EMNT: tíz év az autonómia szolgálatában

A díjkiosztással fűszerezett ünnepi rendezvény mintegy megkoronázta a tízéves évfordulót. A romániai magyar autonómiaharc mérföldkövének számító 2003-as esztendőtől számba vett történések lajstroma több mint tanulságos: a személyi elvű és a területi autonómiáról elkészített törvénytervezetek, szakmai tanulmányok, tiltakozó, közösségi önrendelkezést követelő nagygyűlések és az évek során kiépített nemzetközi kapcsolatok azt bizonyítják, hogy az erdélyi magyar nemzeti oldal nem ült tétlenül. Legtöbbször az RMDSZ-nek a román hatalommal történő cinkos összekacsingatása, vagy éppen hallgatása ellenében lépett aTőkés László nevével fémjelzett erdélyi magyar tábor.

 A határmódosítás alternatívája

Az elmúlt tíz évet értékelő beszédében Tőkés László részleteire szedve pörgette vissza az eseményeket 2003. február elsejéig, amikor Szatmárnémetiben egyazon napon két rendezvényre került sor. „Az egyiken az akkori román és magyar pártpolitikai élet színe-java vonult fel: a román és a magyar kormányfő, Adrian Năstase és Medgyessy Péter, Markó Béla RMDSZ-elnök mellett ott ült Kovács László magyarországi külügyminiszter. Ott állt a két ország vörös miniszterelnöke, ott álltak RMDSZ-es vezéreink mellett, szemléletes és személyükben megtestesülő baljós példázataként annak, hogy ott összpontosul az a nacionál- és posztkommunista hatalom, amely a mi sorsunkról akar dönteni.” Tőkés hangsúlyozta: e „hivatalos” kongresszussal szemben hívta össze a Láncos-templomba a Királyhágómelléki Református Egyházkerület bővített, rendkívüli közgyűlését, hogy a kommunista visszarendeződés uralkodó irányával szembeszegülve folytathassa a megalkuvás nélküli küzdelmet. Ez volt a csírája az EMNT tíz évvel ezelőtti megalakulásának.

Beszédében Tőkés felleltározta az RMDSZ nevével fémjelzett politizálás elmúlt tíz esztendejét. Az összegzés azonban jobbára csak kérdések megfogalmazására adhatott lehetőséget: „Megérte lemondani az autonómiáról és a külpolitikáról, miközben a cserében kialkudott, olyan, amilyen szerzett jogaink annyit sem érnek, mint az a papír, amelyre a jogszabályokat kinyomtatták? Megérte kormányzati részvétellel vagy külső támogatással legitimálni a többségi hatalmat azért, hogy korábbi partnereink pár év elteltével még a puszta létünket is kétségbe vonják és nemzeti identitásunkat, szimbólumaink szabad használatához való természetes jogunkat is elvitassák?” Az ellenzéki politikus szerint elegendő hit és erő van az újrakezdéshez, hiszen az autonómiatörekvéseket általános nemzetpolitikai konszenzus övezi. Az erdélyi magyarság számára a közösségi önrendelkezés lehet a határmódosítás egyetlen alternatívája – fogalmazott Tőkés.

Az Åland-szigetek példája
A gálaest egyik meghatározó pillanata volt Elisabeth Nauclér, az Åland-szigetek finnországi parlamenti képviselőjének előadása arról a svéd anyanyelvű közösségről, amely Finnország egy parányi területeként 1921 óta élvez példaértékű önrendelkezési jogot. Széleskörű autonómiájának köszönheti, hogy a svédajkú lakosság száma folyamatosan növekszik. Az autonóm sziget életét szabályozó törvénykezések egy részét az unióban egyesek megkérdőjelezik, kritizálják, hiszen több olyan kitétele van, amely sajátos feltételekhez köti a földvásárlást, a vállalkozási jogot, előjogokat biztosítva a svéd kisebbség számára. A svéd képviselő szerint e kritikák ellenére az Åland-szigetek a kisebbségi területi autonómia egyik mintapéldája az Európai Unióban. A rangos meghívottak sorában felszólalt Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is, aki beszédében kijelentette: nem volt hiábavaló az EMNT elmúlt tíz esztendeje. Az autonómia népszerűsítésével új utat nyitott meg az erdélyi magyarság előtt, hogy minden magyar a maga teljességében élhesse meg magyarságát.

