
Azok az iskolák, amelyek úgy érezték, hogy az egyenruha a saját arculatuk vagy az egyenlőtlenségek felszámolása szempontjából fontos, intézményként eddig is bevezethették
Fotó: Olti Angyalka
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, amelynek sok pedagógus és szülő nem örül, a diákok pedig – beleértve a magyarokat – tüntetni készülnek ellene. Mint mondják, a márkás cipő, a drága telefon és a „menőzés” marad, az oktatási rendszer mély problémáit pedig az egyenruha nem enyhíti, az igazi gondok ugyanis jóval mélyebben gyökereznek egy kötelezően viselendő ruhadarabnál. A Krónika által megszólaltatott illetékesek szerint a kötelező iskolai egyenruha semmiképp sem szünteti meg az egyenlőtlenségeket, inkább új gondokat szülhet.
2026. szeptember 24., 19:062026. szeptember 24., 19:06
Vitákat vált ki a közösségi oldalakon és az oktatási élet szereplői körében az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezet, amelyet első házként megszavazott hétfőn a kétkamarás bukaresti parlament felsőháza, a szenátus. A román Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatát 84 igen és 18 nem szavazattal fogadták el, a döntéshozó kamara a képviselőház lesz.
Daniel Zamfir, a PSD szenátusi frakcióvezetője szerint az egyenruha az egyenlőséget, a tiszteletet és a biztonságot szolgálja. Ștefan Pălărie USR-s szenátor viszont olcsó populizmusnak nevezte a tervezetet, amely számításai szerint több mint 1,2 milliárd lejbe kerülhet az államnak. Iskolaigazgatót, pedagógusokat és szülőket kérdeztünk arról, mit gondolnak a kötelező egyenruháról.
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója
Fotó: Facebook/Erdei Ildikó
Erdei Ildikó, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum igazgatója szerint nincs szükség arra, hogy törvény tegye kötelezővé az iskolai egyenruhát. Úgy látja,
Hozzátette, ő maga nem tekinti megoldásnak az intézkedést, a gyakorlatban pedig nehezen kivitelezhetőnek tartja. A tervezet részleteit ugyanakkor még nem olvasta, és tudja, hogy a jogszabályt még nem fogadták el véglegesen. „Alapelvként úgy gondolom, hogy amikor kötelezővé teszünk ilyen dolgokat, nem oldunk meg reális problémákat, esetleg újakat kreálunk. Nyilván nagyon komoly probléma az iskolai egyenlőtlenség, ezt nem minimalizálom. Csak nem hiszem, hogy az egyenruhák bevezetésével meg lehet oldani” – fejtette ki Erdei Ildikó.
Az egyenruha eredetileg a jótékony intézmény jelölését, az olcsóságot, a higiéniát és a fegyelmet szolgálta
Fotó: Pexels
Az igazgató elmondta, hogy a Bartók-líceumban az elmúlt időszakban nem volt egységes iskolai viselet. Van viszont iskolapólójuk, amelynek viselésére bátorítják a diákokat, de csak akkor hordják, ha szeretnék, és évente egy-egy alkalommal közös jelképként is megjelenik. Régóta foglalkoztatja őket egy dísznyakkendő ötlete is, amelyet ünnepélyes alkalmakkor viselhetnének a diákok, ez azonban végül nem valósult meg. „Az igazság az, hogy még emlékszünk azokra az időkre, amikor örültünk, hogy eltörölték. Az is nagyon fontos, hogy milyen generációként nézzük a kérdést. Azok a tanár kollégák, akik az egyenruhát a nyolcvanas évekkel kötik össze, nyilván másként értékelik, mit jelent” – fejtette ki Erdei Ildikó.
Elismerte, hogy az egyenruha kifejezheti az iskolai közösséghez való tartozást –
iskolasapkával (ez az intézmény logójával ellátott fejfedő) és tornazsákkal (ez a sportfelszerelés tárolására szolgáló, az iskola nevét viselő táska), de ezek egyike sem kötelező. Az igazgató úgy véli, a közösséghez való tartozás érzését nem lehet kötelező előírással elintézni, a mostani tervezetben pedig azt a szokásos megoldást látja, hogy formát adnak valaminek, aminek nem biztos, hogy megvan az alapja.
