Eperföldek gondjai

a rendszerváltás után pedig az emberek a közeli piacokon árulták, vagy a felvásárlóknak adták tovább.

Termelők kutyaszorítóban
„A szabadpiac kényszere előbb-utóbb rádöbbenti a Szatmár megyei epertermesztőket, hogy ha tovább akarják űzni ezt a hagyományos foglalkozást, kénytelenek áttérni a modern termesztési módszerekre, megszervezni egy saját értékesítési hálózatot, illetve át kell térniük olyan eperfajták termesztésére, amelyek sokkal jobban bírják a tárolást és a szállítást” – sommázta tapasztalatait Constantin Burlacu, a Szatmár megyei Mezőgazdasági Szaktanácsadó Hivatal halmi irodájának munkatársa. A termesztők is érzik már a rájuk nehezedő nyomást: egyre gyakrabban panaszkodnak, hogy az általában jól jövedelmező földieper-termesztés egyre kevesebbet hoz a konyhára. Munkaerőt jó pénzért is nehéz találni, a viszonteladók pedig annyira leverik az árakat, hogy a termelők lassacskán szinte nem is fognak már keresni a nehéz munkával megtermesztett csemegén. Míg a kereskedők az eper kilogrammjáért szezonban is elkérnek 5–6 lejt a kolozsvári vagy a székelyföldi piacon, addig a termelőknek 1,5–2 lejnél nem hajlandók többet fizetni. A gazdálkodók viszont kénytelenek minél hamarabb túladni rajta, ugyanis az itt termesztett földieper egy-két napnál tovább nem áll el.
Csökkenő bevételek
Szatmár megyében mintegy ezer hektáron foglalkoznak eperrel, ami évente átlagosan nyolcezer tonna termést ad. Az utóbbi években azonban egyre kevesebbet keresnek a hagyományos módszerrel gazdálkodók: míg két évvel ezelőtt 2,5 lejért tudták értékesíteni kilóját, idén az ár átlagosan 2,2 lej körüli volt. „Legalább 2,5 lejt kellene kapjak az eper kilójáért, hogy meglegyen a kis jövedelmem belőle, de a sok kupec miatt kénytelen vagyok 2 lejért, néha pedig ez alatt is adni, ha nem akarom, hogy rám rothadjon – panaszolja a Krónikának Nagy József halmi termelő, aki többnyire a szatmárnémeti piacra viszi áruját, viszont itt sem tudja sokkal többért mérni, mint amennyit a felvásárlók otthon adnak érte. – Akinek van pénze arra, hogy lyukacsos fóliával letakarja az ültetvényét, annak egy héttel hamarabb érik, és négyszeres áron adja az első napokban, de nekem ilyesmire nem futja.”
Nagy József elmagyarázza: ha az epret virágzás előtt letakarják a speciális fóliával, ami meleget biztosít a növénynek, az gyorsítja a fejlődését, és a tavaszi fagyoktól is megvédi. „Van egy ismerősöm, aki ezt a módszert alkalmazza, így idén a legelsők között volt, akik epret árultak, és már az első négy napban – amikor még 10 lej körül volt kilója – megvolt rajta a haszna” – ecseteli a fóliás letakarás előnyeit a halmi epertermesztő. Hozzáteszi azonban, hogy amíg nincs biztos felvásárlója, addig ő nem fektet be ilyesmibe.
Az eperrel sok a munka, ezek közül pedig a legnehezebb a szedés. Évente átlagosan hatszor kell megkapálni, érés előtt meg kell hinteni a földet szalmával, hogy össze ne sározódjék, szedés után pedig le is kaszálják, hogy a növény ne pazarolja az energiáját a szaporítóhajtásokra. Három-négyévente pedig újra kell ültetni, az ősszel kitett palánták viszont a következő évben alig teremnek valamicskét.

Sok vesződés kevés pénzért
A halmi eperföldeken mindig van tennivaló, a határ azonban a május–júniusi szedés idején a legnépesebb: ilyenkor messziről látszik, hogy terem az illatos csemege, ugyanis a gazdák és bérmunkások szinte naponta átfésülik a zöldellő sorokat.
A rekkenő hőségben görnyedve, térden csúszva vagy négykézláb szedik az emberek az epret, attól függően, hogy kinek melyik testrésze fáj a legkevésbé a napi tízórás kemény munkától. A gyümölcsöt a sorok végén feltornyozott ládákba hordják, ahol le is takarják, hogy minél kevésbé érjék a nap sugarai.
A harmincfokos melegben végzett munka után másnap jön aztán a feketeleves: megérkeznek a viszonteladók, akik aprópénzért akarják felvásárolni a keservesen megtermesztett gyümölcsöt. Ilyenkor az utcán folyik a cirkusz: a gazdák egy darabig dühöngve ellenállnak a pofátlanul alacsony ajánlatoknak, de egy idő után valaki úgyis beadja a derekát, és aztán a többiek is sorra kötélnek állnak. Mindenki számára világos, hogy a termelők kényszerhelyzetben vannak: ha nem adnak túl az epren, másnapra cefre lesz belőle. „Persze, hogy odaadom annyiért, amennyiért kérik, mi egyebet tehetnék? – kesereg az egyik asszony. – A szatmárnémeti piacra nem nagyon éri meg bevinni, mert ott is olcsó,  messzebbre meg nem tudjuk eljuttatni. Teherautónk nincs, hűtőkocsira pedig, amiben hosszabb ideig elállna, senkinek sem futja.” Majd hozzáteszi: ha valaki a családból bemegy a piacra árulni, az kiesik a szedésből, a munkaerő pedig drága – idén már a napi 40 lejt is kénytelenek voltak kifizetni az idénymunkásoknak. Az eperszedés idejére többnyire a környék romái költöznek Halmiba dolgozni, viszont a napszámos is kezd hiánycikkszámba menni a környéken. A helybéliek mesélik, hogy néhány hete például spanyol termesztők egy kamionnal jöttek a roma eperszedők után, akik – természetesen – rá is haraptak a jobban fizető ajánlatra.

A gépesítés a megoldás
Constantin Burlacu, a mezőgazdasági tanácsadó hivatal képviselője szerint a megoldást mindenképpen a társulás jelentené az epertermesztők számára, erre azonban a helybéliek egyelőre nem hajlandók. A községben két évvel ezelőtt alakítottak ugyan egy termelői csoportot, melynek fő feladata az értékesítés lenne, viszont ebbe csak kevesen iratkoztak be, és nem is működik a tervek szerint. Nem sikerült ugyanis menedzsert alkalmazniuk, aki a tevékenységet szervezné, mivel az alkalmazottnak fizetés kell, a hivatalosan forgalmazott termés után meg adózni, az emberek többsége pedig inkább a kevesebbet, de készpénzben és helyben fizető viszonteladók mellett marad. A termelői csoport egy ültetőgépet is vásárolt, viszont idén csak 10 hektáron használták a modern gépet. Burlacu szerint viszont csakis ez jelentheti a jövőt: kisebb területen, nagyobb hatékonysággal dolgozni. A korszerű gép egyébként rengeteg költséges és fáradságos munkát is megspórolna a gazdáknak: ez úgy alakítja ki a sorokat, hogy azokat egy fekete nejlonfóliával be is fedi, így a gyom nem tud az eperpalánta mellett megtelepedni, mivel a fekete fólia miatt nem jut napfényhez. A gép egy öntözőcsövet is lefektet a sorok közé, így a szárazság sem okozhat terméskiesést. Az eperpalántát a gép a takarófólián kialakított lyukakba ülteti, így nemcsak a kapálást lehet megspórolni, hanem a szalmázást is, mivel a termés a fólia miatt tisztán marad. A szakember szerint azonban nemcsak a módszerekkel van baj Halmiban és környékén, hanem a termesztett fajtával is: a Premial ugyanis a 15 romániai fajta között is a legsilányabbak közé tartozik, ugyanis nagyon érzékeny, az íze sem a legkitűnőbb, ráadásul hamar penészedik. Emiatt pedig nem valószínű, hogy fel tudná venni a versenyt a külföldön termesztett, 3–5 napig is elálló fajtákkal. Az ízletes szatmári eper titka ugyanis nem a fajtában, hanem a talaj- és éghajlati adottságokban keresendő, valamint abban, hogy szinte teljesen biokörülmények között terem, és nem egy számítógépes program adagolja nekik a tápanyagokat.