 Kuruc-labanc szembenállás

Az EMNT korábbi ügyvezető elnöke, Toró T. Tibor történelmi példákra hivatkozva igyekezett szemléltetni azt a fajta egymásnak feszülő diskurzust, amely az RMDSZ és a vele szemben álló nemzeti tábor között kialakult. Úgy vélte, a kuruc és labanc szembenállás minden időben az éppen regnáló főhatalomhoz való viszony kérdése volt. Esetünkben a történet arról szól, hogy a labancoknak egyetlen céljuk van: beépülni a bukaresti főhatalomba, kormányzatra kerülni. Ezzel szemben a kuruc gondolkodásmód mindig az autonómia ügyének képviseletére törekszik – fogalmazott az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Toró az EMNT nevével fémjelzett nemzeti táborhoz köthető politikai mozgásokra is kitért. Az idén húszéves Reform Tömörülés volt annak a folyamatnak az eredője, amely lehetővé tette az EMNT, a Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Polgári Párt, majd az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulását.

A tízéves évforduló alkalmából elfogadott A mi igazságunk: a mi erőnk című EMNT-nyilatkozat hárompárti székelyföldi önkormányzati testület létrehozását tűzi ki célul. Az elképzelés szerint olyan székelyföldi önkormányzati testületet kell megalakítani, amely a területi autonómia kivívásáig a létrehozandó székely parlament „előképe” lehet. A nyilatkozat szerint esély van arra, hogy a Székelyek Nagy Menetelése szellemében folytatódjék a 2009-es önkormányzati nagygyűlésen elkezdett közösségi építkezés. Az EMNT az erdélyi magyar autonómiatörekvéseket közös stratégiában egyesítené, amelynek gazdája az Erdélyi magyar Egyeztető Fórum (EMEF) utódaként létrehozandó új erdélyi magyar kerekasztal lenne.

Kós Károly-díjak

Az EMNT idén első alkalommal osztotta ki a Kós Károly-díj az autonómiáért elnevezésű kitüntetést. A díjjal olyan személyiségeket tüntetnek ki, akik tevékenységükkel hozzájárultak az autonómia ügyének kiteljesítéséhez, vagy példaértékűen támogatták az autonómia ügyét. Kós Károly-díjat kapott idén Király Károly egykori háromszéki szenátor, aki a Szőcs Géza által tartott laudáció szerint az autonómiagondolat egyik első frontembereként az 1970-es évek Romániájában, „a csend és a sötét országában” az egyik első hang volt, amely dacolt a zsarnokkal, és elindította az erdélyi magyarság morális és intellektuális felébredését. Juhos Gábor, Magyarországon élő, székelyhídi származású maratonfutó szintén Kós Károly-díjat kapott. A méltató Sánta Imre bikfalvi református lelkész elmondta: Juhos Gábor két hét alatt naponta egy maratoni távot lefutva körbeszaladta a Székelyföldet az autonómiáért, céltudatosságával és kitartásával – az akadályokkal megbirkózva – megmutatta az önrendelkezés elérésének a módját. Kós Károly-díjjal tüntették ki Bakk Miklós politológust az autonómia ügyét elősegítő tudományos munkásságáért. Bodó Barna laudációjában elmondta: Bakk Miklós az autonómia hosszútávfutóinak egyike. A legigényesebb szakmaisággal kezdett foglalkozni az autonómia ügyével, és ha manapság az erdélyi egyetemi és tudományos világban az autonómiáról beszélnek, a Bakk Miklós neve megkerülhetetlen. A negyedik kitüntetett néhai Birtalan Ákos háromszéki parlamenti képviselő volt. A méltató Toró T. Tibor szerint a 49 évesen elhunyt Birtalan mindig közössége érdekében kamatoztatta kemény munkával megszerzett tudását, a parlamentben pedig az egyik első aláírója volt abenyújtott autonómiatervezetnek. A díjat Birtalan Ákos özvegye, Birtalan Csilla vette át.