Pálinkás mester nevét Bihar megye-szerte ismerték
Fotó: Sütő Éva
A kőfaragás az egyik legősibb mesterségek egyike, bár alapanyag hiányában az Érmelléken nem volt elterjedt foglalkozás. A kövek örök életűek, megmunkálóinak is belépőt jelentenek az örökkévalóságba. Írásunkban Bihar megye legismertebb kőfaragójára, Pálinkás Miklósra emlékezünk.
2024. július 18., 08:112024. július 18., 08:11
2024. július 18., 08:162024. július 18., 08:16
Minden szakmának megvan a maga története, kialakulása. A kőfaragó mesterség igen régi, hazánkban 1000 éves múltra visszatekintő szakma, melynek kiformálódásán érdemes kicsit elmélyedni. A magyar kőfaragó mesterség létrejöttét Szent István királynak köszönhetjük. Ő hozta rendeletbe, hogy minden 10 falu építsen egy templomot, és mivel ezek már kőből készültek, ezért szükség volt ügyes kezű kőfaragókra. A mesterség a 15. századig virágzott, azonban a törökök uralma alatt szinte kihalt. Később a Habsburgok telepítettek be bajor kőfaragókat, akiknek köszönhetően sok magyar mester tanulta meg a szakmát. A két világháború között a gépesítés volt a fő cél, de erre a háború befejezését követően már nem volt lehetőség. Viszont, minden rosszban van valami jó: ebben az időben nagyon sokat javult a kőfaragók kézügyessége, azonban
Észak-Erdélyben már a 12-13. századból fennmaradtak kőkemencék, kőlapokból rakott tűzhelyek. A kőből faragott tárgyak élettartama több száz évre becsülhető, utána másodlagos funkciót is elláttak: házalapba építették, vagy alátétekként használták azokat. A márvány és a gránit hosszabb élettartamú, de azokat mi magyarok csak a polgáriasodó világban kezdtük használni. Az utóbbi száz évben falvakon is elterjedt ugyan a márvány síremlékek faragása, de a kövek, márványlapok messze földről való ideszállítása nem számított olcsó mulatságnak.
A magyar néprajzi lexikon szerint a kő megmunkálása építkezéshez, használati tárgyak készítésére, szűkebb értelemben a népművészet kevéssé jelentős és alig kutatott ága. A falvak, mezővárosok templomainak, köztereinek, utcáinak kőszobrai, a kálváriák, út menti keresztek, temetői kősíremlékek általában a kor élenjáró művészetét, a városias kőfaragó ipar formavilágát tükrözik. Néhol azonban a parasztok is megmunkálták a követ, illetve mesteremberekkel olyan munkákat készíttettek, amelyek formájuk, stílusuk révén beilleszkednek a népművészetbe. Mivel a kőfaragás középkori és újkori fejlődésében a megfelelő minőségű bányahelyeknek meghatározó erejük volt, a mesterség művelői elsősorban a bányák szomszédságába, kőfaragó központokba települtek.
A gépesített műhely nagy előny kőfaragó szakmában
Fotó: Sütő Éva
Az egykori magyar falu kő épületelemei közül legelterjedtebbek a kőkapuk, amelyeket gyakran díszítettek. Kőből faragták az ablakkereteket, tornácoszlopokat, tornáckönyöklőket, padokat, lépcsőt, itatóvályút, határkövet, híd- és pinceboltozati elemeket, sőt járdalapokat is, éppen a maradandóságuk miatt. A kő építőelemként történő felhasználása mellett leginkább a sírkő- és a kőkereszt állításának szokása terjedt el a magyarok körében. Az újabb kutatások szerint a faragott sírkövek az utóbbi évszázadban terjedtek el falvainkban és mezővárosainkban is. Kezdetben a gazdag családok állíttattak halottaiknak kőből sírjelet, majd a múlt század vége felé a kevésbé tehetősek is követték a kor divatját, elsősorban azokon a vidékeken, ahol a sírkőhöz a közeli kőfaragóktól könnyen hozzájuthattak. Egyes területeken a nagymértékű erdőirtás miatt tértek át a fejfák állításáról a házilag faragott sírkövekre.
Az Érmellék legismertebb kőfaragó mestere Pálinkás Miklós volt. Az ő nevét Bihar megye-szerte ismerték, de dolgozott a Szilágyságban is, sőt Magyarországról is voltak megrendelői. A mester a Szatmárnémeti melletti Pusztadarócon született. Egy régebbi beszélgetés során elmondta, már gyermekkorában vonzották a kövek. Mindig nézegette, melyikből mit lehetne alakítani, formálni. Szerette a temetőket járni, nézegette a régi sírköveket, látott néhány igazi műalkotást is, mely meg-megihlette, tovább gondolta a bennük rejlő fantáziát.
A mesterséget egy szatmárnémeti mesternél tanulta ki, 1968 óta dolgozott a kövekkel. Érmihályfalvára házassága révén került. Már a múlt rendszerben rendelkezett iparos engedéllyel, mely abban az időben ritkaságnak számított. Szakmai téren csak sírkövekkel foglalkozott, de út menti feszületeket is készített – legutóbb Érvasadra és Értarcsára faragott ilyeneket. Kőkarzattal ellátott lépcsőket, valamint kandallókat is faragott.
Protestáns temetőkben a sírkőtáblák és obeliszkek, a katolikusok temetőiben a keresztek, illetőleg a keresztfaragvány fejezetű sírkőtáblák a legelterjedtebbek
Fotó: Sütő Éva
„Megkülönböztetünk tábla, obeliszk, kereszt, valamint tábla és kereszt formájú sírköveket. Protestáns temetőkben a sírkőtáblák és obeliszkek, a katolikusok temetőiben a keresztek, illetőleg a keresztfaragvány fejezetű sírkőtáblák a legelterjedtebbek. Régebben a falusi kőfaragók többnyire durva megmunkálású, rövid feliratú, egyszerű díszítésű sírköveket készítettek, melyek a régi temetőkben még láthatók.
A legügyesebbek értettek a corpus és a szoboralakok (Nepomuki Szent János, az angyalok különböző megjelenítése, Szent Vendel, Szent Donát, Szűz Mária stb.) megformálásához, de figurális faragással csak kevesen foglalkoztak. Ezekkel én sem foglalkoztam. A kőfaragók általában mintakönyveket használnak, amelyekből a megrendelő kiválaszthatja a kívánt kereszt-, illetve sírkőformát. Már több mint harminc éve vagyok a szakmában. Az érmelléki sírkertek köveinek, obeliszkjeinek tetemes százaléka az én munkám” – mutat a temetődombok felé a mester.
A kőfaragó arról is szívesen mesélt, amikor az elmúlt évtizedek alatt szembesült egy-egy tragikomikus történettel, hisz a szakma eme válfaja nem csak a gyászos pillanatokat idézi. A mester elsorolta a tréfásabb kuncsaftok kívánságait, akik még éltükben síremléket állíttattak maguknak. Azonban ezeket legtöbbször nem lehetett kivitelezni a helyi lelkészek, plébánosok tiltásai miatt, de ő maga sem szívesen készítette volna el. Legszívesebben az egyik érkeserűi öregúr rendelésére emlékszik, aki akkortájt a helyi plébános úrral is megegyezett a felirat felől. Szó szerint már nem tudta idézni, de leginkább a szépasszonyokat és a jó tüzes borokat sajnálta e világi életéből. Voltak egyéb megmosolyogni való rendelések is, de ezeket tán nem illene megírni – mosolygott a mester.
A hetvenes években a híres magyarországi dalszerző Presser Gábor írta meg egyik dalában az utolsó cédula történetét, valamint tette fel záróakkordként a kérdést: „Hány cédula egy élet?” Az utolsó „okmány” valóban a sírköveseknél íródik. A fejfák és sírkövek, létünk utolsó írott bizonyítékai.
de ahogy mondani szokás, a kőfaragók örök életűek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.
A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.
Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.
Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.
Világszerte már 1,17 milliárd embert érint valamilyen mentális zavar, és Erdélyben is egyre többen kérnek segítséget. Vajda Ildikó pszichiáter szerint különösen aggasztó, hogy mind több fiatal és serdülő kerül rendelőbe.
Hiába nőttek a romániai fizetések, ez nem hozta magával automatikusan a vásárlóerő növekedését is, az infláció ugyanis többet „vett ki” a zsebünkből – ez a munkaerőpiacot vizsgáló tanulmány egyik legfontosabb következtetése.
Egyre több partiumi, sőt erdélyi kertben érik be a füge (Ficus carica), sőt akadnak helyek, ahol a indián banán vagy datolyaszilva is megterem.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!