Hirdetés

Molnár Levente a londoni vörös szőnyegen is tüntetett

•  Fotó: leventemolnar.eu

Fotó: leventemolnar.eu

Molnár Levente, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze is jelen volt Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján, ahol a Saul fia című filmet díjazták, amelynek maga is szereplője volt. A Krónikának nyilatkozott a színművész, aki a londoni vörös szőnyegen szolidarizált a kormányellenes demonstrációkkal. 

Kiss Judit

2017. február 13., 19:072017. február 13., 19:07

2017. február 13., 22:492017. február 13., 22:49

„Óriási megtiszteltetés a díj, és a királyi jelenlét miatt is szó szerint fenséges volt a gála” – mondta el a Krónikának Molnár Levente, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, aki jelen volt a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztóján, ahol a Nemes Jeles László rendezésében készült Saul fia nyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó elismerést. A tavaly Oscar-díjat nyert alkotásban Molnár Levente is szerepel.

„Hatalmas kiváltságnak tekintjük már azt is, hogy a filmet a brit akadémia a legjobb idegen nyelvű film díjára jelölte olyan alkotásokkal együtt, mint például az Oscarra jelölt, nagyrészt Romániában forgatott Toni Erdmann című német–osztrák vígjáték, amelynek Ada Solomon volt a producere. Egyébként a kategória jelöltjei közül bármelyik megérdemelte volna a BAFTA-díjat, úgyhogy nagyon örülünk az elismerésnek. Maga a díjkiosztó gyönyörű volt, a legpatinásabb londoni rendezvénycsarnokban, a Royal Albert Hallban tartották, ahol igazi ünneplésnek lehettünk részesei, és ez nem kis dolog. A hajnalba nyúló többórás gálán jelen volt Vilmos herceg, a brit trón várományosa és felesége, Katalin hercegnő is” – mondta el Molnár Levente. Mint kifejtette, a ceremóniát követően a Grosvenor House Hotelben ünnepeltek egy elegáns vacsora keretében.

Romániai demonstrációk az európai filmes rendezvényeken

A londoni gálán „Rezist – ellenállok!” feliratú táblát mutatott fel a vörös szőnyegen Molnár Levente, mintegy szolidarizálva a vasárnap esti  romániai demonstrációkkal, az immár tizenhárom napja utcára vonuló kormányellenes tüntetésekkel. A színművész a Facebookon közölte az erről készült fotót, bejegyzése bejárta a román sajtót is és nagy népszerűségre tett szert a közösségi oldalon, rengetegen gratuláltak neki angolul, magyarul, románul.

Kérdésünkre, hogy miért tartotta fontosnak a gálán is csatlakozni a demonstrálókhoz, Molnár Levente úgy fogalmazott, azért, mert vasárnap este épp nem lehetett jelen a kolozsvári tüntetésen, ha otthon lett volna, természetesen részt vett volna az utcai felvonuláson, ahogyan korábban is tette. „Úgy gondolom, hogy minket, színészeket sokan más bolygóról jött lényeknek képzelnek, közben meg bennünket is, engem is éppúgy érdekelnek a körülöttünk zajló történések, mint bárki mást. Kevesebb dolog fontosabb, mint a kommunikació, a civilizált, érvek mentén történő egészséges dialógus. És ez nem opcionális, hanem szinte kötelező. Amennyiben a dönteshozók döntéseiket ennek hiányában, és a politikai „játék” amúgy is tág szabályain és határain kívül hozzák meg, akkor számítaniuk kell az ehhez hasonló társadalmi megnyilvánulásokra. A mostaninak a legnagyobb szépsége, hogy egy teljesen új, 89 utáni generáció békés, ámbár utcára kényszerített véleménynyilvánítása. Bármely párt tette volna ezt és így, hasonlóan vélekednék” – mondta a színművész.

Kitért arra is, hogy a londoni gálán jelenlevők, a filmes világ képviselői közül sokan tisztában voltak, miért emeli magasba a „Rezist” feliratú táblát és mi zajlik éppen Romániában. Egyébként a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválra is beszivárogtak a kormány elleni tüntetések, a szemlén jelen lévő román filmesek \"Romanian Cinema #resist\" feliratú táblákkal jelentek meg vasárnap, többek közt Tudor Giurgiu filmrendező és Ada Solomon producer is.