Dupla profit?
Az új termesztési módszer azonban akkora befektetést igényel, amit a gazdák nagy része nem tud megengedni magának, sokan pedig azért nem kockáztatnak, mert nem látják a biztos felvásárlókat. Constantin Burlacu szerint viszont a modern technológia sokkal nagyobb jövedelmet hozna. A gazdák sokallják, hogy tízezer eurót kell befektetni egy hektárnyi eperültetvénybe, de ha figyelembe vesszük, hogy ők menynyit költenek például  napszámosokra, kiderül: hosszabb távon mégis megéri, mondja a szakember.
A befektetendő összeg hatvan százalékát az új palántafajta ára jelenti, ami amellett, hogy több termést ad, megoldaná a hamar romló Premial fajtát érintő tárolási és szállítási gondok egy részét. A Halmi környékén hagyományos módszerekkel termesztett eper esetében további problémát jelent, hogy a gazdák közel 20 éve hajtásokról szaporítanak, így a fajta is jócskán elkorcsosult már, fejtegeti Burlacu. A szakember számokkal is alátámasztja érveit: kiderül, hogy a két évig termő, hidegsokkon átesett palántából nevelt kultúra (amelynek esetében nem kell terméskieséssel számolni) többet jövedelmezne, mint a hagyományos, három-négy évente cserélendő ültetvények. Míg a hagyományos művelési módszerek alkalmazásával évente hektáronként 2500 eurós profittal lehet számolni, addig az új módszerrel akár az évi 5000 eurót is elérhetné a gazdák tiszta jövedelme.

A termelői ár kétszereséért kapható az eper Csíkszeredában

A csíkszeredai piacon már hetek óta általában 4–5 lejért kapható a szatmári eper, de néhol már 3,5 lejért is lehet vásárolni. Bőséges a kínálat, legalább tíz asztalnál árusítják az epret, amit sok háziasszony mustrálgat, hisz most érdemes a lekvárhoz valót beszerezni. Nem az olcsóbbat részesítik előnyben a vásárlók sem, és az eladók is megsúgják: a 3,5 lejes már nem friss. Bár az eladók – közülük többen termelők – nem túl közlékenyek, amikor szóba kerül, hogy mennyiért vásárolják az epret, mennyire jövedelmező vállalkozás az eper termelése, forgalmazása, annyit elárulnak, hogy naponta akár 500–600 kilogrammot is eladnak. „Főleg az idei szezonban nagyon sokan vásárolnak nemcsak kis mennyiségben, hanem befőzésre is, 10–20 kilót” – mondja az egyik, neve elhallgatását kérő eladó. Annak ellenére, hogy nem olcsó az eperlekvár készítése, a Krónika által megkérdezett csíkszeredaiak nem mondanak le a szokásos eperlekváradagról. Egy fiatalasszony tíz kilót vásárolt, mint mondja, nem a legolcsóbb, de mégis megvesz körülbelül ennyit minden évben, mivel a család kedvence az eperlekvár. „Nagy mennyiségre van szükségünk, mivel nagyon szeretjük az édességet. Nem olcsó, de a család nem mond le róla idén sem” – mondja Tankó Katalin, aki két vödörrel érkezett a piacra, hogy húsz kiló epret vásároljon, 4 lejről 3,5-re le is alkudta az árát, mivel nagy mennyiségben viszi.

Székely Zita