Hirdetés

Erdélyből is üzennek Brüsszelnek

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Naponta több száz, magyar állampolgársággal rendelkező erdélyi lakos látogat el Magyarország kolozsvári főkonzulátusára, hogy átvegye szavazócsomagját, illetve leadja az október 2-ai kvótareferendumra a voksát – tudtuk meg szerdai helyszíni látogatásunkon.

Bíró Blanka

Kiss Előd-Gergely

Iszlai Katalin

2016. szeptember 29., 12:212016. szeptember 29., 12:21

2016. szeptember 29., 13:162016. szeptember 29., 13:16

Mile Lajos főkonzul a Krónikának úgy nyilatkozott: minden a legnagyobb rendben zajlik, nem történt fennakadás. A diplomata rámutatott: az érdeklődők számának tekintetében nem történt jelentős visszaesés a két évvel ezelőtti országgyűlési választásokhoz képest. „Természetesen a mostani referendumnak más a tétje, mint a 2014-es parlamenti választásoknak, de mindkettő egyformán fontos\" – magyarázta Mile Lajos, aki szerint a népszavazáson való részvétel az erdélyi magyar közösség önbecsülése szempontjából is lényeges.

Biztonsági szempontok miatt tartja fontosnak a referendumon való részvételt az azonosító nyilatkozatát és voksát tartalmazó borítékkal az urna felé igyekvő fiatal nő. Mint a Krónikának elmondta: szeretne úgy utazni Magyarországra vagy bárhová Nyugat-Európába, hogy biztonságban érezze magát. „Ha valahogy megállítják ezt a sok beérkező embert, akkor talán valamennyit javulni fog a helyzet\" – fogalmazott. Kifejtette: rossz érzés keríti hatalmába, amikor a tévében megvert teherautó-sofőrökről vagy megerőszakolt nőkről lát híreket.

Nem javasolják a postai úton való küldést

Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja a gyakorlati tudnivalókra hívja fel a figyelmet. Hangsúlyozta: akik a főkonzulátusra kérték levélcsomagjukat, legkésőbb pénteken vehetik még át, október másodikán, vasárnap ugyanis már csak szavazásra van lehetőség. Ugyanakkor már nem javasolják, hogy valaki postai úton küldje Budapestre levélszavazatát, mert nagy eséllyel késve érkezne meg.

Az ügyintézésben Erdély-szerte segítséget nyújt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ irodahálózata is. Tiboldi László, az EMNT országos alelnöke kifejtette: folyamatosan érkeznek hozzájuk az érdeklődők, akik többsége az azonosító nyilatkozat kitöltésében kér segítséget. A demokrácia-központok munkatársai múlt héten nyolcezer voksot vittek be a csíkszeredai főkonzulátusra. Tapasztalataik szerint múlt héten inkább az idősebbek szavaztak, Tiboldi pedig reméli, hogy ezen a héten a fiatalabb generáció is él jogával. Nagy az érdeklődés az RMDSZ-nél is: Becze István, a szövetség Csíki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke szerint irodáikba már több ezren ellátogattak.

Markó Bélát bírálta Tamás Sándor
Markó Béla szenátort, az RMDSZ volt elnökét bírálta Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke, amiért Markó a Népszavának adott interjúban a kvótanépszavazástól való távolmaradásra buzdította a magyar állampolgársággal rendelkező erdélyieket. A szenátor úgy fogalmazott: „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek aztán nem érzi a következményét a saját bőrén valaki\", ugyanakkor azt is elmondta, hogy szomorúnak tartja a referendumot megelőző „gyűlöletkampányt\".

Erre reagálva Tamás Sándor a Maszol hírportálnak úgy nyilatkozott: „valószínű, Markó Béla elnök úr nyilatkozatából a múlt sérelmei beszélnek, szerintünk pedig a jövőt kell építeni, ami megítélésünk szerint az erős magyar nemzet\". A megyei tanácselnök úgy véli: a kettős állampolgárság révén a magyar állam visszaadta az erdélyi magyar közösségnek a lehetőséget, hogy befolyásolhassa a nemzetet érintő kérdéseket, és ennek egyik példája a népszavazás is. „Háromszéken az a fontos, amit az emberek akarnak, nem az, amit Markó Béla elnök úr ebben a kérdésben nyilatkozott\" – fogalmazott Tamás Sándor.

Sokan nem kapták meg a népszavazáshoz szükséges levélcsomagot

Az EMNT és az RMDSZ sepsiszentgyörgyi irodáiban már lankadt az érdeklődés, a tolongás inkább múlt héten volt jellemző. Ott jártunkkor legtöbben azért érkeztek, hogy leadják voksukat, sokan egyszerre több borítékot is hoztak. Az RMDSZ-iroda alkalmazottai a Krónikának elmondták: hetente körülbelül 2000 szavazóborítékot vittek be.

Az elmúlt napokban sokan azért keresték fel őket, mert nem kapták meg szavazócsomagjukat. Az is gyakran előfordul, hogy a család néhány tagja megkapja a borítékot, de az ugyanott lakó rokonok nevére szóló küldemény nem érkezik meg. A sepsiszentgyörgyi demokrácia-központban is múlt héten volt tumultus, az emberek már nyitás előtt sorban álltak.

Az EMNT irodájába szavazni érkező Sylvester János elmondása szerint azért voksol, mert úgy érzi, ez össznemzeti kérdés. A férfi Angliában dolgozik, ahol jól kijön különböző nemzetiségű bevándorlókkal, viszont azt is tapasztalja, hogy sokan nem tudnak és nem is akarnak beilleszkedni. Egy nevét nem vállaló hölgy – aki családtagjai levélszavaztával érkezett az RMDSZ-irodába – úgy fogalmazott: úgy érzi, ha már magyar állampolgárok lettek, „ennyivel tartoznak a magyar államnak\".

Kelemen: élni kell a szavazati joggal

A kvótareferendumra vonatkozó kampány már Erdélyben is jó ideje elkezdődött: politikusok és egyházi személyiségek is voksolásra szólították fel a kettős állampolgárokat. Az RMDSZ ugyan intézményesen sokáig nem foglalt állást az ügyben, de helyi elöljárók több településen is nemmel való szavazásra buzdították a polgárokat.

Kelemen Hunor, a szövetség elnöke ugyanakkor szerdán az MTI-nek úgy nyilatkozott: az erdélyi magyaroknak a romániai és a magyarországi választásokon és népszavazásokon egyaránt élniük kell a szavazati joggal. 

Erdélyben is kampányol a viccpárt

Az október 2-ai magyarországi kvótanépszavazás kapcsán az elmúlt napokban Erdélyben és a Partiumban is megjelentek a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) ellenkampányplakátjai is. Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön és más városokban is feltűntek az ironikus, sokszor vicces plakátok és matricák az oszlopokon, falakon, kerteken és útjelző táblák hátán. A politikai alakulatként 2014 óta bejegyezett Magyar Kétfarkú Kutya Párt akciója a magyar kormány plakátkampányára játszik rá. Az MKKP önkéntes adományokból valósította meg a projektet: szeptember 1-jéig több mint 28 millió forintot gyűjtöttek össze, ezzel a kutya párt költötte a legtöbb pénzt az ellenzéki politikai alakulatok közül a kvótareferendumot megelőző kampányra.

Az RMDSZ-t bírálja a néppárt

A referendumon való részvételre kéri a magyar állampolgárokat az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége szerkesztőségünkhöz eljuttatott szerdai felhívásában. Az EMNP ugyanakkor egyértelműen a nem szavazat mellett áll ki, a közleményben úgy fogalmaznak: „kérjük az Erdélyben és a Magyarországon élő nemzettársainkat, hogy vegyenek részt a népszavazáson, és szavazzanak nemmel a kötelező betelepítési kvóta ellen\".

A Szilágyi Zsolt országos elnök által aláírt felhívásban azokra a plakátokra is felhívják a figyelmet, amelyek „a kvótanépszavazás ellen próbálják hangolni az embereket\" – minden bizonnyal a Magyar Kétfarkú Kutya Párt matricáira utalva. Az EMNP szerint ezekkel „megpróbálják nevetségessé tenni a népszavazást\". Az elnökség azt sem tartja kizártnak, hogy a plakátok erdélyi terjesztése az RMDSZ-hez köthető, hiszen mint rámutatnak: a szövetség „egyes országos vezetői nyílt kampányba kezdtek a népszavazás ellen\".

Össznemzeti kiállásra buzdított korábban az Erdélyi Református Egyházkerület is: a Kató Béla erdélyi református püspök és az egyházkerület 14 esperese által aláírt körlevélben úgy fogalmaztak: a migrációs jelenséggel kapcsolatban Európában általános bizonytalanság uralkodik, éppen ezért a határozott érdekképviselethez nemzeti szintű, többségi meggyőződésre van szükség, amely a nemzetet alkotó egyének véleményeinek összességéből adódhat.

A Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház eközben a magyar érdekek védelme mellett történő kiállásra buzdít. Nemrég Böjte Csaba ferences szerzetes a dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapján tett közzé egy írást, amelyben kijelenti: nemmel szavaz az október 2-ai referendumon, mert meggyőződése, „hogy egy szabad ország számba kell vegye a határain belépő embereket\".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés