
Magasröptű gondolatok és érzések helyszíne. Idén is rengeteg közéleti program és buli várja a Tusványos résztvevőit
Fotó: Pinti Attila
Lesz-e vagy sem, ki lesz ott és ki nem, ki hív meg kit és kit nem, ki utasítja vissza és ki nem – az elmúlt hónapokban ezek a kérdések „csapták a reklámot” az idei Tusványosnak. Magyar Péter miniszterelnöknek a jelek szerint nagyon bejött az idei jelmondat: „Veled teljes!”, a Krónika értesülései szerint azonban keddi „bejelentkezése” ellenére sem kap meghívót a szervezőktől. A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor immár elkezdődött, így a legtöbb kérdésre helyben kaphatnak választ az érdeklődők. Cikkünkben összefoglaljuk a vasárnap hajnalig tartó, talán a korábbiaknál is Erdély-központúbb Tusványos legérdekesebbnek vélt programpontjait.
Május óta tudjuk, hogy a Tusványost idén is megszervezik, azonban a részletkérdések azóta is erőteljesen tematizálják az erdélyi magyar és anyaországi közbeszédet. A politikai pikantériák a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rajtjának napján is címlapsztorikat kreáltak, hiszen – amint arról beszámoltunk – Magyar Péter kormányfő kedden az Országgyűlésben arra kérte a szervezőket:
Magyar Péter jelezte, kész elmenni Tusványosra, egyúttal reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor „megtalálja a bátorságát”, és kiáll vele egy nyílt vitára, akár a szabadegyetemen. Mint ismeretes, az „önmeghívatás” eddig nem működött, ami az idei tusnádfürdői szabadegyetem és diáktábor jelmondata – Veled teljes! – ismeretében még inkább tragikomikus helyzetet teremt.
A miniszterelnök keddi kijelentése kapcsán a Krónika megkérdezte Németh Zsoltot, a Fidesz országgyűlési képviselőjét, a Tusványos egyik alapítóját, miként reagál Magyar Péter szavaira. Illetve megtudakoltuk, a szervezők megfontolják-e, hogy mégis meghívják a kormányfőt a tusnádfürdői szabadegyetemre.
Németh Zsolt megkeresésünkre úgy válaszolt: „a korábbi nyilatkozatomat fenntartom”, majd megerősítette, hogy nem hívják meg Magyarország miniszterelnökét a Tusványosra. A Fidesz országgyűlési képviselője júniusban közösségi oldalán megindokolta, hogy miért nem hívják meg Magyar Pétert a rendezvényre. Németh Zsolt szerint ennek oka az, hogy a miniszterelnök „folyamatosan minősíthetetlen hangnemben sértegeti politikai ellenfeleit, partnereit, beleértve a külhoni magyar vezetőket”.
Toró T. Tibor, a rendezvénysorozat erdélyi alapítója a Krónikának adott interjúban meggyőződését fejezte ki, hogy a magyar kormány képviselőinek és a nyílt, érdemi vitának egyaránt helye van Tusványos sátrai alatt, és a szervezők reményei szerint jövőre már az ő jelenlétükben vitatkozhatnak.

Három és fél évtized alatt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemből Kárpát-medencei jelentőségű politikai, közéleti és kulturális találkozóhely lett. A 35 éves évforduló kapcsán a tábor egyik alapítójával, Toró T. Tiborral beszélgettünk.
Mint ismeretes, Sándor Krisztina, a rendezvény szóvivője, korábbi főszervező június végén azt nyilatkozta lapunknak Magyar Péter akkori bírálatára reagálva, hogy a Tisza-kormány meghívott képviselői nem vesznek részt az idei Tusványoson. „A Tisza-kormány részéről meghívást kapott Bujdosó Andrea parlamenti frakcióvezető, Velkey György László külügyi államtitkár, Lannert Judit, Bóna Szabolcs János, Tarr Zoltán, Kármán András és Kapitány István miniszter is. Sajnálatos módon azt a választ kaptuk, hogy a kormány és a Tisza-frakció tagjai nem vesznek részt az idei rendezvényen” – tudtuk meg a szóvivőtől.
Ugyanakkor Orbán Viktor volt miniszterelnök, Fidesz-elnök idén is megtartja hagyományos szombati tusványosi beszédét a tervek szerint.
A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor már kedden elkezdődött és vasárnap hajnalig tart
Fotó: Haáz Vince
Miközben zajlik a politikai csörte, a szervezők idén is gazdag programot állítottak össze, a rendkívül bő kínálat pedig – egyszerre kéttucatnyi helyszínen zajlik az élet – keddtől, hivatalosan a szerdai megnyitótól kezdődően élőben is elérhetővé vált. Alább ebből szemlézünk azok számára, akiket továbbra is érdekel a magyarországi és romániai, európai és nemzetközi politikai-gazdasági-társadalmi történések tusványosi feldolgozása, kibeszélése.
A Tusványos.ro oldalon közölt program szerint már kedden beindul az élet a szabadegyetemen és diáktáborban, ám ekkor még nagyrészt csak a zenéé, a bulié a főszerep. Mindez este a Nagyszínpadon csúcsosodik ki az Ismerős Arcok, illetve az Edda Művek fellépésével.

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) szervezői megerősítették, hogy Orbán Viktor idén is ott lesz a tusnádfürdői rendezvényen. A volt kormányfő előadásán való részvétel regisztrációhoz kötött.
A talán a korábbiaknál valamivel több erdélyi meghívottat és témát felvonultató közéleti kibeszélés szerdán délelőtt 10 órakor indul a Lőrincz Csaba Sátorban. Az idei kiadás mottójával indító megnyitón – Tusványos 35. – Veled teljes! –
A Lőrincz Csaba Sátorban a megnyitó után Németh Zsolt, Csoma Botond (RMDSZ), Jeszenszky Géza (Magyarország volt külügyminisztere), Marek Kuchciński (elnök, magyar–lengyel baráti csoport, Szejm) beszélget arról, hol a helyünk az átalakuló világban.
A Kós Károly Sátorban a transzilvanizmus mai érvényességét, majd az európai autonómiatörekvések sikermodelljeit boncolgatják a szakemberek.
A helyi önkormányzatiság és gazdaság iránt érdeklődőknek kötelező program a székelyföldi polgármesterek (Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós) kerekasztala az Erdély Caféban. A sportrajongóknak pedig a Buzánszky Jenő Sportterasz kínál csemegét: Diószegi László (Sepsi OSK) és Szondy Zoltán (FK Csíkszereda) értékelik a két székelyföldi csapat történelmi közös élvonalbeli jelenlétét.
A Jakabffy Elemér Sátor a tanügyi reformról és a nyelvi jogok védelméről hoz hiánypótló vitákat. Estefelé a kultúráé a főszerep: a Kriza János Csűrben Kallós Zoltán születésének 100. évfordulójára emlékeznek moldvai és gyimesi mesterekkel, a Nagyszínpadon pedig a Magyar Banda és az Anna and the Barbies adja a ritmust.
Fiatalok és idősek ismét belakják a tusnádfürdői helyszínt
Fotó: Pinti Attila
A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor csütörtöki napja
A csütörtöki nap egyik legégetőbb témáját a Lőrincz Csaba Sátor hozza: Tánczos Barna (RMDSZ) és Papp Zsolt György (Fidesz) a háborúk és a klímaváltozás árnyékában megrekedt mezőgazdaság kiútjait elemzik. Szintén ebben a sátorban kap helyet az ukrajnai és közel-keleti háborús frontokat boncolgató geopolitikai kerekasztal Bendarzsevszkij Antonnal.
A Kós Károly Sátorban a székelyföldi kistelepülések polgármesterei (Székelykeresztúr, Szentegyháza, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy) mutatják be, miként válhat egy sikeres önkormányzat a regionális autonómia működő laboratóriumává. A Jakabffy Elemér Sátorban az erdélyi sportakadémiák (jégkorong, ökölvívás, labdarúgás) vezetői a tehetséggondozás kihívásairól tanácskoznak Tánczos Barna és Szondy Zoltán részvételével.
A Fábián Ernő Sátorban az erdélyi magyar orvosi oktatás jövője a téma, míg a Barankovics Sátorban a TikTok utáni újmédia-korszakot járják körül szakértők. Az esti bulihangulatról a Nagyszínpad gondoskodik: Horváth Tamás mellett a népszerű román rockzenekar, a Holograf ad koncertet.

