Hirdetés

Trócsányi a budapesti könyvbemutatón: Erdély jogtörténete a magyar identitás része

Veress Emőd és Trócsányi László a budapesti könyvbemutatón •  Fotó: MTI

Veress Emőd és Trócsányi László a budapesti könyvbemutatón

Fotó: MTI

Erdély jogtörténete a magyar identitás része – mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a témát feldolgozó kötet bemutatóján hétfőn Budapesten.

MTI

Krónika

2018. március 12., 14:222018. március 12., 14:22

2018. március 12., 14:522018. március 12., 14:52

A miniszter az MTI szerint kiemelte: az alkotmányos identitáshoz hozzátartozik a múlt értékeinek megbecsülése, és ha szükséges, újrafelfedezése. 

Az Igazságügyi Minisztérium már évek óta szorosan együttműködik a jogi karokkal, köztük a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem jogi karával is. Ennek eredménye ez a fontos, értékes és hiánypótló kiadvány, amely kitér az erdélyi jogi oktatás történetére is

Hirdetés

– ismertette az Erdély jogtörténete című kötetet. Trócsányi László úgy fogalmazott: „Ebben az identitásunk van benne.” 

Szalayné Sándor Erzsébet egyetemi tanár, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó ombudsmanhelyettes jelentős szakmai teljesítmények minősítette a kötetet. Mezey Barna egyetemi tanár, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogtörténeti tanszékének vezetője, a kötet egyik szerzője azt emelte ki, hogy

ebben a témában ilyen átfogó munka még nem született.

Veress Emőd egyetemi tanár, a kötet szerkesztője és társszerzője, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi Intézetének igazgatója az elvégzett munkáról szólva azt mondta: immár van egy nagy összefoglaló kép, amelyből az is látszik, mi hiányzik. A munkát folytatni kell.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

Az Erdély jogtörténete című, az Igazságügyi Minisztérium támogatásával a kolozsvári Forum Iuris kiadásában megjelent több mint félezer oldalas kötet 17 szerző és 9 lektor munkája.

Az ókortól napjainkig dolgozza fel a terület jogtörténetét.

Önálló fejezetek foglalkoznak többi között Dacia római provinciával, a népvándorlás és az államalapítás előtti időszakkal, a középkori Magyar Királysággal, a török hódítás után önállósuló fejedelemséggel, az 1690-től a Habsburg Birodalom, majd a 1867-től az Osztrák–Magyar Monarchia részeként továbbélő Erdéllyel, továbbá az 1918-tól Románia részévé vált területtel, egészen az 1990-es rendszerváltás utáni időszakig.

Az Erdély jogtörténete című kötetet Kolozsváron is bemutatják a Bocskai-ház Óváry-termében március 16-án 17 órától. A rendezvényt Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke nyitja meg, a kötetet Dr. Egyed Ákos, az MTA külső tagja és Dr. Fábián Gyula egyetemi docens ismerteti.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés