Hirdetés

Kétnyelvű szatmárnémeti utcanévtáblákat kér az EMNP

Mihály Ágnes •  Fotó: EMNP

Mihály Ágnes

Fotó: EMNP

Az RMDSZ helyi és országos vezetőinek konkrét, számonkérhető ütemtervet kell készíteniük a kétnyelvű szatmárnémeti utcanévtáblák kihelyezéséről – jelentette ki Mihály Ágnes, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos önkormányzati tanácsának alelnöke.

Kiss Előd-Gergely

2017. november 08., 18:342017. november 08., 18:34

Szerdai kolozsvári sajtótájékoztatóján a politikus elmondta, az ütemterv elkészítéséhez szükséges szakmai munkához az EMNP szívesen felajánlja segítségét, amennyiben ezt igénylik.

Mihály Ágnes emlékeztetett, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere jogerősen pert nyert a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, mely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát. Kereskényi a per során többek között azzal védekezett, hogy az összes utcanév kétnyelvűsítése jelentősen megterhelné a város költségvetését.

Hirdetés

Mihály Ágnes rámutatott: a szatmárnémeti ügy is azt bizonyítja, hogy sok esetben olyan önkormányzatok sem élnek a törvény által egyébként biztosított jogokkal, ahol magyar a városvezetés és ezért lehetőségük adott erre.

Hozzáfűzte, a Cemo munkájára úgy kell tekinteni, mint a teljes erdélyi magyar közösségért végzett tevékenységre. „Immár 16 éve, hogy a román közigazgatási törvény lehetőséget biztosított a többnyelvűségre, ez idő alatt azonban még mindig nem sikerült alapvető jogainkat gyakorlatba ültetnünk.

Idézet
Tanácsosainkkal közösen felmérést végeztünk az önkormányzatokban tapasztalható többnyelvűségről, az eredmény pedig elkeserítő.

Ideje lenne, hogy elöljáróink kiemelt fontosságú ügyként kezeljék az anyanyelvi ügyintézés lehetőségének biztosítását, valamint a magyar nyelvű feliratok – így utca- és térnevek – kihelyezését is” – mondta Mihály Ágnes.

korábban írtuk

Cemo: ha akarná, Szatmárnémeti polgármestere már megoldotta volna az utcanévügyet
Cemo: ha akarná, Szatmárnémeti polgármestere már megoldotta volna az utcanévügyet

Elfogadhatatlannak tartja a szatmárnémeti kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése ellen felhozott érveket a Cemo. A szervezet szerint még egy magyar polgármester sem feltétlenül jelent garanciát vagy megoldást a kisebbségi jogok helyi szintű érvényesítésére.

korábban írtuk

Kereskényi a törvényszéknek panaszkodott a kétnyelvűsítés magas költségeire
Kereskényi a törvényszéknek panaszkodott a kétnyelvűsítés magas költségeire

Védelmébe vette az RMDSZ Kereskényi Gábort, Szatmárnémeti polgármesterét az utcanévtábla-ügyben. Csakhogy az elöljáró olyan érveket sorakoztatott fel a táblabíróságon a Cemo által indított perben, amelyek szembemennek a szövetség által hangoztatott elvekkel.

korábban írtuk

Kereskényi nem kér a kioktatásból: pert vesztett a szatmárnémeti utcanévtáblák ügyében a Cemo
Kereskényi nem kér a kioktatásból: pert vesztett a szatmárnémeti utcanévtáblák ügyében a Cemo

Jogerősen pert nyert Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) ellen, mely bírósági úton szerette volna a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezésére kötelezni a polgármestert és a város önkormányzatát.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés