
Fotó: Mohácsi László Árpád
Egy-két héten belül dönt az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) arról, hogy milyen formában indul a decemberi romániai parlamenti választáson – nyilatkozta a Krónikának Szilágyi Zsolt elnök.
2016. szeptember 29., 10:142016. szeptember 29., 10:14
2016. szeptember 29., 12:052016. szeptember 29., 12:05
Az alakulat vezetőjét annak kapcsán kérdeztük, hogy az EMNP országos elnökségének szerdai kolozsvári ülésén ez a téma is napirendre került. Szilágyi Zsolt lapunknak elmondta, eddig azért nem döntöttek a megmérettetésen való részvételről, mert „minden erejüket lekötötte\" az október 2-ai magyarországi kvótanépszavazás. A pártelnök hozzátette, a választások ügyében az EMNP országos választmánya fog határozni néhány héten belül. (A választmány a néppárt két országos küldöttgyűlése közti időszakban a szervezet legfelső politikai döntéshozó testületeként működik).
„Minden lehetséges változatról tárgyalunk\" – válaszolta Szilágyi Zsolt arra a kérdésünkre, hogy a korábban vázolt lehetőségek közül melyik irányába hajlik az alakulat. Az országos választmány legutóbbi, júliusi ülésén három lehetséges változatot vizsgáltak: saját jelöltlistát állítanak, független jelölteket támogatnak vagy koalícióban indulnak. Arra a felvetésünkre, hogy a három forgatókönyv közül a független jelöltek indítása tűnik a legvalószínűbbnek, a párt elnöke úgy nyilatkozott: nem kívánja kommentálni külső elemzők ezzel kapcsolatos esélylatolgatását.
Bár az RMDSZ elsősorban a szavazatmaximalizálás, az öt százalékos parlamenti küszöb átlépésének bebiztosítása érdekében újította meg együttműködési megállapodását a Magyar Polgári Párttal (MPP), a szövetség számára még így sem mellékes, hogy az EMNP indul-e, és ha igen, milyen formában az év végi parlamenti választáson. Úgy tudjuk, az RMDSZ vezetősége arra számít, hogy az EMNP független jelöltekkel vesz majd részt a megmérettetésen. A szövetség vezető politikusai szerint ez a formula adott esetben hátrányosabb lehet az RMDSZ szempontjából, mert adott helyen a független jelöltek több szavazatot vonhatnak el a szövetségtől, mint esetleg az EMNP megyei pártlistája.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
szóljon hozzá!