egyedüli intézmény, amely öt művészeti szakágazatban tud és mer oktatást nyújtani” – hangsúlyozza Péter Csaba.

Kolozsvári metamorfózis

A kolozsvári intézmény „kultúrgyárként” határozza meg magát. Ez már csak azért is lehetséges, mert helyszínül az egykori cukorgyár épülete szolgál. Itt a modern művészetek kapnak inkább hangsúlyt, de számos képzés közül lehet válogatni a különböző zenei, tánc, képzőművészeti oktatások terén is. Erdély fővárosa azért is egyedi, mert a népiskola hallgatóinak nagy része egyetemista.

Népiskolák, konzervatóriumok, művészeti népiskolák
Napjaink megyei művészeti népiskoláinak és monarchiabeli népiskoláknak nem sok közvetlen közük van egymáshoz. Utóbbi sokkal tágabb értelmű, általában véve népoktatást jelentett. 1868-ban törvényileg meghatározták: hogyan és hol kell népiskolákat létesíteni. Ezekben a tanintézetekben olvasást-írást, számolást és hasonló alapismereteket oktattak. De a művészeti népiskolák egy részének is százéves gyökerei vannak, ilyen például nagyváradi művészeti iskola vagy a Szatmárnémetiben működő Szatmári Művészeti Iskola, amelynek jogelődje egy 1905-ben alapított konzervatórium. Ezt az intézményt vette át a trianoni békediktátum után a román állam. A mai népiskolák születésének második hulláma 1954–55-höz kötődik, amikor régiónként alapítottak művészeti oktatást nyújtó népiskolákat. A legtöbb mai intézmény viszont az 1968-as megyésítésnek köszönheti létét. A megyék létrejöttével ugyanis valamennyi megyeszékhely külön népiskolát hozott létre. Ma a művészeti népiskolák a megyei tanácsokhoz tartozó intézmények, egyes városok népiskolái ugyanakkor a megyei kulturális központokhoz is csatlakoztak.

A kolozsvári Tudor Jarda Művészeti Népiskola idén ősszel ünnepli 60. születésnapját, de az épület, amelyet a jubileumra teljesen felújítanak, még a monarchia idejéből származik. Volt itt cukorgyár, laktanya és javítóintézet is, 1993 és 2008 közt üresen állt, akkor költözött ide az iskola a Sétatérről, miután a korábbi székhelyül szolgáló villát visszaszolgáltatták a tulajdonosnak. Vasile Corpodean menedzser hálás a váltásért, az új helyszín bővebb lehetőségeket jelentett. Az ízlésesen felújított, a patinát is hűen tükröző épületben még a mosdók is „hagyományőrzők”, a visszatérő sakktáblamotívumot idézik a csempén. Az egykori kápolnából lett hőközpont nem az iskola „gyártmánya”, ahogy a virágsziget sem, amely a rövidesen újra működőképes állapotba hozandó artézi kutat rejti.

„Hogy miért lehet ma is aktuális a népiskola? A választ nem én adom meg. Ha nem lenne aktuális, nem találna itt minket, nem léteznénk, mert igények szerint működünk. És amíg van igény a művészeti képzésre, létezünk” – hangzik a kolozsvári intézményvezető helyszín-független megállapítása.Az iskola ugyanakkor nagyon modern, főleg ha a szakkínálatot nézzük, mert Kolozsváron is van például néptáncoktatás, klasszikus, modern zene, meg dzsessz, grafika, festészet, divattervezés, modern-tánc, színészet. Hogy csak néhányat említsünk a széles kínálatból. A kolozsvári iskola sem csak a megyeszékhelyen oktat, a megye további 11 településén van jelen, de a biztos bázist ez jelenti. Vasile Corpodean hangsúlyozza, hogy nemcsak egy folyamatos tanulást biztosító iskolát, hanem kulturális intézményt vezet, amelynek missziója láthatóvá tenni a diákok munkáit. A vezető nem panaszkodik a lehetőségekre, mert elég önállósággal rendelkeznek ahhoz, hogy kellő számú tanárt alkalmazzanak, új szakokat indítsanak, eseményeket tervezzenek. Szerinte a rendszerváltás után hullámvölgybe kerültek a népiskolák, tíz éven át keresték a helyüket, azóta viszont virágzásnak indultak. Kolozsváron egyébként évi 800–900 lejbe kerül az oktatás.