Fotó: Alfred Bulai/Facebook
Ezen a héten megkezdődnek a kihallgatások a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) professzora, Alfred Bulai ügyében, akit az egyetem több diáklánya szexuális zaklatással vádolt meg.
2024. augusztus 05., 13:042024. augusztus 05., 13:04
Az ügyet a bukaresti első kerületi ügyészség vizsgálja – adta hírül az Agerpres hírügynökség.
Mint ismeretes, a fővárosi rendőrség múlt héten indított in rem vizsgálatot Alfred Bulai ügyében, miután a Snoop.ro tényfeltáró portálon hétfőn közölt cikk szerint a professzor szexuálisan zaklatta több tanítványát.
A bukaresti első kerületi ügyészség kedden tett közzé felhívást a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) azon diákjaihoz címezve, akiket Alfred Bulai professzor szexuálisan zaklatott, hogy vegyék fel a kapcsolatot a nyomozókkal. Az ügyészség azt írta, tekintettel a nyilvánosságban megjelent információkra, miszerint Alfred Bulai szociológus, professzor és politikai elemző állítólag szexuális jellegű „szívességeket” követelt az SNSPA egyes diáklányaitól, arra biztatnak minden olyan személyt, aki erre vonatkozó adatokkal rendelkezik, hogy írjon az igazságügyi hatóságoknak a pj_sector_1@mpublic.ro címre. Az ügyészség biztosítja az érintetteket, hogy védelmet fog nyújtani számukra, és titokban tartja személyazonosságukat és magánéletüket.
Az ügyészség mindeddig körülbelül húsz bejelentést kapott az üggyel kapcsolatban.
Az elmúlt 24 órában több tucat online bejelentés érkezett a bukaresti első kerületi ügyészséghez, miután az ügyészek felhívást intéztek a Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) Alfred Bulai professzor által zaklatott diákjaihoz.
A bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) szenátusa kedden jóváhagyta a tanítványai szexuális zaklatásával vádolt Alfred Bulai professzor oktatói tevékenységének felfüggesztését.
Kedden is vörös, vagyis harmadfokú hőségriasztás van érvényben Románia háromnegyed részén; helyenként 40 Celsius-fok feletti nappali csúcsértékek várhatók – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Országszerte több mint 40 személy szorult orvosi ellátásra hétfőn a kánikula miatt, közülük 31-et kórházba szállítottak. Egy személy életét vesztette.
Vélhetően korlátozott jogkörű ügyvivői kormány marad Románia élén a következő hetekben, hónapokban is, miután a szerdán kezdődő parlamenti szünetig vajmi kevés az esély arra, hogy a pártok megállapodásra jussanak egy új kabinetről.
Az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS), Románia egyik legnagyobb érdekvédelmi szövetsége hétfőn felhívta a figyelmet: a munkáltatóknak gondoskodniuk kell az alkalmazottak egészségügyi védelméről kánikula idején.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint mérsékelni kell a politikai nyilatkozatok hangnemét, mert csak így folytatódhat érdemi párbeszéd a pártok között, és kerülhető el a kormányválság elhúzódása.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kész bármelyik politikussal tárgyalni egy kormánytöbbségről – jelentette ki hétfőn Petrișor Peiu.
A nagy hőségre vonatkozó vörös szintű riasztás miatt módosították a 2026-os érettségi vizsga ütemtervét. Az oktatási minisztérium hétfőn bejelentette, hogy minden érettségiző diák a szaknak megfelelő kötelező vizsgát július 1-jén, szerdán fogja letenni.
Csekély az esély egy új kormány megalakításáról szóló megállapodásra – jelentette ki Robert Sighiartău, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) főtitkára, aki szerint Nicușor Dan elnöknek kell előállnia egy kompromisszumos megoldással.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig Románia területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
A kormányalakítás kapcsán a pártok között kialakult patthelyzetért az a Szociáldemokrata Párt (PSD) a felelős, amely megtagadja a jövőbeli kormány programjáról szóló megállapodások aláírását – jelentette ki az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.
szóljon hozzá!