JEGYZET – A rendszerváltás előtt csodás összhangban éltek együtt Erdélyben a magyarok és a románok. Olyannyira, hogy az akkori állapotok példaértékűnek számítanak.
2014. november 29., 14:042014. november 29., 14:04
Ezt nem én találtam ki, hanem egy Sepsiszentgyörgyön megjelenő román napilap illetékesei, akik szerint azzal állítható helyre a mennyei béke állapota a két nemzet között, ha a város román lakosai közül mindenki meghív egy magyart a december elsejei román nemzeti ünnep alkalmából tartott ünnepségre.
Hogy az akció meghirdetői mit is értenek a példaértékű etnikai viszonyokon, arra jó példa az a megjegyzés, miszerint a problémák – szerintük – azzal kezdődtek, hogy szétválasztották az óvodákat és az iskolákat. Vagyis azt tartják idilli állapotnak, amikor az 1989 előtti diktatúra egymás után sorvasztotta el, illetve olvasztotta össze a román tanintézetekkel a magyarokat, így a magyar diákok egyre kevesebb iskolában, egyre kevesebb osztályban tanulhattak anyanyelvükön.
Bezzeg, ha ma is ilyen szépen érvényesülhetne a multikulti! Mert hát menynyire zavaró, hogy a magyar gyerekek saját óvodákban, saját iskolákban tanulhatnak, és nem szembesülnek nap mint nap azzal, hogy a többségiek a multikulti jegyében éreztetik velük: ők csak másodrendűek. Hiszen láthattuk, milyen paradicsomi állapotok uralkodnak azokban az iskolákban, ahol nem választották külön a magyar és a román tagozatot: a tolerancia például olyan magasra hág, hogy egy román diák büszkén viseli a saját nemzeti színeiben virító hajpántot a nemzeti ünnepen. Igaz, nem a sajátján, hanem a magyarokén.
Van olyan, szintén vegyes iskola is, ahol simán megoldották az anyanyelv-használati problémát, hiszen mindenki szabadon használhatja az anyanyelvét, és olvashatja a különböző intézmények nevét az anyanyelvén. Már ha az az anyanyelv a román.
Ilyen körülmények között nem is vitás, hogy attól válna még idillibbé a magyarok és a románok közötti viszony, ha a magyarok kilátogatnak a román nemzeti ünnep rendezvényeire, amelyeken lánglelkű felszólalók arról szónokolnak, milyen csodálatos dolog ez az 1918. december elsején megálmodott Nagy-Románia.
Hiszen most, 2014-ben ugyanúgy nincs meg a kisebbségek önrendelkezése, amelyet a románok az ominózus gyulafehérvári kiáltványban megígértek, mint 1989 előtt. Ezen a téren tehát még sikerült megőrizni a rendszerváltás előtti idilli állapotokat.
Nem a fősodratú pártokkal szembeni elégedetlenség és bizalmatlanság, hanem a TikTok közösségi alkalmazás a felelős azért, hogy a fiatalok körében a legnépszerűbb párt az AUR – legalábbis maguk a fősodratú pártok ezt szeretnék elhitetni a nyilvánossággal.
A kérdés az, képesek-e a bihari magyar pártok, politikusok a polgárokkal közösen valamilyen érdemi együtt gondolkodásra egy közös, reális és hiteles magyar jövőkép kialakítása érdekében – írtam a Krónika vezércikkében négy éve.
Nem tudok olyan egészségügyi miniszterről Romániában, akit ne szidtak volna azért, hogy az állami ellátórendszernek nem jut elegendő forrás. Miközben a magánegészségügy számít sikertörténetnek. Ezzel viszont az a gond, hogy sokak számára megfizethetetlen.
Ez is megvolt: Oroszország polgárai az összes rendelkezésre álló Vlagyimir Putyin közül megválasztották Vlagyimir Putyint.
Sajtónk mostanság keveset foglalkozik a magyar nyelvhasználat kérdésével Erdélyben. Többéves fellángolás után – amikor politikusaink lobbizása mellett több civil szervezet is a magyar nyelvhasználatért kardoskodott –, mára a történet elcsendesedett.
Sokféleképpen címkézik a kort, amiben élünk. A 21. század első három évtizedét jellemzik az információrobbanás, az újmédia idejeként, a technológia fejlődésének soha nem látott iramú felgyorsulásaként.
Vajon megtörténhet, hogy Klaus Iohannis a NATO főtitkára lesz, ráadásul magyar támogatással? Jelen állás szerint akár még ez is bekövetkezhet, bár a valószínűsége azért nem nevezhető egetverőnek.
Csak áll, és bámul ki a fejéből a verespataki bányaterv több mint másfél évtizedes történetét végigkövető krónikás, mert a közelmúlt fejleményei alapján rá kell jönnie: naiv volt, amikor azt hitte, újat nemigen mutathatnak neki ebben a témában.
Még néhány ilyen megnyilvánulás a választási lázban égő „felelős” nyugat-európai politikusok részéről, és előbb-utóbb arra eszmélünk, hogy háborúban állunk.
Sok faluban soha nem volt olyan mérvű infrastrukturális fejlesztés, mint az elmúlt két évtizedben. Az aszfaltozás, közművesítés, az új művelődési házak, orvosi rendelők és a felújított iskolák ellenére a romániai falu mégsem vonzó, a fiatalok menekülnek.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!