
Fennáll a veszély, hogy mégsem valósul meg a sokat ígérgetett három regionális kórház Kolozsváron, Jászvásáron és Craiován. Corina Creţu regionális fejlesztésért felelős uniós biztos úgy nyilatkozott: amennyiben 2018 végéig nem kezdik el az egészségügyi intézmények építését, könnyen előfordulhat, hogy a projektekkel nem végeznek a 2020 decemberi határidőig, így Románia elveszíti a beruházásra kiutalt európai uniós finanszírozást.
2016. október 05., 19:342016. október 05., 19:34
2016. október 05., 19:472016. október 05., 19:47
„Több mint egy év telt el azóta, hogy döntés született a regionális kórházak létrehozásáról, és azóta sem történt gyakorlati előrelépés” – hívta fel a figyelmet Creţu. Az uniós biztos rámutatott: az országnak rendkívül fontosak a beruházások, hiszen a három intézménynek köszönhetően közel egymillió polgár férhetne hozzá a korszerű, minőségi egészségügyi ellátáshoz. „El kell kerülni minden további késlekedést” – hangsúlyozta Corina Creţu.
Úgy tűnik, a kormány is tisztában van azzal, hogy az idő sürget, a regionális fejlesztési minisztériumtól ugyanis éppen szerdán érkezett hivatalos felszólítás a Kolozs megyei önkormányzathoz, hogy a regionális kórház számára kijelölt szászfenesi telket adják át az egészségügyi tárcának – tájékoztatott szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében Alin Tişe megyei tanácselnök. Az intézmény számára egyébként egy 144 ezer négyzetméteres területet jelöltek ki a Kolozsvár melletti településen. Alin Tişe rámutatott: hamarosan rendkívüli tanácsülést hív össze, amelyen döntenek az ügyben.
„Minden eszközzel támogatjuk a beruházást, amely az egész régió szempontjából jótékony lesz, ezért a lehető leghamarabb válaszolunk a kérésre” – fogalmazott az önkormányzat elnöke. A kabinetnek minden bizonnyal azért lett sürgős az intézkedés, mert október végéig közölni kell az Európai Unióval, hogy pontosan hol épülnek meg az egészségügyi intézmények. Amennyiben Románia nem tartja a határidőt, ismét fennáll a finanszírozás megvonásának kockázata.
A Kolozs megyei regionális kórház megépítésének ötlete már évekkel ezelőtt felmerült: Tişe még előző tanácselnöki mandátuma idején, 2011 tavaszára ígérte, hogy megkezdik a tárgyalásokat a potenciális befektetőkkel. Nem sokkal a bejelentés után a megyei tanács megállapodást kötött a szászfenesi és a kolozsvári önkormányzattal a projekt közös finanszírozásáról. A beruházásról sok szó esett, de érdemi előrelépés sokáig nem történt. Tavaly már felmerült, hogy a munkálatok egy részét az EU támogatná, idén júniusban pedig Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter bejelentette: a három regionális kórház projektje közvetlenül az Európai Bizottságtól kapott támogatásból valósul meg anélkül, hogy a román állami költségvetésből egyetlen banit is ráköltenének. A kolozsvári, jászvásári és craiovai intézmény kivitelezésére 150 millió eurót szánnak.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
szóljon hozzá!