A Krónika által megszólaltatott illetékesek szerint a kötelező iskolai egyenruha semmiképp sem szünteti meg az egyenlőtlenségeket, inkább új gondokat szülhet
Fotó: Olti Angyalka
„Az alapokon kell dolgozni. Úgy gondolom, hogy ha probléma az iskolai egyenlőtlenség kérdése, akkor nem biztos, hogy ezt egy egyenruha oldja meg” – fejtette ki Erdei Ildikó. Arra is kitért, hogy az, hogy a tervezet az egyes iskolákra bízná a döntést, nagyon tágan értelmezhető: egyenruhának tekinthető akár egy kitűző, egy ing vagy egy teljes öltözet is. Ezért valószínűnek tartja,
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem szeretné lekicsinyelni a gondot: az iskolákban valóban megfigyelhetők bizonyos trendek, például a márkás ruhák fontossága, a Bartók-líceumban pedig azon dolgoznak, hogy ne ezek az értékek határozzák meg a közösséget. „A márkás cipő megmarad, még ha egyenruhát visel is a diák. Ha nem megy végbe valódi közösségépítés, akkor mindig lesznek megoldások arra, hogy megmutassák a különbségeket azok, akiknek ez fontos” – fejtette ki Erdei Ildikó.
Feketébe öltözve tiltakoznak a diákok
A kötelező iskolai egyenruha ellen közösen tiltakozik az Országos Diáktanács (CNE) és a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ). „Úgy gondoljuk, hogy az egységes öltözet nem oldja meg a romániai oktatás problémáit, sem a diákok közti egyenlőtlenségeket. Mindig lesz egy pár cipő, egy karóra vagy egy iskolatáska, amely árulkodik majd egyes diákok közti különbségekről. Tiltakozásképpen öltözz te is feketébe hétfőn, szeptember 28-án! Igen, úgy döntünk, hogy ugyanazt a színt viseljük. Mi a különbség? Az, hogy ezúttal ezt mi választjuk ki. Mutassuk meg, hogy a diákoknak igenis van hangja!” – szerepel a MAKOSZ csütörtöki közleményében. A diáktanács arra kéri a döntéshozó kamaraként eljáró képviselőházat, hogy utasítsa el a javaslatot.
Nagy B. Szilárd, a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolájának gyógypedagógusa, két iskolás édesapja pedagógusként nem tartja jó ötletnek a kötelező, mindennapos egyenruhát. „Nem hiszem, hogy ez megoldaná vagy csökkentené a márkák és az öltözködés miatti társadalmi különbségek láthatóvá válását. Az egységesség még nem jelent feltétlenül közösséget” – fejtette ki Nagy B. Szilárd.
A kötelező, mindennap viselt egyenruha ugyanakkor – különösen serdülőkorban – korlátozza az önkifejezést, hiszen ebben az életkorban keresi a fiatal a választ arra, hogy ki is ő valójában.
Nagy B. Szilárd, a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Iskolájának gyógypedagógusa, két iskolás édesapja
Fotó: Nagy B. Szilárd archívuma
Ennek része lehet, hogy milyen színeket szeret, milyen stílusban érzi magát önazonosnak, milyen zenéhez, sporthoz vagy közösséghez kötődik, hogyan szeretné, hogy mások lássák, miben különbözik a társaitól, és miben szeretne hasonlítani hozzájuk. A ruházat ennek mindennapi, biztonságos és nonverbális formája. Nagy B. Szilárd ugyanakkor indokoltnak tartja, hogy mindezt bizonyos keretek között tartsák – példaként említette a műköröm viselését, amely nem kívánatos az iskolákban.
„Miközben az iskola egyre többet beszél az egyéni szükségletekről, a differenciálásról, a sokféleségről és az inklúzióról, mennyire szerencsés a külső megjelenést teljesen uniformizálni? A gyermek fejlődésének része, hogy egyre több dologban hoz saját döntést, önállósodik. Az öltözködés ennek egyik legegyszerűbb területe” – fejtette ki Nagy B. Szilárd. Úgy véli, ha a gyermeknek ebben nincs választási lehetősége, az iskola egy újabb olyan területet szabályoz, amelyet a gyerek a saját személyes terének tekinthet. Gyógypedagógusként a
Mint mondta: ezek a gyerekek érzékenyek bizonyos tapintási ingerekre: gondot okozhat nekik a durva vagy műszálas anyag (amely szúrhatja, irritálhatja a bőrt), a címke (amely folyamatosan dörzsöli a nyakat vagy a derekat), a varrás (amelynek vastag szegélye nyomhatja a bőrt), a gumírozás (amely szorít), illetve az izzadás miatt a bőrre tapadó anyag is. Hangsúlyozta: nem arról van szó, hogy a gyerek válogatós, vagy nem akarja felvenni a ruhát, hanem arról, hogy az ténylegesen kellemetlen, akár fájdalmas is lehet számára. Hozzátette, hosszan sorolhatná még az autizmussal, az ADHD-val vagy a mozgáskorlátozottsággal járó sajátos szükségleteket is.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután első házként rábólintott a szenátus a tervezetre
Fotó: Pexels
„Az egyenruha célja gyakran az, hogy mindenki egyformának látszódjon, de ettől a különbségek nem tűnnek el” – fejtette ki Nagy B. Szilárd. Rámutatott, számos terület van, ahol a különbségek megjelenhetnek: a telefon, a cipő, a táska, a haj, az ékszerek, a testalkat, a beszédmód, a társas kapcsolatok vagy akár a tanulmányi teljesítmény. Reálisnak, kivitelezhetőnek és észszerűnek azt tartja, ami ma is számos oktatási intézményben jelen van: iskolai programokon, ünnepségeken vagy iskolán kívüli tevékenységeken praktikus és reprezentatív lehet például egy nyakkendő, egy színes kendő vagy egy kitűző, amelyről akár osztályszinten, a gyerekek bevonásával is dönteni lehet. A lényeg, hogy mindenki magáénak érezze, és ne a kötelező íze legyen. Megjegyezte, hogy a kötelező fehér-fekete öltözet is berögződött „ünnepi” viselet, és a kötelező házi olvasmányok kora is leáldozóban van, helyettük ma már könyvajánlók vannak.
