
Képünk illusztráció
Fotó: ISU
Ellenállt a köpeci gát az Olt folyón levonuló áradásnak, elkezdett apadni a folyó – tájékoztattak a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) illetékesei.
2018. március 15., 11:262018. március 15., 11:26
2018. március 15., 12:582018. március 15., 12:58
„Csökkenőben van a vízszint, a kritikus órák elteltek, és a gát ellenállt. Lehetséges, hogy problémák nélkül megússzuk a helyzetet” – nyilatkozta az Agerpres szerint Marius Tolvaj sajtószóvivő, hozzátéve, megelőző intézkedésként folytatják a gát megerősítéséhez szükséges homokzsákok lerakását.
Szerda este a gátszakadás veszélye miatt 130 lakásból 300 személy evakuálását rendelte el Lázár Kiss Barna polgármester a Baróthoz tartozó Köpecen. Az érintett lakosok közül egyesek rokonoknál, barátoknál töltötték az éjszakát, mások az önkormányzat felajánlására a helyi sportteremben húzódtak meg, a legtöbben azonban nem voltak hajlandók elhagyni otthonukat – mondta az elöljáró. A szakemberek szerda este úgy becsülték, hozzávetőlegesen tíz órán át tart, míg az áradás átvonul az Olt erdővidéki szakaszán, addig számolni kell a gátszakadás veszélyével.

Mintegy háromszáz köpeci kilakoltatását rendelték el a hatóságok Kovászna megyében, miután fokozott a gátszakadás veszélye az Olt folyó megduzzadása miatt.
A csütörtökre virradó éjszaka Ioan Deneş víz- és erdőgazdálkodási miniszter is kiszállt a helyszínre, és az ISU illetékesei szerint oda várják a nap folyamán Carmen Dan belügyminisztert, valamint a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjét, Raed Arafatot is.
A miniszter a sajtónak nyilatkozva elmondta:
Az MTI szerint hozzátette: a lakosság erőszakos kiköltöztetését is elrendelhetik, de erről csak a baróti, vagy a Kovászna megyei katasztrófavédelmi bizottság hozhat döntést.
Lázár Kiss Barna, Barót polgármestere szerda délután elrendelte Köpec kiürítését. A rendelet 130 házat, és mintegy 300 személyt érintett. A helybéli lakosok többsége azonban megtagadta a háza elhagyását, aláírásával vállalta, hogy saját felelősségére otthon marad.
Egyébként
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint lezárták a Barótot a Brassó megyei Ágostonfalvával összekötő, 131B jelzésű, a Barótot Köpeccel összekötő, 131-es számú, valamint az Uzon és Keresztvár közti, 103B jelzésű megyei utat, mert egyes szakaszokon víz borítja az úttestet.
A Szörcse és Orbaitelek közti 9-es községi út, valamint a 38-as községi út egy szakasza szintén használhatatlan a kiáradt víz miatt.
A rendőrség eltereli a forgalmat az említett útszakaszokról, ugyanakkor kéri a lakosságot, hogy kerüljék az árvíz sújtotta térségeket, és kövessék a hatóságok utasításait.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
szóljon hozzá!