A tanárokra nem fog vonatkozni az állami fizetés és a nyugdíj halmozását szabályozó új tervezet – jelentette ki szerdán Daniel David oktatási miniszter.
A házi feladat intézményét módosító rendelettervezetet bocsátott csütörtökön közvitára az oktatási minisztérium.
Őrizetbe vették szerdán egy lugosi iskola pedagógusát, miután azzal gyanúsítják, hogy tanítás közben felpofozott két tízéves diáklányt. A városi rendőrséget a gyerekek szülei értesítették a történtekről.
Az Európai Unió tagállamaiban 2023-ban átlagban 12,2 tanuló jutott egy tanítóra/tanárra – Románia azok közé az országok közé tartozott, ahol a legleterheltebbek a pedagógusok – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.
A rendes tanári állások száma nem csökkent, a képzett helyettesítő tanároké sem nagy mértékben, és a megnövelt kötelező heti óraszámokhoz sikerült tanerőt találni az új tanévben – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Büntetőeljárás indított a Bihar megyei ügyészség egy 47 éves tanár ellen, akit kiskorú megerőszakolásával gyanúsítanak. Ugyancsak nemi erőszak gyanújával vettek őrizetbe a napokban egy bukaresti vallástanárt.
Már nem dolgozik a bukaresti Politikatudományi és Közigazgatási Egyetem (SNSPA) Marius Pieleanu szociológus, akit volt diákjai szexuális zaklatásával gyanúsítottak meg.
A rendes tanári állásokra (románul titular – szerk. megj.) kiírt versenyvizsga szerdán közzétett végleges eredményei szerint az óvások elbírálása után 3,14 százalékkal többen kaptak 7-est vagy annál nagyobb jegyet, mint óvások előtt.
Közzétették kedden a rendes tanári állásokra kiírt versenyvizsga eredményeit; a vizsgázók 43,52 százaléka ért el 7-es vagy annál nagyobb jegyet – jelentette be az oktatási minisztérium.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.
Letartóztattak Kolozsváron egy matematikatanárt két tanítványa – egy 14 és egy 15 éves lány – szexuális bántalmazásáért.
Ütlegelés vagy egyéb erőszakos tettek gyanúja miatt vizsgálódik a rendőrség egy Temes megyei iskola 58 éves tanárnője ellen. A pedagógus felpofozott egy hetedikes diáklányt, aki rollerrel ment be az osztályterembe, majd sértegette őt.
Kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszak gyanúja miatt indult büntetőeljárás az egyik târgoviștéi iskola testnevelő tanára és röplabdaedzője ellen – közölte szerdán a Dâmbovița megyei rendőrség.
A bukaresti ítélőtábla keddi jogerős ítélete szerint öt évre kiskorúak számára kialakított fogvatartási központba küldik azt a fiút, aki 2023 áprilisában késsel megsebesítette a japántanárnőjét.
A demográfiai változások, a digitalizáció és az egyenlőtlenségek egyre nagyobb terhet rónak a román oktatási rendszerre, miközben úgy tűnik, hogy a hivatalos adatok és a valóság igencsak eltér egymástól.
Egy 14 éves lány elleni nemi erőszak, szexuális bántalmazás és szexuális visszaélés gyanújával vett őrizetbe kedden a bukaresti rendőrség egy angoltanárt.