„Szülőként, ha nagyon poénos kedvemben vagyok, azt mondom: jaj, de jó, reggel és este nincs vita arról, mit vegyen fel. De azt hiszem, ebben ki is merül a »pozitív« hozadék, már amennyire ezt annak lehet nevezni” – fejtette ki Nagy B. Szilárd. Apaként úgy látja, elsőre olcsóbbnak tűnhet a megoldás, mert kevesebb hétköznapi ruhára van szükség, valójában azonban több egyenruha kell, számolni kell a gyerekek növekedésével, esetenként a szezonális darabokkal is. Ha pedig az állam fizeti az iskolák által kitalált egyenruhát, az sem mindegy, honnan és mekkora anyagi ráfordítással szerezhető be – legtöbbször ugyanis a legolcsóbb változat a nyerő. Kiemelte,
Fodor Emőke tanítónő, a Kolozs megyei Szamosújvár Kemény Zsigmond Elméleti Líceumának pedagógusa
Fotó: Fodor Emőke archívuma
Mint fogalmazott, lehet egy iskolához tartozni úgy is, hogy közben minden gyerek egy kicsit önmaga marad. Elismerte, hogy előfordul, hogy a gyerekek öltözködéssel próbálnak hatni egymásra, menőznek, de felteszi a kérdést: valóban az a megoldás, hogy emiatt minden gyerektől elveszik a választás lehetőségét? Úgy véli, a versengés könnyen máshová kerülhet át: a cipőre, a telefonra, a táskára vagy akár a szendvicsesdobozra. „Szülőként sem hagyhatom figyelmen kívül a gyógypedagógusi énemet. Azt szeretném, ha a gyerekeim azt tanulnák meg, hogyan kezeljék, ha másnak jobb, drágább vagy menőbb valamije van, és nem azt, hogy egyszerűen tüntessük el a különbséget, a különbözőséget” – fejtette ki Nagy B. Szilárd.

Elfogadta kedden a szenátus oktatási bizottsága az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Fodor Emőke tanítónő 29 éve dolgozik pedagógusként, a Kolozs megyei Szamosújvár Kemény Zsigmond Elméleti Líceumának pedagógusa. Mint elmondta, kisvárosi iskolában tanít, ahol mindenféle gyerek megfordul,
A tanítónő szerint több családnak a bevásárlóközpontokban töltött hétvégi vásárlás a rendszeres programja, így a márkás ruha a család értékrendjét is tükrözi. Úgy látja, ezek a gyerekek az egyenruha alá, fölé és mellé is kitalálnak majd olyan kiegészítőket – cipőt, zoknit, kabátot, táskát –, amelyek státuszt jeleznek. „Akik az outfitchecknél alulmaradtak, azoknak nem lesz öt-hat egyenruhájuk, maximum kettőt tud majd a szülő megvenni. Ők lesznek az elsők, akiknek nem szárad meg a csereruhájuk, és megrovásban részesülnek, nekik lesz a legkopottabb ruhájuk év végére. Tehát a társadalmi különbségeket nem tünteti el az egyenruha” – fejtette ki Fodor Emőke. Arra is kitért, ő maga nőként nagyon szeret öltözködni, és vallja, hogy a ruhának fontos szerepe van.
„Az ünneplő ruha és az iskolanyakkendő évnyitón és ballagáskor igenis azt jelzi, hogy egy csapatot alkotunk. Iskolánkban megszervezik az Egy nap népviseletben napot (amikor a diákok népi ruhadarabot viselnek, amely a magyarságukat mutatja), a népi gyermekjáték-találkozóra (hagyományos gyermekjátékokat felelevenítő rendezvény) pedig minden osztálynak van népi ruhája. Öltöztek már nemzeti színekbe március 15-én, és zöldbe a környezetvédelmi napokon.
