Pálinkás mester nevét Bihar megye-szerte ismerték
Fotó: Sütő Éva
A kőfaragás az egyik legősibb mesterségek egyike, bár alapanyag hiányában az Érmelléken nem volt elterjedt foglalkozás. A kövek örök életűek, megmunkálóinak is belépőt jelentenek az örökkévalóságba. Írásunkban Bihar megye legismertebb kőfaragójára, Pálinkás Miklósra emlékezünk.
2024. július 18., 08:112024. július 18., 08:11
2024. július 18., 08:162024. július 18., 08:16
Minden szakmának megvan a maga története, kialakulása. A kőfaragó mesterség igen régi, hazánkban 1000 éves múltra visszatekintő szakma, melynek kiformálódásán érdemes kicsit elmélyedni. A magyar kőfaragó mesterség létrejöttét Szent István királynak köszönhetjük. Ő hozta rendeletbe, hogy minden 10 falu építsen egy templomot, és mivel ezek már kőből készültek, ezért szükség volt ügyes kezű kőfaragókra. A mesterség a 15. századig virágzott, azonban a törökök uralma alatt szinte kihalt. Később a Habsburgok telepítettek be bajor kőfaragókat, akiknek köszönhetően sok magyar mester tanulta meg a szakmát. A két világháború között a gépesítés volt a fő cél, de erre a háború befejezését követően már nem volt lehetőség. Viszont, minden rosszban van valami jó: ebben az időben nagyon sokat javult a kőfaragók kézügyessége, azonban
Észak-Erdélyben már a 12-13. századból fennmaradtak kőkemencék, kőlapokból rakott tűzhelyek. A kőből faragott tárgyak élettartama több száz évre becsülhető, utána másodlagos funkciót is elláttak: házalapba építették, vagy alátétekként használták azokat. A márvány és a gránit hosszabb élettartamú, de azokat mi magyarok csak a polgáriasodó világban kezdtük használni. Az utóbbi száz évben falvakon is elterjedt ugyan a márvány síremlékek faragása, de a kövek, márványlapok messze földről való ideszállítása nem számított olcsó mulatságnak.
A magyar néprajzi lexikon szerint a kő megmunkálása építkezéshez, használati tárgyak készítésére, szűkebb értelemben a népművészet kevéssé jelentős és alig kutatott ága. A falvak, mezővárosok templomainak, köztereinek, utcáinak kőszobrai, a kálváriák, út menti keresztek, temetői kősíremlékek általában a kor élenjáró művészetét, a városias kőfaragó ipar formavilágát tükrözik. Néhol azonban a parasztok is megmunkálták a követ, illetve mesteremberekkel olyan munkákat készíttettek, amelyek formájuk, stílusuk révén beilleszkednek a népművészetbe. Mivel a kőfaragás középkori és újkori fejlődésében a megfelelő minőségű bányahelyeknek meghatározó erejük volt, a mesterség művelői elsősorban a bányák szomszédságába, kőfaragó központokba települtek.
A gépesített műhely nagy előny kőfaragó szakmában
Fotó: Sütő Éva
Az egykori magyar falu kő épületelemei közül legelterjedtebbek a kőkapuk, amelyeket gyakran díszítettek. Kőből faragták az ablakkereteket, tornácoszlopokat, tornáckönyöklőket, padokat, lépcsőt, itatóvályút, határkövet, híd- és pinceboltozati elemeket, sőt járdalapokat is, éppen a maradandóságuk miatt. A kő építőelemként történő felhasználása mellett leginkább a sírkő- és a kőkereszt állításának szokása terjedt el a magyarok körében. Az újabb kutatások szerint a faragott sírkövek az utóbbi évszázadban terjedtek el falvainkban és mezővárosainkban is. Kezdetben a gazdag családok állíttattak halottaiknak kőből sírjelet, majd a múlt század vége felé a kevésbé tehetősek is követték a kor divatját, elsősorban azokon a vidékeken, ahol a sírkőhöz a közeli kőfaragóktól könnyen hozzájuthattak. Egyes területeken a nagymértékű erdőirtás miatt tértek át a fejfák állításáról a házilag faragott sírkövekre.
Az Érmellék legismertebb kőfaragó mestere Pálinkás Miklós volt. Az ő nevét Bihar megye-szerte ismerték, de dolgozott a Szilágyságban is, sőt Magyarországról is voltak megrendelői. A mester a Szatmárnémeti melletti Pusztadarócon született. Egy régebbi beszélgetés során elmondta, már gyermekkorában vonzották a kövek. Mindig nézegette, melyikből mit lehetne alakítani, formálni. Szerette a temetőket járni, nézegette a régi sírköveket, látott néhány igazi műalkotást is, mely meg-megihlette, tovább gondolta a bennük rejlő fantáziát.
A mesterséget egy szatmárnémeti mesternél tanulta ki, 1968 óta dolgozott a kövekkel. Érmihályfalvára házassága révén került. Már a múlt rendszerben rendelkezett iparos engedéllyel, mely abban az időben ritkaságnak számított. Szakmai téren csak sírkövekkel foglalkozott, de út menti feszületeket is készített – legutóbb Érvasadra és Értarcsára faragott ilyeneket. Kőkarzattal ellátott lépcsőket, valamint kandallókat is faragott.
Protestáns temetőkben a sírkőtáblák és obeliszkek, a katolikusok temetőiben a keresztek, illetőleg a keresztfaragvány fejezetű sírkőtáblák a legelterjedtebbek
Fotó: Sütő Éva
„Megkülönböztetünk tábla, obeliszk, kereszt, valamint tábla és kereszt formájú sírköveket. Protestáns temetőkben a sírkőtáblák és obeliszkek, a katolikusok temetőiben a keresztek, illetőleg a keresztfaragvány fejezetű sírkőtáblák a legelterjedtebbek. Régebben a falusi kőfaragók többnyire durva megmunkálású, rövid feliratú, egyszerű díszítésű sírköveket készítettek, melyek a régi temetőkben még láthatók.
A legügyesebbek értettek a corpus és a szoboralakok (Nepomuki Szent János, az angyalok különböző megjelenítése, Szent Vendel, Szent Donát, Szűz Mária stb.) megformálásához, de figurális faragással csak kevesen foglalkoztak. Ezekkel én sem foglalkoztam. A kőfaragók általában mintakönyveket használnak, amelyekből a megrendelő kiválaszthatja a kívánt kereszt-, illetve sírkőformát. Már több mint harminc éve vagyok a szakmában. Az érmelléki sírkertek köveinek, obeliszkjeinek tetemes százaléka az én munkám” – mutat a temetődombok felé a mester.
A kőfaragó arról is szívesen mesélt, amikor az elmúlt évtizedek alatt szembesült egy-egy tragikomikus történettel, hisz a szakma eme válfaja nem csak a gyászos pillanatokat idézi. A mester elsorolta a tréfásabb kuncsaftok kívánságait, akik még éltükben síremléket állíttattak maguknak. Azonban ezeket legtöbbször nem lehetett kivitelezni a helyi lelkészek, plébánosok tiltásai miatt, de ő maga sem szívesen készítette volna el. Legszívesebben az egyik érkeserűi öregúr rendelésére emlékszik, aki akkortájt a helyi plébános úrral is megegyezett a felirat felől. Szó szerint már nem tudta idézni, de leginkább a szépasszonyokat és a jó tüzes borokat sajnálta e világi életéből. Voltak egyéb megmosolyogni való rendelések is, de ezeket tán nem illene megírni – mosolygott a mester.
A hetvenes években a híres magyarországi dalszerző Presser Gábor írta meg egyik dalában az utolsó cédula történetét, valamint tette fel záróakkordként a kérdést: „Hány cédula egy élet?” Az utolsó „okmány” valóban a sírköveseknél íródik. A fejfák és sírkövek, létünk utolsó írott bizonyítékai.
de ahogy mondani szokás, a kőfaragók örök életűek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Temesvár mellett feltárt avar lovas harcos sírok újraírhatják a térség avar múltjáról alkotott eddigi ismereteket. A leletek szerint az avar elit nemcsak jelen volt a Bánságban, hanem katonai és gazdasági ellenőrzést is gyakorolhatott.
A következő három napban a néphagyományból ismert fagyosszentek idén nem hozzák „igazi formájukat”: a meteorológiai előrejelzések szerint Erdély legnagyobb részén nem kell fagyra számítani.
Egy japán kisváros művelődési házában erdélyi ételek főnek: tyúkhúsleves, pörkölt, töltött káposzta kerül az asztalra, a falakon kalotaszegi minták, a konyhában pedig egy olyan ember dolgozik, aki mindezt nem tanulta, hanem hozta magával.
Az e heti fejlemények ismét csak bizonyították, hogy nincs olyan súlyos válsághelyzet Romániában, amelyet a politikai osztály ne lenne képes tovább fokozni.
Bár csütörtökön többfelé alakultak ki záporok Erdélyben, a gazdák többsége hiába várt a tartós, kiadós csapadékot. A meteorológiai előrejelzések szerint azonban a hétvégén többfelé megérkezhet az eső.
Erőltetett menetben látott neki a bukaresti kormány a védelmi képességek fejlesztését szolgáló európai SAFE-program végrehajtásának, amelynek keretében közel 17 milliárd euró áll Románia rendelkezésére.
Lépésről lépésre Isten igéjének a fényében próbál előre haladni a megalakulásának 30. évfordulóját idén ünneplő Szatmárnémeti-Szigetlankai Református Egyházközség, amelyben Rácz Ervin Lajos lelkipásztor szerint megpróbálják összehangolni a generációkat.
Fontos mérföldkőhöz érkezett az apahidai református közösség templomépítése: a Krónika munkatársainak jelenlétében időkapszulát helyeztek el az épülő torony egyik szegletében.
Erdélyben még rétegjelenség a gombatermesztés, de egyre többen látnak benne lehetőséget. A székelyföldi Márton Zoltán gourmet-gombákat termeszt, hírportálunknak arról beszélt, hogyan működik a termesztés, mivel érdemes kezdeni, és meg lehet-e élni belőle.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!