Hirdetés

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Niculescu

Optimista. Luca Niculescu akár a hibrid vagy a szakértői kormányt is el tudja képzelni, ezeket azonban a PSD elnöke elvetette

Fotó: Alex Micsik/Agerpres

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Balogh Levente

2026. október 13., 11:002026. október 13., 11:00

Niculescu kijelentése annak fényében némileg meglepő, hogy Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke a nap folyamán korábban jelezte: pártja számára sem a hibrid, sem a szakértői kormány nem elfogadható, ehelyett stabil, politikai alapú többségi kormányt akar.

A kijelölt kormányfő egy, az Antena 3-nak adott interjúban a politikai válság megoldásának lehetséges forgatókönyveiről beszélt.

Hirdetés

„Örülnék, ha szilárd, átlátható többségem lenne, és minél több párt csatlakozna ehhez a kormányhoz” – hangsúlyozta, hozzátéve: Romániának „olyan sok mindenre van szüksége a tél közeledtével, hogy szükségünk van egy kormányra”.

Ugyanakkor jelezte: jelen állás szerint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem akar kormányon maradni, de kiemelte, hogy a jövőbeli kormányra vonatkozóan más lehetőségek is léteznek.

Idézet
Lehet egy hibrid kormány is. Olyan kormány, amelyben egy vagy két párt, valamint néhány technokrata, az ország ügyeiben jártas szakember vesz részt”

– mutatott rá Niculescu.

Hozzátette: „lehet technokrata kormány is, amelyben csak technokraták vannak, a pártok közötti megállapodás alapján, oly módon, hogy legyenek olyan kulcsfontosságú kérdések, amelyekről megegyezés születik, például a költségvetés elfogadása, vagy az, hogy a parlamentben ne kerüljön sor olyan túlkapásokra, amelyek később az ország egyensúlyának felborulásához vezetnek”.

„Vannak ilyen megoldások is. Kicsit törékenyebbek, de az első dolog, amire gondolnunk kell, az a kormány megalakítása” – tette hozzá.

„Alakítsunk kormányt! Túl régóta vagyunk kormány nélkül” – folytatta a kijelölt miniszterelnök.

Arra a kérdésre, hogy milyen típusú kormánynak lennének a legnagyobb esélyei, Niculescu azt válaszolta, hogy nem kíván állást foglalni.

Mint arról beszámoltunk, Sorin Grindeanu PSD-elnök a párt elnökségének hétfői, a Niculescu-kormány támogatásának lehetőségéről szóló ülését követően leszögezte:

a PSD azt akarja, hogy a PNL és az RMDSZ társaságában alakítsanak stabil, hárompárti többségi kormányt, és egyértelműen leszögezte:

a párt – amely nélkül nem lehet úgy többségi kormányt alakítani, hogy abból a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetséget (AUR) kizárják – elutasítja a hibrid vagy a szakértői kormány lehetőségét.

A kijelölt miniszterelnök ennek ellenére mégis úgy véli, hogy nagyon nagy az esélye annak, hogy jövőbeli kormánya megkapja a bizalmat, bár a politikai tárgyalások feszült légkörben zajlanak.

korábban írtuk

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

Niculescu kijelentette, hogy szeretné végigvinni a tárgyalásokat, és megszerezni a parlamentben a kormányzás megkezdéséhez szükséges szavazatokat.

„Nem szeretek ilyen ígéreteket tenni, de elég nagyok (az esélyek a kinevezésre – a szerk.), anélkül, hogy csodákat ígérnék. Komolyságot ígérek” – jelentette ki Luca Niculescu.

A kijelölt miniszterelnök kiemelte, hogy

fennáll annak a lehetősége is, hogy a tárgyalások nem eredményeznek kedvező szavazást a parlamentben, de leginkább abban a forgatókönyvben bízik, amelyben sikerül olyan többséget kialakítani, amely lehetővé teszi az új kormány megalakulását.

Luca Niculescu kifejtette, hogy ebben a szakaszban nem kíván további részleteket közölni a tárgyalásokról, hogy ne korlátozza lehetőségeit a politikai pártokkal folytatott megbeszélések során.

Hangsúlyozta, hogy képesnek kell lennie a pártok képviselőivel való párbeszédre, és figyelembe kell vennie a tárgyalások terén szerzett tapasztalataikat.

Véleménye szerint a kormányalakítási folyamat komolyságot és hajlandóságot igényel a megoldások megtalálására egy bonyolult helyzetben.

Arra a kérdésre, hogy támogatja-e az államfő tárgyalások sikeres lezárása érdekében, Niculescu azt válaszolta, hogy a kormányalakítás felelőssége a kijelölt miniszterelnököt terheli.

Ugyanakkor kijelentette, hogy

folyamatosan tájékoztatja Nicușor Dant a tárgyalások alakulásáról, és hogy a kettőjük közötti kommunikáció jól működik.

A gazdaságpolitikát illetően Luca Niculescu az állami vállalatok reformjának folytatását és a már elfogadott jogi keret kihasználását szorgalmazta.