Birta-Székely Noémi kolozsvári szülő, két iskolás gyermek édesanyja: „Nem tudok olyan egyenruhát elképzelni, amely minden gyermek és szülő igényének megfelel”
Fotó: Birta-Székely Noémi archívuma
„Úgy gondolom, ha az a cél, hogy az egyenlőtlenségeket csökkentsük, akkor elsősorban a diákok értékrendjén próbálhatnánk változtatni. A másság elfogadása maga után vonná, hogy mindegy lenne, milyen ruha van a társán, más értékek mentén értékelnénk egymást” – fejtette ki a pedagógus. Azt is elmondta, tapasztalata szerint a gyerekek mindig ki akarnak tűnni valamivel:
„Az egyenruha a jéghegy csúcsa. A romániai tanügyi rendszernek számos sürgősen orvosolandó problémája lenne a figyelemelterelésre használt egyenruhatörvény helyett” – fejtette ki Fodor Emőke.
Birta-Székely Noémi kolozsvári szülő, két iskolás gyermek édesanyja kifejtette, ha az egyenruha bevezetésén gondolkodik, az érvek mellett mindig felbukkannak az ellenérvek is, ezért nehéz határozott álláspontot megfogalmaznia. A törvényjavaslat legfontosabb pozitívumként a közösséghez és az intézményhez való tartozást emeli ki, mint mondta, Romániában azonban ennek nincs olyan hagyománya, mint például az angolszász magániskolákban. Úgy véli, a társadalmi különbségek kiegyenlítésére sem ez a megoldás, hiszen a különbségek nem csupán abból adódnak, hogy a diák milyen ruhát hord, hanem abból is, ahogyan viseli, például mennyire ápolt és rendezett. Szülői szempontból talán egyszerűbbnek hangzik két rend iskolai egyenruhát rendben tartani, de szerinte felmerül a kérdés, hol marad a gyerek saját elképzelése arról, hogyan és miben érzi jól magát.
– fejtette ki Birta-Székely Noémi. Az édesanya két fia közül a nagyobbik, a 16 éves az első, a kisebbik, a 14 éves a második kategóriába sorolható.
„Nekem sincsenek jó tapasztalataim az iskolai egyenruháról, hiszen a kommunizmusban kötelező volt. Kényelmetlen, műanyagból készült, kellemetlen viselet volt” – fejtette ki Birta-Székely Noémi.
„Ha probléma az iskolai egyenlőtlenség kérdése, akkor nem biztos, hogy ezt egy egyenruha oldja meg”
Fotó: Olti Angyalka
Az iskolai egyenruha ötlete nem az elitiskolákban, hanem a szegények számára létrehozott intézményekben született. Az 1552-ben VI. Edward király által Londonban alapított Christ's Hospital szegény gyermekeket oktatott, diákjai fekete sapkát, hosszú kék kabátot, piros övet és sárga harisnyát viseltek. A kék olcsó festék volt, a sárgáról pedig úgy tartották, hogy távol tartja a tetveket. Az egyenruha eredetileg tehát a jótékony intézmény jelölését, az olcsóságot, a higiéniát és a fegyelmet szolgálta, később társult hozzá az intézményi identitás és a társadalmi különbségek eltakarásának szándéka.
Az Egyesült Királyságban és Japánban nem központi törvény, hanem iskolai szabályzat teszi kötelezővé az egyenruhát. A brit iskolák a szülőkkel egyeztetve döntenek róla, az állam csak a költségeket szabályozza. Franciaországban 2024 szeptembere óta 115 iskola önkéntesen kipróbálja az egységes öltözetet, és a 2026 májusában közölt első hivatalos értékelés szerint az általános iskolák igazgatóinak háromnegyede erősödő összetartozás-érzésről számolt be,
Az 1980-as évek romániai iskolai egyenruhája évfolyamonként és iskolánként kissé eltérhetett, de a fő elemei országosan egységesek voltak.
A fiúk sötétkék nadrágot, zakót vagy mellényt és világoskék inget hordtak, a hajat rövidre kellett vágatni. A kötelezettség 1990 januárjában szűnt meg, az 1995-ös tanügyi törvény már nem írt elő egységes öltözetet. A Nagy-Románia Párt (PRM) 2005-ös tervezetét 2006-ban elutasította a képviselőház, a 2007/35-ös iskolai biztonsági törvény pedig csak legalább egy megkülönböztető jelet, például kitűzőt, egyenruhát vagy sálat írt elő.

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
szóljon hozzá!