
A megduzzadt Olt Köpecen
Fotó: Tamás Sándor Facebook-oldala
Javul a helyzet a gátszakadás veszélye miatt árvíz által fenyegetett Kovászna megyei Köpecen, de még nem hárult el teljesen az áradásveszély – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
2018. március 16., 10:302018. március 16., 10:30
2018. március 16., 10:312018. március 16., 10:31
Marius Tolvaj szóvivő szerint az éjszaka folyamán a katonai tűzoltók óránként ellenőrzést tartottak a gáton, és azt tapasztalták, hogy csökkenni kezdett az Olt vízszintje. Az Agerpres szerint hozzátette: a helyzet stabilizálódásához az is nagyban hozzájárult, hogy homokzsákokkal megerősítették, illetve magasították a gátat, így eddig sikerült elejét venni annak, hogy kiöntsön a folyó.
A Baróthoz tartozó Köpecen szerda este közölték a hatóságok, hogy az Olt folyó megduzzadása miatt nagy a valószínűsége a védőgát átszakadásának. Elrendelték 300 személy kilakoltatását, többségük azonban nem akarta elhagyni otthonát, az ISU illetékesei szerint végül 26 személyt evakuáltak a 15 leginkább veszélyeztetett lakóházból.
Csütörtökön kiszállt a helyszínre Ioan Deneş víz- és erdőgazdálkodási, Carmen Dan belügyminiszter és Raed Arafat belügyi államtitkár is, ők is megpróbálták meggyőzni a helybélieket, hogy vegyék komolyan a szakemberek figyelmeztetését.
Az elmúlt napokban más Kovászna megyei településeken, köztük Szitabodzán, Nagyborosnyón, Bácsteleken és Zalánpatakán is károkat okoztak az áradások.

A belügyminisztérium csütörtök esti összesítése szerint 14 megye 38 településén tett kárt az árvíz.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
szóljon hozzá!