Szobor Károlyinak

A helyi önkormányzat által felállított alkotás Radu Ciobanu szatmárnémeti szobrász munkája.

Az 1400-as években épített, majd lerombolt várat Károlyi Sándor építtette újjá az 1700-as években, a kastélyhoz fûzõdõ egyik legnevezetesebb eseményként pedig azt tartják számon, hogy 1847-ben ennek kápolnájában esküdött egymásnak örök hûséget Petõfi Sándor és Szendrey Júlia. A szobor megálmodói most elsõsorban annak a Károlyi Sándornak állítottak emléket, akinek nevéhez a svábok betelepítése és Szatmár megyében való meghonosítása fûzõdik. A gróf 1712 és 1726 között több ízben hozott telepeseket Felsõsvábországból, a mai Baden-Württemberg és Ulm környékérõl szatmári birtokaira. A történészek szerint ennek egyik oka az volt, hogy a helyi magyar lakosság száma a szabadságharcos nehéz idõkben megfogyatkozott, viszont fontos szerepet játszhatott a döntésében az a tény is, hogy a svábság igen ragaszkodott a katolikus valláshoz. Károlyi ugyanis egyik élharcosa volt a református hitre áttért lakosság rekatolicizálásának, melynek egyik eszköze a több mint kétezer sváb család meghonosítása volt. A legutóbbi népszámlálási adatok szerint Szatmár megyében valamivel több, mint hatezren vallották magukat német nemzetiségûnek, azonban – Jozef Forstenheizler, a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezetének vezetõje szerint – ha a származást vesszük alapul, a svábság létszáma ennél jóval nagyobbra tehetõ.

„Károlyi Sándor a szabadságharc egyik legellentmondásosabb személyisége volt, viszont a mából visszatekintve sokkal inkább a reálpolitikust kellene benne látnunk, semmint az árulót. Õ a békéért harcolt” – méltatta a hajdani grófot a szoboravatón Ovidiu Duma, Erdõd polgármestere. Mint hangsúlyozta: Károlyi Sándor megérdemli, hogy az õt megilletõ helyre kerüljön a szatmári lakosság emlékezetében. Az elöljáró beszédében a szociálisan érzékeny, reformátor fõúr portréját vázolta fel, aki – bár meggyõzõdéses katolikus volt – szerinte türelemmel és jóindulattal viseltetett a más vallású és nemzetiségû alattvalói iránt.  A birtokaira telepített svábság számára a gazdasági kiváltságok mellett a nemzeti és vallási önazonosság megõrzéséhez is hozzájárult: iskolát alapított számukra, és templomot építtetett, ahol anyanyelvüket használhatták.

Iozef Forstenheizler a svábok nevében megköszönte Erdõd város önkormányzatának, hogy emléket állított a történelmükben oly fontos szerepet játszó Károlyinak. Hangsúlyozta: a fõúr megérdemli, hogy hálával emlékezzenek meg róla, hiszen áldozatos munkájának köszönhetõ, hogy a nagy ínségben lévõ népcsoport új hazára lelt. Beszédében felidézte a svábok megpróbáltatásait. Mint elmondta, a Fekete-erdõtõl Erdélyig tartó vándorlásuk során sokan meghaltak, és – mivel az elsõ hullámban érkezõknek a gróf nem tudta biztosítani a beígért elõjogokat – nagy részük visszatért hazájába. Károlyinak azonban mégis sikerült véghezvinnie tervét, még ha gyakorta kellett áttelepítésekhez folyamodnia itthon is a svábság és az õshonos magyar lakosság közötti összetûzések megszüntetése érdekében. Forstenheizler kijelentette, a második világháború és az azt követõ deportálásokkal járó megpróbáltatások ellenére megmaradtak életerõs közösségnek, és az itt élõ nemzetiségekkel együtt akarnak továbbra is munkálkodni a közös Európa jövõjéért.