Hirdetés

Megfizeti a tankönyvírókat az oktatási minisztérium

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Az a szerző, illetve azok a szerzők, akiknek tankönyvpályázata megnyeri az oktatási minisztérium által kiírt licitet, bruttó 25 ezer és 45 ezer lej közötti juttatást fognak kapni a Didaktikai és Pedagógiai Kiadótól a kiadványok szerzői jogának átadása nyomán.

Kőrössy Andrea

2018. február 26., 15:372018. február 26., 15:37

A szaktárca hétvégi közleménye szerint azon tantárgyak esetében, amelyeket az elemi oktatásban heti egy vagy két órában tanítanak, a nyertes tankönyvszerző bruttó 25 ezer lejt fog kapni, míg a heti három vagy ennél több órában tanított tantárgyak kiadványainál 35 ezer lej lesz a juttatás. Az általános iskolai oktatásban a heti egy órában tanított tantárgyak esetében 25 ezer lejes, a heti két órás tárgyak esetében 35 ezer lejes, míg a heti négy órában oktatott tárgyaknál használt tankönyvek után 45 ezer lejes jövedelmet biztosítanak.

Ezek az összegek a pályázaton első helyezést elért szerzőknek járnak, a közlemény szerint pedig a második helyen végzők a honorárium 50 százalékát, míg a harmadik helyezettek 25 százalékát kapják

Hirdetés

– amennyiben az értékelés során elérik a minimális 85 pontot. Az oktatási minisztérium az első, a második, a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik osztályos tankönyvek megírására hirdet pályázatot az új kerettanterv alapján. Ezzel kapcsolatban további részletek megtalálhatóak a szaktárca honlapján (www.edu.ro).

Év elején egyébként az RMDSZ is pályázatot hirdetett tankönyvírók számára. A szövetség éppen annak nyomán támogatja a szerzőket, hogy ezentúl nem a tankönyvkiadókkal, hanem egyénileg kell pályázniuk a szaktárcánál.

A pályázat azokra az 1–5. osztályos tankönyvekre vonatkozik, amelyek sajátosan a magyar oktatásban tanított tantárgyakat fedik le: a román nyelv és irodalom, a magyar nyelv és irodalom, a magyarság történelme, a zene és a vallás. A szövetség tervei szerint a pályázatot évente kiírják, illetve annak nyomán, hogy a tantárgyreform a következő tanévtől a hatodik osztályra is vonatkozni fog, nemcsak a sajátos, hanem minden tankönyv megírását támogatják. A finanszírozás maximális értéke 7000 lej tankönyvenként.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
Hirdetés