Tarolt a Kaliforniai álom

A londoni BAFTA-díjak többi kategóriájában a Kaliforniai álom (La La Land) vitte el a fődíjak zömét. Nemes Jeles László Oscar-díjas alkotása a Dheepan – Egy menekült története című francia filmdrámával, Pedro Almodóvar Julieta című filmjével, a Mustang című francia–német–török drámával és a Toni Erdmann című német–osztrák vígjátékkal volt versenyben az e kategóriában odaítélt BAFTA-díjért. Nemes Jeles László rövid időn belül másodszor részesült magas brit filmművészeti elismerésben: január végén a Londoni Kritikusok Köre neki ítélte a legjobb rendező díját a holokausztdrámáért.

A BAFTA-díjakat a szakma általában jó Oscar-előrejelzőnek tekinti, ám a Saul fia esetében fordított a sorrend, a film ugyanis már tavaly Oscar-díjas lett. Nemes Jeles László a BAFTA-díj átvétele után rövid beszédben mondott köszönetet Röhrig Gézának, a film főszereplőjének, a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémiának, és kijelentette: a díjátadó gála is nagyszerű alkalmat nyújtott arra, hogy az alkotók ismét találkozhassanak a brit közönséggel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 11., vasárnap

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját

Fazakas Lehel A menekülés lehetőségei című, 17 perces kisjátékfilmje nyerte el az erdélyi Filmgalopp idei fődíját – közölték vasárnap a szervezők. A 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle díjait a kolozsvári Győzelem moziban adták át szombat este.

Egy szarvasgázolás bonyodalmai: Fazakas Lehel kisjátékfilmje nyerte a Filmgalopp fődíját
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről

Száz éve indult útjára Kolozsváron a Korunk, napjaink egyik legrégebbi alapítású magyar nyelvű folyóirata. Kovács Kiss Gyöngy történészt, a Korunk főszerkesztőjét a centenárium alkalmából kérdeztük.

Erdélyi, magyar és ízig-vérig európai: Kovács Kiss Gyöngy főszerkesztő a százéves Korunk folyóirat küldetéséről
2026. október 10., szombat

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
2026. október 08., csütörtök

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat

Németh László Iszony című regényéből készült adaptációt mutat be a szatmárnémeti Harag György Társulat a Gyulai Várszínházzal koprodukcióban. Az előadás rendezője Szabó K. István.

Lélektani mű az elkerülhetetlen tragédiáról: koprodukciót mutat be a szatmári magyar társulat
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba

Jubileumi kiadásához érkezett a brassói Magyar Színházfesztivál: október 16-án, majd 21. és 25. között színházi előadások, zenés-irodalmi estek, bábjátékok, könyvbemutatók, fotókiállítás és koncert várja a közönséget.

Jubileum a láthatáron: tizedszer költöznek magyar előadások a brassói színházba
2026. október 02., péntek

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten

Elvándorlás, családi kötelékek és kultúrák találkozása kerül előtérbe a 26. Filmtettfeszt filmjeiben. Az október 7-én kezdődő szemle Erdély több településén várja a nézőket, Kolozsváron húsz közönségtalálkozót is tartanak.

Otthonkeresés és kultúrák találkozása a vásznon: premierek és filmes találkozások a 26. Filmtettfeszten
2026. szeptember 30., szerda

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat

Kőszínházban szokatlannak számító kezdeményezést indított a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház: színészeik saját élettörténetükből, személyes emléktöredékeikből, rendező nélkül készítenek monodrámát.

Színészek saját élettörténetei a színpadon: szokatlan kezdeményezést indított a temesvári társulat
Hirdetés
2026. szeptember 29., kedd

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban

Élőszavas mesemondással, interaktív bemutatóval és családi történetekkel várják a látogatókat a kisbaconi Benedek Elek Emlékházban, ahol szeptember 30-án a nagy meseíró születésének 167. évfordulóját és a népmese napját ünneplik.

Elek apó újra az íróasztalánál mesélhet – Új élmények várják a látogatókat Kisbaconban
2026. szeptember 28., hétfő

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész

Életének 88. évében hétfőn elhunyt F. Bathó Ida színművész, a nagyváradi magyar színjátszás meghatározó alakja – közölte a Szigligeti Színház.

„A színház az otthona volt”. Elhunyt a neves nagyváradi színművész
2026. szeptember 21., hétfő

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját
Hirdetés
Hirdetés