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
A Tusványos pénteki napja a Kárpát-medencei magyar külhoni vezetők stratégiai fórumával, izgalmas biztonságpolitikai vitákkal és legendás sportmúltidézéssel várja a látogatókat.
ahol a határon túli magyar pártok vezetői Semjén Zsolt volt miniszterelnök-helyettessel közösen értékelik a nemzetpolitika előtt álló kihívásokat. Közben kedden kiderült, hogy elmarad Gulyás Gergely és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök péntekre tervezett beszélgetése, miután a Fidesz frakcióvezetői tisztségéről nemrég lemondott politikus nem tud részt venni a rendezvényen. A Tusványos szervezői a Transtelex portálnak megerősítették, hogy a Magyarország és Románia helyzete a változó Európában címmel meghirdetett panelt azért törölték a programból, mert Gulyás nem lesz ott a szabadegyetemen.
Szintén a Lőrincz Csaba sátorban beszélget Sabin Gherman, a magyarság körében is népszerű román újságíró Bakk Miklós politológussal és Szilágyi Zsolttal transzilvanizmusról és világpolitikáról, majd az európai jogállamiságot és demokráciát boncolgató vita következik Schiffer András, Bóda János és Csoma Botond részvételével.
A Tamási Áron Sátorban Hargita, Kovászna és Maros megye magyar tanácselnökei a három székelyföldi megye összefogásáról és jövőképéről tanácskoznak. A sportrajongóknak a Buzánszky Jenő Sportterasz hoz csemegét:
A Kós Károly Sátorban Tőkés László '89 előtti írásait tartalmazó kötetét mutatják be, míg a Jakabffy Sátorban erdélyi fiatalok belpolitikai és társadalmi helyzete kerül terítékre. Az esti koncertfolyamról a Nagyszínpadon a népszerű székelyföldi 4S Street, illetve a Maszkura és a tücsökraj gondoskodik.
A legtöbb nézőt az esti bulik vonzzák Tusnádfürdőre
Fotó: Haáz Vince
A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szombati napja a tábor csúcspontját jelentő politikai előadással, azonnali elemzésekkel és nagyszabású esti koncertekkel teszi fel a koronát az idei rendezvényre.
A fesztivál hagyományosan legfeszültebb figyelemmel kísért programja délelőtt a Nagyszínpadon zajlik:
A beszéd közvetlen utóélete sem marad el: a Három Szerb Kávéházban délután Schiffer András elemzi a miniszterelnöki gondolatokat, míg a Janus Pannonius Kávéházban konzervatív publicisták (Bayer Zsolt, Borbély Zsolt Attila, György Attila) vitatják meg a hallottakat – és nem csak.
A Kós Károly Sátorban a fiatal erdélyi és külhoni önkormányzati képviselők jövőképe kerül terítékre, míg a Buzánszky Jenő Sportteraszra Böjte Csaba érkezik, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gyermekotthonainak sportéletéről meséljen. A Csíki Anyák Sátra a székely származású „marslakók”, azaz az amerikai magyar tudósok emléke előtt tiszteleg egy különleges tudománytörténeti előadással.
A fesztivál zenei zárásáról a Nagyszínpadon a Szabó Balázs Bandája, majd a Kowalsky meg a Vega gondoskodik, a Kriza János Csűrben pedig a 10 éves Lelkes Zenekar húzza a talpalávalót a hajnalig tartó záróünnepségen.

Megindokolta Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő, hogy miért nem hívták meg Magyar Péter miniszterelnököt a szervezők a Tusványos idei rendezvényeire. A kormányfő a napokban kifogásolta, hogy nem kapott meghívást.

Tusványost idén is megszervezik – erősítette meg portálunknak Popa Ilona főszervező. A 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor július 21–26. között várja a résztvevőket, az idei kiadásról azonban egyelőre nem közöltek részleteket.
Noha megvan a forrás a kolozsvári Teleki-palota felújítására, a restaurálás késik: hiányoznak a tulajdonosi hozzájárulások, bírósági úton oldanák meg a helyzetet. A műemlék építészeti jelentőségéről Kovács Zsolt művészettörténész beszélt a Krónikának.
A Bihar megyei közrendvédelmi rendőrökből és magyar rendőrökből álló vegyes járőrök a nyári idényben a Bihar–Hajdú-Bihar Eurorégió turisztikai térségeiben teljesítenek szolgálatot, hogy a lakosság és a turisták biztonságát szolgálják.
Múzeummá és kulturális központtá alakítják az 1908-ban Aradon alapított első magyar autógyár, a Magyar Automobil Részvénytársaság Arad (MARTA) egykori székhelyét.
Idén sem tarthatja meg az LMBTQ-közösséget képviselő ARK Nagyvárad nevű egyesület a Pride-felvonulást Nagyváradon, miután az önkormányzat ezúttal is elutasította a kérést.
A Bisztraterebes-Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.
Veled teljes mottóval, az Ismerős Arcok és az Edda Művek kedd esti koncertjével, illetve a szerda délelőtti hivatalos megnyitóval elrajtolt a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor.
A Bihar megyei tenkemocsári központból áthelyezett 409 kiszolgáltatott személy közül 394-et 20 megye szociális intézményeiben helyeztek el, 15-en kórházba kerültek, és időközben hárman pedig meghaltak – közölte az ügyvivő munkaügyi miniszter.
Alapfokú ítélet született a 2025 májusában a temesvári főpostán történt, közel tízmillió lej értékű rablás ügyében.
Arad megyében egymást követő két évben is kiszáradt a Tőz, a Fehér-Körös hozama a júliusi átlag tizedére esett, a feltóti víztározónak pedig csak alig egyharmada van tele. Bihar megyében több településen vízkorlátozást vezettek be.
Hamarosan rendszerbe állhat a Maros megyei Gyulakután épülő nagy tárolókapacitású akkumulátor – közölte az Electrica áramszolgáltató.
szóljon hozzá!