Hirdetés

Szombattól jár az ügyeleti pótlék az orvosoknak

Az egészségügyi alkalmazottaknak a pluszügyeletért járó juttatás emelését lehetővé tevő határozatot fogadott el szerdai ülésén a kormány – jelentette be Liviu Iolu. 

Kőrössy Andrea

2016. október 01., 14:012016. október 01., 14:01

2016. október 01., 21:392016. október 01., 21:39

A kabinet szóvivője rámutatott: az egészségügyi minisztérium által benyújtott dokumentum az október elsején, szombaton hatályba lépő bérkiegészítés gyakorlati megvalósítását biztosítja. A szóvivő emlékeztetett: a túlóráért járó pótlék növelése kapcsán a kormány már korábban elfogadott egy sürgősségi rendeletet. „Most megtettük a szükséges jogi lépéseket az intézkedés megvalósítása érdekében. Ennek alapján az ügyeletért járó pótlék 65–100 százalékkal emelkedik a hónap elejétől” – nyilatkozta Liviu Iolu.

Amint arról beszámoltunk, az elmúlt hetekben teljes bizonytalanság övezte az orvosoknak az ügyeletért járó juttatások kifizetését. A kormány ugyan valóban elfogadott egy sürgősségi rendeletet, de alig néhány nappal az intézkedés hatályba lépésétől a kórházak vezetői még mindig nem tudták, hogy mindez hogyan valósul meg a gyakorlatban, azaz milyen forrásokból és milyen szerződés alapján emelik a juttatásokat.

Antal Álmos, a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház orvos igazgatója múlt héten a Krónikának elmondta: az egészségügyi minisztérium semmilyen konkrétumot nem közölt velük, „mély hallgatásba burkolóznak”, Vlad Voiculescu tárcavezető pedig „mintha szándékosan kerülné a témát”. „Túl sok a kérdőjel. Megyünk tovább a régi szerződésekkel, vagy újakat kell kötnünk? Új megállapodás esetében fennáll a veszély, hogy az orvosok többsége nem is írja alá” – panaszolta Antal Álmos.
Több egészségügyi szakszervezet tiltakozó akciókat helyezett kilátásba, amennyiben a minisztérium nem orvosolja a problémát, ugyanakkor arra is ígéretet tettek, hogy ha október elsejéig nem tisztáznak minden kérdést, az orvosok kizárólag a kötelező ügyeleteket vállalják.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés