
Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó
Székelyudvarhely 1978-ban vonult be a magyar hagyományőrzés történetébe: a városban szervezték meg először a világ első táncháztalálkozóját. A kezdetből hagyomány lett, s idén szeptember 7-9. között rendezték meg az Erdélyi Táncháztalálkozót. A helyszíni élményeit Tóth János, a Hagyományok Háza hálózati és társadalmi kapcsolatokért felelős szakmai vezetője osztotta meg.
2023. szeptember 09., 22:042023. szeptember 09., 22:04
„A Találkozó a tánc igazi ünnepe, hiszen a Küküllő menti városban rendezték az első táncháztalálkozót 1978-ban. A közösségek azóta is büszkén ápolják e nemes hagyományt, s e kiemelt ünnepnek mi is részesei lehetünk ezekben a napokban. A szemlélőnek elképesztő élményben lehet része; ezrek látogattak Székelyudvarhelyre.
Végighaladva a színház mögötti téren, a parkban családok beszélgetnek, gyermekek rajzolnak serényen az aszfaltra. Igen, majális-hangulatban telnek az órák.
Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó
A találkozó eredménye, hogy olyan közönséget tud magához vonzani, aminek tagjai nem biztos, hogy a mindennapokban élik és ápolják ezt a kultúrát, de az itt szerzett élményeik kihathatnak a jövőre.
A több száz, s mi több, ezer kilométerről érkezők régi ismerősökként üdvözlik egymást, s örömük kihat az egész találkozóra. Az amatőr mozgalom táncosainak, zenészeinek jelenléte a találkozó igazi erőssége, viszont a hivatásos együttesek programjai emelik a rendezvény fényét. A teljesség igénye nélkül, például a Városi Sportcsarnok ad szombat este otthont az Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek közös előadásának.
Fotó: Erdélyi Táncháztalálkozó
A programokat az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezi, s az Intézmény – számos önkéntessel kiegészítve – adja a rendezői stáb derékhadát.
A tömeget látva elégedettség tölti el a résztvevő szívét: a négy és félévtizedes kezdeményezés mára örömünneppé vált, ahol a Kárpát-medence minden szeglete – akár mint bemutatkozó, fellépő vagy vendég – jelen van.”
Életútja sporttörténet, nemzetközi tapasztalat és közösségi elköteleződés. A kolozsvári medencéktől az amerikai egyetemi bajnokságig, majd vissza Erdélybe: Baloga Istvánt vízilabdázóként, oktatóként és családapaként is a kitartás vezérli.
Szilveszter éjszakáján és az új év első napjaiban jóval fagypont alatti hőmérséklettel búcsúzik az óesztendő, és köszönt be az új esztendő. Hétvégére, illetve a jövő hét elejére azonban enyhül a hideg idő.
Karácsony előtt idén nem a szokásos takarítással foglalkoztunk, hanem egy különleges utazást választottunk: Malagát és Granadát fedeztük fel Andalúzia napsütötte vidékén. A mediterrán városok lenyűgöző erődítményei az első pillanattól magukkal ragadtak.
Harmincöt éve szolgál Marosszentgyörgyön, nemrég jelent meg a századik verseskötete, és december elején a prefektúra is kitüntette a közösségért végzett szolgálatáért. Baricz Lajos római katolikus plébánossal a szolgálatáról és az ünnepről beszélgettünk.
Lehet-e egyszerre fergeteges bulikat tartani és Jézus örömhírét hitelesen képviselni? Miklós Gyuri szerint nemcsak lehet, hanem kell is. A kolozsvári zenész és vallástanár a vele készült beszélgetés során hitről, zenéről, küldetésről és arról vall.
A gyulai Százéves Cukrászda korábban is megkerülhetetlen pontja volt a viharsarki városnak, az idén elnyert Magyarország Tortája cím pedig csak még több vendéget vonz a létesítménybe. Decemberi látogatásunkkor „belekóstolunk” az egykori kávéházi miliőbe.
Télies, hideg napok elé nézünk az esztendő utolsó hetében, éjszakánként mindenütt fagypont alá süllyed a hőmérő higanyszála. A nappalok sem lesznek sokkal enyhébbek, a csúcshőmérséklet többnyire alig haladja meg a fagypontot, napközben is hideg lesz.
A fiatal generáció nagy mértékben ki van szolgáltatva a közösségi oldalakon terjedő, a Ceaușescu diktatúrája, a totalitárius rendszerek iránti nosztalgiát és szélsőséges eszméket terjesztő tartalmaknak – derült ki nemrég egy elemzésből.
A karácsonyra készülődés jegyében az Erdélyi Napló Keskeny út című videós összeállítása keretében három lelkipásztor mesél arról, hogyan készülnek a híveik a karácsonyra.
Az újságíró sosem megy igazán szabadságra – legalábbis ezt szokták mondani nekem a barátaim, az ismerőseim, a családom. Mert valóban figyelek, látok, jegyzetelek, amikor utazom is. Valóban, mindig úgy alakul, hogy történeteket hozok haza.
szóljon hozzá!