A kijelölt miniszterelnök megjegyezte, hogy Románia rendelkezik egy európai szinten megfelelőnek tartott jogi kerettel, és hogy a reformokat folytatni kell anélkül, hogy az új kormány abból a feltevésből indulna ki, hogy az összes korábban elfogadott intézkedés hibás volt.

Kijelentette, hogy

a következő évben jó eredmények érhetők el Románia számára, ha betartják a vállalt kötelezettségeket, és olyan megoldásokat találnak, amelyek megfelelnek a lakosság igényeinek.

Arra a lehetőségre utalva, hogy a PSD részt vehet a jövőbeli kormányban, kijelentette, hogy a szociáldemokratáknak vannak olyan szakértőik, akik olyan javaslatokkal állhatnak elő, amelyek összehangolják Románia kötelezettségvállalásainak betartását a polgárok életkörülményeinek javításával.

Bár nem mutatott be konkrét gazdasági intézkedések listáját, de hangsúlyozta a reformok szükségességét és olyan megoldások kidolgozásának fontosságát, amelyek pozitív hatással vannak a romániai polgárok életére.

Mint arról beszámoltunk, Niculescu csütörtökön azzal a három párttal – a PSD-vel, a PNL-lel és az RMDSZ-szel – egyeztetett, amelyektől elsősorban várja leendő kormánya támogatását.

Sorin Grindeanu, a PSD elnöke a tárgyalásokat követően kijelentette, pártja hajlandó támogatni Niculescut, amelyben az szakít az eddigi, megszorításokon alapuló gazdaságpolitikával.

Egyúttal felszólította a PNL-t és az RMDSZ-t, hogy hárman alakítsanak stabil többséggel bíró kormányt az ország érdekében.

A PNL ugyanakkor fenntartja álláspontját, hogy amennyiben a korábbi koalícióból kilépett, majd a kormányt a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) megbuktató PSD kormányra kerül, a liberális párt ellenzékbe vonul, ugyanakkor Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a párt elnöke jelezte, hogy a patthelyzet lezárása érdekében hajlandóak bizalmat szavazni a kormánynak.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is arról beszélt, hogy

az RMDSZ inkább kimaradna a kormányból, de az ország érdeke az, hogy minél hamarabb teljes jogkörrel rendelkező kormánya legyen, így a magyar szervezet támogatja Niculescut

– azzal a feltétellel, hogy sem az AUR, sem más szélsőjobboldali párt nem kerül a kormányzás közelébe.

Mint ismeretes, Romániát május eleje óta irányítja korlátozott jogkörű ügyvivő kormány, és azóta patthelyzet áll fenn, így nem sikerült megállapodni egy teljes jogkörű kabinet megalakításáról.

Miután a PSD kilépett a kormányból, majd május 5-én az AUR támogatásával bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatta, a PNL és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) úgy döntött, nem támogat olyan kormányt, amelynek a PSD is része.

A PSD viszont olyan kormányt nem hajlandó támogatni, amelyben nincs benne.

Az RMDSZ elvileg hajlandó lenne támogatni egy PSD-kormányt, legyen az kisebbségi egypárti vagy koalíciós, de egy feltétellel: az nem kerülhet hatalomra sem az AUR, sem a többi szélsőjobboldali párt – az SOS Románia és a POT –, sem a két kisebb szélsőjobboldali pártból kivált törvényhozók szavazataival.

Az AUR viszont leszögezte: csak olyan kormánynak szavaz bizalmat, amelynek maga is része.

Mint ismeretes, az államfő nyáron kétszer tett kísérletet egy kormány megalakítására.

Először Eugen Tomac európai parlamenti képviselőt bízta meg kormányalakítással, de mivel nem tudott többséget kialakítani, a bizalmi szavazás előtt visszaadta mandátumát..

A következő jelölt Adrian Veștea a PNL alelnöke, volt de mivel az államfő a párt vezetőségével való egyeztetés nélkül kérte fel kormányalakításra, és a PSD is támogatta, tervezett kormánya nem kapta meg a bizalmat a parlamentben, a szükséges 233 szavazatból mindössze 189-et ért el.

A harmadik jelölt Siegfried Mureșan PNL-es EP-képviselő volt, akit a PNL, az USR és az RMDSZ nevezett meg közös jelöltként, de a szeptember 30-án megtartott bizalmi szavazáson ő sem kapta meg a szükséges 233 voksot.

Újabb Bolojan-Grindeanu csörte a közös kormányzásról
Folytatódott az üzengetés Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke és Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) első embere között, miután Bolojan Grindeanu ismételt felszólítása után is azt közölte, hogy a PNL nem hajlandó ismét koalícióra lépni a PSD-vel.
A PSD elnöke, Sorin Grindeanu hétfő este válaszolt Bolojannak, aki kizárta a szociáldemokratákkal való új kormányzást, és technokrata kormányt javasolt. Grindeanu azt kérte, hogy a PNL vegyen részt az új kormány megalakításában, és leszögezte, hogy a PSD készen áll a kormányzásra.
„Bolojan úr, ne éljen tovább a múltban! Koncentráljon a jelenre, és főleg a jövőre!” – kezdte bejegyzését.
„Emlékeztetem Önt. Az Ön kormányzása bebizonyította korlátait, mivel kizárólag a szegénység elmélyítésére összpontosított: emelt adók és illetékek, egyre magasabb árak és alacsony jövedelmek!
Amit a PSD javasol, az a szemléletváltás: valódi gazdasági fellendülés, a románok vásárlóerejének növelése és a beruházások újraindítása!
Ezt kérjük Önöktől: vegyenek részt – végre! – egy felelősségteljes kormány kialakításában. Itt a lehetőség, hogy kijavítsák azokat a problémákat, amelyeket maguk okoztak!
Nem beszélhetnek felelősségről, ha úgy döntenek, hogy csak nézők maradak. A románok nem érdemlik meg, hogy továbbra is a politikai patthelyzet árát fizessék. A románok már elég áldozatot hoztak!
Most már joguk van ahhoz, hogy ne kelljen tovább viselniük az abszurd politikák terhét, ahogyan joguk van ahhoz is, hogy kiszámítható életszínvonalat élvezzenek. Nem kell többé attól tartaniuk, hogy nem tudják majd kifizetni a számláikat, hogy csökkennek a jövedelmeik, vagy hogy elbocsátják őket.
Az elmúlt két év társadalmi kísérletének véget kell vetni! A PSD készen áll arra, hogy részt vegyen egy új kormányban, olyan program alapján, amely megfelel a társadalom ezen igényeinek. Egy olyan programnak, amelyet csak stabil többség támogatásával lehet végrehajtani.
Itt nem a PSD-ről van szó, Bolojan úr! Eljutottunk oda, hogy minden elvesztegetett nap súlyosbítja mindenki helyzetét!
Vállalnia kell, hogy a megoldás része legyen, ne pedig kívülállója!” – írta Sorin Grindeanu.
Az ügyvivő miniszterelnök szintén a Facebookon korábban azt írta, hogy az országnak sürgősen szüksége van egy teljes jogkörrel rendelkező kormányra. Elmondta, hogy a PNL hajlandó megszavazni egy új kormány megalakítását, még akkor is, ha a liberálisok nem kapnak minisztériumokat.
Az általa felvetett egyik lehetőség egy szakértői kormány, amelynek miniszterelnöke megállapodásokat kötne a parlamentben őt támogató pártokkal, világos célokkal és meghatározott időtartammal. A prioritások között Bolojan a jövő évi költségvetés elfogadását említette. Közölte, hogy ezt az álláspontot, a liberálisok feltételeivel együtt, Luca Niculescuval is ismertette.
Bolojan azzal vádolta a PSD-t, hogy először azt követelte tőle, hogy azonnal távozzon, anélkül, hogy alternatívát kínált volna, majd azt, hogy folytassa a kormányzást. „Most azt kéri tőlem, hogy kormányozzak. Ezt is teszem. Korlátozott hatáskörrel ez a kormány tartja Romániát a felszínen” – írta az ügyvivő miniszterelnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
2026. október 11., vasárnap

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról

Újabb részleteket hozott vasárnap nyilvánosságra Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter az Országos Meteorológiai Szolgálatnál (ANM) felfedezett közpénzköltésről.

Milliókat költöttek el szabályellenesen: újabb részletek a meteorológiai szolgálat közpénzherdálásáról
2026. október 11., vasárnap

Niculescu szerint leendő kormánya egyik fő prioritása a nyugdíjemelés

A kormányprogram egyik legfőbb célkitűzése az alacsony összegű nyugdíjak emelése lesz – közölte Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu szerint leendő kormánya egyik fő prioritása a nyugdíjemelés
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Büntetlenül megússzák: elévülnek a 2018-as csendőrattak során elkövetett bűncselekmények

A jelek szerint senkit nem vonnak majd felelősségre a 2018. augusztus 10-i bukaresti csendőrattak elrendelői közül, mivel a szombati nap a bűncselekmények elévülési határideje.

Büntetlenül megússzák: elévülnek a 2018-as csendőrattak során elkövetett bűncselekmények
2026. október 10., szombat

Készülhetünk a kötelező sorkatonai szolgálatra? A védelmi minisztérium tisztázta a kérdést

Pánikkeltő céllal terjesztett dezinformációs kampánynak minősítette a védelmi minisztérium pénteken annak az állítólagos „behívóparancsnak” a terjesztését, amely azt sugallja, hogy a hadsereg katonai szolgálatra rendelt volna be egy Ilfov megyei fiatalt.

Készülhetünk a kötelező sorkatonai szolgálatra? A védelmi minisztérium tisztázta a kérdést
2026. október 10., szombat

Bolojan elmondta, mekkora esély van arra, hogy a PNL ismét koalícióra lépjen a PSD-vel

Határozottan visszautasította Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a Szociáldemokrata Párt (PSD) ajánlatát, hogy a két párt az RMDSZ-szel összefogva hozzon létre stabil kormányt.

Bolojan elmondta, mekkora esély van arra, hogy a PNL ismét koalícióra lépjen a PSD-vel
Hirdetés
Hirdetés