Hirdetés

Kiírta első irodalmi tehetségkutató pályázatait az Előretolt Helyőrség Íróakadémia

Rejtő Jenő Előretolt helyőrség című könyvének nevét viseli a Kárpát-medencei Tehetséggondozó első irodalmi projektje. Az első pályázaton pályakezdő fiatal tehetségeket és író mentorokat várnak.

Krónika

2016. február 19., 13:032016. február 19., 13:03

„Az Íróakadémia elsősorban esélyegyenlőséget próbál teremteni, áthidalni a távolságokat és legyűrni a szociális helyzetből adódó akadályokat. Bármelyik magyarlakta településről jelentkező tehetségnek meg akarjuk adni az esélyt és a lehetőséget, hogy megvalósíthassa elképzeléseit\" – szerepel az Orbán János Dénes kolozsvári költő, a budapesti Magyar Idők napilap rovatvezetője által vezetett Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Az első pályázat két kategóriát szólít meg: az egyikben olyan szakmailag már elismert fiatal írókat, akik szeretnének pályakezdők mentorai lenni, példát mutatni nekik az írói kiteljesedés szakaszairól, majd a képzés elvégzése után csatlakozni az Íróakadémia oktatói köréhez.

Az alapoktatást az Íróakadémia állandó oktatói biztosítják, melléjük a nyertes pályázók igényeinek megfelelően újabb oktatókat szerződtetnek. Az íróakadémia hallgatói megtanulhatják a könyv-, folyóirat- és portálszerkesztést, műszaki szerkesztést, kulturális újságírást, művelődés-szervezést. A Tehetséggondozó szükséges informatikai, szerzői jogi és pénzügyi képzésről is gondoskodik, biztosítja a szerzők műveinek megjelentetését rangos könyvkiadóknál, író-olvasó találkozókat szervez, folyamatos médiajelenlétet kínál, valamint szakmai érdekképviseletet nyújt.

A mentornak pályázóknak legalább két megjelent, önálló szépirodalmi kötet szerzőjének kell lennie. Mindazok pályázhatnak ebben a kategóriában, akik a pályázati határidő napjáig nem töltik be a 40. életévüket és még nem rendelkeznek állami művészeti középdíjjal. A pályázat tíz nyertesével a Kárpát-medencei Tehetséggondozó egy évre szóló szerződést köt, havi bruttó 150 ezer-250 ezer forint erejéig.

A másik kategória pályakezdő tehetségeknek szól, akik írói pályára szeretnének lépni. Ebbe a kategóriába olyan pályakezdő tehetségek jelentkezését várják, akik kötettel még nem rendelkeznek, de már fel tudnak mutatni tehetségüket bizonyító írásműveket. E pályázat húsz nyertesének a Tehetséggondozó egy évre szóló tanulmányi ösztöndíjat ítél meg, havi nettó 40 ezer-100 ezer forint erejéig, ezzel az oktatásban való részvétel feltételeit biztosítja. Mindazok pályázhatnak, akik a pályázati határidő napjáig betöltik 18. életévüket, de 25 évnél nem idősebbek.

A pályázatokat elektronikus formában a palyazat@kmtg.hu, illetve a palyazat.eloretolt.helyorseg@gmail.com címekre várják. A beadási határidő 2016. március 10. éjfél; a pályázatot a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. által felkért szakmai-szakértői zsűri bírálja el. Részletek az intézmény honlapján, a www.kmtg.hu-n találhatók.

A Kárpát-medencei Tehetséggondozót a magyar kormány hozta létre 2015-ben. Célja a magyar nyelvterület tehetségeinek felkutatása és szakmai kiteljesedésük elősegítése. A tehetséggondozó első nagyszabású tehetségkutató és tehetséggondozó projektje Rejtő Jenő Előretolt Helyőrség című kultkönyvének nevét viseli. Egyébként ezt a nevet választotta magának az 1994-ben, Kolozsváron indult mozgalom is, mely – a kisebbségi körülmények ellenére – a Kárpát-medence egyedi és egyik leghatékonyabb tehetséggondozó irodalmi műhelyévé nőtte ki magát.

„Hogy Rejtőt parafrazáljuk: bár nem születik mindenki nyitott töltőtollal a zsebében, jó páran talán az új Mikszáthok, Jókaik, Ady Endrék lehetnének, ám bizonyos okok miatt olykor a publikálásig sem jutnak el, vagy egyszerűen belefáradnak a kiadókeresésbe\" – olvasható a Kárpát-medencei Tehetséggondozó közleményében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
Hirdetés
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
2026. július 18., szombat

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében

Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.

Szoborállítással tisztelegtek báró Kemény János emléke előtt a Helikon 100 jubileumi eseménysorozat keretében
Hirdetés
2026. július 17., péntek

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1

Új műsorstruktúrával várja nézőit szombattól az M1 csatorna – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.

Új műsorstruktúrával várja a nézőket szombattól az M1
2026. július 15., szerda

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány

A Színházi Kritikusok Céhe levelet juttatott el Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek, valamint Nagy Ervin államtitkárnak, amelyben az Orbán János Dénesnek kifizetett összegek kivizsgálását kérik.

Kivizsgáltatnák a színházi kritikusok az erdélyi származású alkotónak kifizetett összegeket – Egymilliárdot már visszaszerzett a kormány
2026. július 14., kedd

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió

Szerdán nulla órától olyan legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió, melyeket az elmúlt 16 évben nem hallhattak: ismét lesz déli harangszó és éjfélkor Himnusz – tájékoztatta az MTVA Sajtó és Marketing Irodája kedden az MTI-t.

Legendás hangjátékokkal tér vissza a Kossuth Rádió
Hirdetés
Hirdetés