
Fotó: Veres Nándor
A Dacian Cioloş miniszterelnök vezette kormány azonnali lemondását követelik a középiskolásokat képviselő magyar és román diákszervezetek, valamint oktatási szakszervezetek, amelyek amiatt elégedetlenek, hogy a kabinet még mindig nem kezdte meg az ingázó diákok utazási költségeinek megtérítését, holott a tanév már csaknem egy hónapja megkezdődött.
2016. október 04., 19:002016. október 04., 19:00
2016. október 04., 20:172016. október 04., 20:17
Az egyesületek vezetői úgy vélik: a kormány ezzel gyakorlatilag több tízezer tanuló oktatáshoz való hozzáférését lehetetleníti el, vagyis közvetetten hozzájárul az iskolai lemorzsolódáshoz az előző kabinetek „magatartását követve”. Mint közleményükben rámutattak: a támogatás elmaradása több mint 130 ezer ingázó fiatalt érint. A diákszervezetek ugyanakkor hangsúlyozták: a kabinet az alkotmánynak a közoktatás ingyenességét előíró cikkelyét is megsérti.
Az érintettek azt is kifogásolják, hogy a Ponta-kormányhoz hasonlóan a Cioloş-kabinet is felső határt szabott meg a más településen tanuló fiataloknak megtérítendő összeg vonatkozásában, a szervezetek szerint pedig emiatt csak tavaly 35 ezer diák maradt ki az iskolából, mert a családjuknak egyszerűen nem volt pénze állni az ingázást. „Végtelenül sajnálatos, hogy 2016-ban létezhet még olyan állam az Európai Unióban, ahol gyerekek ezrei anyagi okokból az iskola elhagyására kényszerülnek. Ez a kormány érdektelenségének következménye” – hangsúlyozzák közleményükben.
Az egyesületek vezetői ugyanakkor emlékeztettek: már a tanév kezdete előtt arra kérték a kormányt, hogy fogadjon el sürgősségi rendeletet, amelyben az ingázás költségeinek 100 százalékos megtérítését írják elő. A kezdeményezést többek között a Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (Makosz), az Országos Diáktanács, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret oktatási szakszervezet vezetői írták alá.
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő kedden lapunknak arról számolt be: az oktatási minisztérium már dolgozik a diákszervezetek által is javasolt tervezeten, amely szerint teljes mértékben megtérítenék az utazási költségeket. A szakember rámutatott: a jelenleg érvényben lévő előírások felső határt szabnak meg, eszerint a bérlet árának csak 30-40 százalékát fizetik vissza a tanulóknak, családoknak. Kiss Imre viszont nem ért egyet azzal, hogy a részleges költségtérítés az oka a tömeges iskolai lemorzsolódásnak, szerinte a fiatalok jellemzően nem azért maradnak ki az iskolából, mert „nem tudják előteremteni a buszjegy árát”. Mint kifejtette: elszigetelten ugyan lehetnek ilyen esetek, de ez nem tendencia.
Az oktatási tárca két éve döntött arról, hogy kilométerenként mekkora támogatást nyújt az ingázó diákoknak, ezzel kívánták kiküszöbölni a visszaéléseket, a személyszállító cégek ugyanis térségenként eltérő díjszabásokkal dolgoznak. Előfordult, hogy a diákbérlet drágább volt, mint a teljes árú utazás, a fuvarozók ugyanis arra számítottak, hogy a tanulók automatikusan ezt a bérletet vásárolják meg, az állam pedig úgyis kifizeti.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!