Hirdetés

Premontrei-ügy: nemzetközi fórumokhoz és jogsegélyszolgálatokhoz fordul az EMNT

premontrei

Fejes Rudolf Anzelm premontrei apátra szó szerint rátörték a falat

Fotó: Váradhegyfoki Premontrei Prépostság/Videókép

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos elnöksége megdöbbenéssel és mély felháborodással szemléli a nagyváradi premontrei rendház körül kialakult helyzetet, és azon lesz, hogy a nemzetközi fórumok és jogsegélyszolgálatok tájékoztatásával és bevonásával gátat szabjon az egyház- és magyarellenes eseményeknek – írta szombati közleményében a civil szervezet. Mint arról beszámoltunk, a héten a nagyváradi önkormányzat emberei áttörték a premontrei rendház sekrestyéjének falát, Fejes Rudolf Anzelm apátot pedig kilakoltatták.

Krónika

2026. május 30., 16:562026. május 30., 16:56

Az EMNT közleményében emlékeztettek arra, hogy Fejes Rudolf Anzelm apát, a Váradhegyfoki Premontrei Prépostság elöljárója kilakoltatásakor a román hatóságok május 27-én hajnalban áttörték a rendháznak az egykori premontrei gimnázium felőli falát, és behatoltak az elfoglalni kívánt épületrészbe.

A „szokatlanul brutális eljárást” tovább súlyosbítja, hogy a bírósági végrehajtó nem küldött értesítést a kilakoltatásról, hogy az apát ne tudja időben értesíteni az őt támogató híveket – hangsúlyozták. „Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Országos Elnöksége elfogadhatatlannak tartja a legsötétebb diktatúrákat és azok módszereit idéző, minden európai normával és eljárásrenddel ellentétes erőszakos épületfoglalást, és osztja Tőkés Lászlónak, az EMNT elnökének korábban már ismertetett álláspontját, miszerint a kialakult helyzet egyetlen megnyugtató megoldási lehetősége az lenne, ha a premontrei rendházzal és a templommal egybeépült főgimnáziumot visszaszolgáltatnák jogos tulajdonosának: a premontrei rendnek” – fogalmaztak a közleményben.

Hirdetés

Rámutattak: a román hatóságok „kifárasztásos módszere” jól ismert, „annak brutalitása viszont szintlépést jelent”.

„A rendszerváltás óta eltelt időszakban többször jártak el jogfosztó módon más egyházi vagy közösségi ingatlan esetében is, de általában tartózkodtak az erőszak és a rombolás eszközének bevetésétől. Nem szabad hagynunk, hogy ez gyakorlattá váljon” – figyelmeztet az EMNT.

korábban írtuk

Betörtek a nagyváradi premontrei rendházba az önkormányzat emberei
Betörtek a nagyváradi premontrei rendházba az önkormányzat emberei

Szerdáig tartott a Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apátnak kitűzött kilakoltatás határidejének „meghosszabbítása”: az önkormányzat munkásai hajnalban áttörték a még el nem foglalt helyiségekkel szomszédos falat.

A szervezet szerint a nagyváradi premontrei apát és rendház ügye arra hívja fel a figyelmet, hogy az erdélyi magyar közösség nem mondhat le egyházai, közösségei jogos tulajdonáról, míg a hatóságok eljárása a közösségi összefogás erejét mutatja.

Idézet
Ha nem így lenne, a nagyváradi hatóságok nem a hajnali órákban, a rendíthetetlen kiállásukat már oly sokszor bizonyító híveket megelőzve törték volna át a rendház falát” – tették hozzá.

Aláhúzták: az EMNT minden romániai és nemzetközi, formális és informális kapcsolatát beveti annak érdekében, hogy a „súlyosan egyház- és magyarellenes ügy híre a lehető legszélesebb nyilvánossághoz eljusson”. Továbbá romániai, anyaországi és nemzetközi jogvédő szervezetek és politikai képviseletek széleskörű, határozott fellépését is szorgalmazzák.

A premontrei apát kilakoltatásának előzményei

Fejes Rudolf Anzelm apátot, váradhegyfoki prépost-prelátust május 27-én lakoltatták ki a premontrei rendház önkormányzatnak ítélt helyiségeiből. Az önkormányzat képviselői hajnalban jelentek meg a helyszínen, és áttörték a falat, majd a helyiségek kiürítésére szólították fel az apátot.

Tőkés László EMNT-elnök, volt református püspök korábban is szolidaritásáról biztosította az apátot •  Fotó: Balogh Levente Galéria

Tőkés László EMNT-elnök, volt református püspök korábban is szolidaritásáról biztosította az apátot

Fotó: Balogh Levente

Az apát kilakoltatásáról január 29-én döntött a nagyváradi bíróság az önkormányzat kérésére:

  • a polgármesteri hivatal tavaly májusban küldött az apátnak kilakoltatási végzést, amelyben felszólította, hogy hagyja el a premontrei rendházat, mivel azt egy korábbi bírósági végzés alapján az egykori premontrei gimnázium, a Mihai Eminescu Főgimnázium épületével együtt a város tulajdonának tekintik, és fel akarják újítani;
  • mivel az apát nem tett eleget a felszólításnak, a városvezetés bírósághoz fordult, és a nagyváradi bíróság a kilakoltatásról döntött.

A kilakoltatás annak ellenére végrehajtandó volt, hogy az ítélet nem jogerős.

A premontrei rend az elmúlt évtizedekben perek tucatjait indította a román állam és intézményei ellen annak érdekében, hogy visszaszerezze ingatlanvagyonát, mely több reprezentatív nagyváradi és félixfürdői épületből, valamint mintegy 1100 hektár földterületből állt. Az egyházi ingatlanok restitúciós bizottsága korábban arra hivatkozva tagadta meg a rend egykori iskolájának visszaszolgáltatását, hogy a telekkönyv szerint az épület már 1936-tól a román államé volt, így nem illetékesek dönteni, mivel csak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokkal hivatottak foglalkozni – idézte fel az MTI.

korábban írtuk

Premontrei botrány: tovább küzd igazáért a nagyváradi apát
Premontrei botrány: tovább küzd igazáért a nagyváradi apát

Az április 14-én megszabott 30 napos határidő lejártával újra számítani lehet a végrehajtó megérkezésére Nagyváradon a premontrei rendházban, hogy kilakoltassa az önkormányzat által sajátjának tekintett ingatlanból Fejes Rudolf Anzelm apátot.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés