Hirdetés

Semjén Kolozsváron: „unió Erdéllyel” az állampolgárság kiterjesztése révén

Semjén Zsolt •  Fotó: Biró István

Semjén Zsolt

Fotó: Biró István

Semjén Zsolt szerint ma a magyar állampolgárság kiterjesztése által valósul meg a magyar nemzet közjogi egyesítése, ami a 170 éve megfogalmazott 12 pontban úgy jelent meg, hogy „unió Erdéllyel”.

MTI

2018. március 14., 22:442018. március 14., 22:44

2018. március 14., 22:442018. március 14., 22:44

A nemzetpolitikáért felelős magyar miniszterelnök-helyettes Kolozsváron a Magyar Opera nagytermében beszélt erről szerda este a Magyarország főkonzulátusa által szervezett ünnepi gálaműsor szónokaként. Hozzátette, hogy a honosított magyar állampolgárok nem csak statisztikai számok, hiszen valamennyi állampolgár mögött egy élettörténet, egy szenvedéstörténet áll.

Úgy vélte, hogy a magyar állampolgárság kiterjesztése egyfajta történelmi jóvátétel a mai lehetőségek keretei között.

Hirdetés

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta, hogy Magyarország teljes jogú állampolgárságot adott a határon túli magyaroknak, amihez nemcsak magyar útlevél, hanem szavazati jog is tartozik. Úgy vélte: ez azért fontos, mert így a magyar Országgyűlésben az egyetemes magyarság politikai akarata testesül meg.

Semjén Zsolt elmondta: minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen. Így minden nemzetnek – a magyarságnak is – az a küldetése az egyetemes emberiséggel szemben, hogy magyarságát kimunkálja és továbbadja.

•  Fotó: Biró István Galéria

Fotó: Biró István

Úgy vélte,

ezt a nézetet két téveszme veszélyezteti. Az egyik a nemzetietlenség, a másik a sovinizmus.

Az egyik szerint a nemzet fogalma fölött eljárt már az idő, a másik viszont kétségbe vonja más nemzetek jogát a létezéshez. „Mi minden nemzetet tisztelünk, de elvárjuk, hogy minket is tiszteljenek” – fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt a háromlábú székhez hasonlította a magyar nemzetet, melynek egyik lába a magyarországi, másik a Kárpát-medencei, harmadik pedig a nagyvilágban szétszórt magyarság. Úgy vélte, a nemzetnek mindhárom lábra támaszkodnia kell. Ha bármelyik láb megroggyan, az egész nemzet kerül veszélybe.

•  Fotó: Biró István Galéria

Fotó: Biró István

A miniszterelnök-helyettes szerint a magyarság mindegyik részének szüksége van arra, hogy Magyarország erős legyen. Ha Magyarország gyenge, a külhoni nemzetrészek is bajba kerülnek. Hozzátette:

Magyarország ma már belátta, hogy a gazdaságfejlesztési programok is fontosak a határon túli magyarok nemzettudatának a megerősítéséhez.

Azt is megemlítette: az etnikai alapú magyar szervezeteket továbbra is támogatni kell, mert nem mindegy, hogy van-e magyar polgármester, ott van-e a magyar képviselet az ország parlamentjében.
Semjén Zsolt azt is kijelentette: ha a magyarság elfogadná, hogy nem járnak neki az autonómia különböző formái, azt fogadná el, hogy másodrangú nemzet Európában.

A miniszterelnök-helyettes beszéde után a közönség irodalmi és népzenei gálaműsort tekinthetett meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel

Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.

Csalók hálójában: 95 ezer lejes hitelt vetettek fel egy marosvásárhelyi nővel
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke

Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.

Diákkori büntetése és a MAKOSZ tiltakozása miatt nem támogatja a kötelező egyenruhaviselést az RMDSZ elnöke
2026. szeptember 25., péntek

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
2026. szeptember 24., csütörtök

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is

Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.

Országos botrány kialakulóban az iskolai egyenruha kötelezővé tételéről, tiltakoznak a magyar diákok is
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok

A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.

„Nagy bravúr” a szórványban: kezdődik a Temesvári Magyar Napok
2026. szeptember 24., csütörtök

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében

Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.

Medvék miatt forró a drót: több mint kétszer annyi bejelentés érkezett az egyik székelyföldi megyében
2026. szeptember 24., csütörtök

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája

Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.

Hosszúra nyúlt a lezárás: végre megújulhat Brassó legendásan keskeny utcája
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
Hirdetés
Hirdetés