Alfred Bulai
Fotó: Alfred Bulai/Facebook
Házkutatást folytatnak a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetemen a több diáklány által is szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai tanár ügyében – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek ügyészségi források.
2024. augusztus 20., 10:282024. augusztus 20., 10:28
2024. augusztus 20., 23:222024. augusztus 20., 23:22
A rendőrség és az ügyészség július végén büntetőeljárást indított a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) professzora, Alfred Bulai ellen, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg. A bukaresti rendőrség keddi közleménye szerint a 61 éves egyetemi oktató ügyében a házkutatások három fővárosi helyszínen zajlanak.
Ügyészségi források szerint az ügyben in rem – vagyis nem konkrét személy elleni – büntetőeljárást indítottak, és most zajlik a bizonyítékok gyűjtése.
Bejelentette kedden a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) rektora, Remus Pricopie, hogy az etikai bizottság döntése nyomán felbontották a több diáklány által is szexuális zaklatással vádolt Alfred Bulai munkaszerződését.
Ezen a héten megkezdődnek a kihallgatások a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) professzora, Alfred Bulai ügyében, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg.
Az elmúlt 24 órában több tucat online bejelentés érkezett a bukaresti első kerületi ügyészséghez, miután az ügyészek felhívást intéztek a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) Alfred Bulai professzor által zaklatott diákjaihoz.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.
szóljon hozzá!