Romániai munkamorál

2023. január 19., 11:232023. január 19., 11:23

2023. január 20., 06:092023. január 20., 06:09

Naponta eljövök a feltúrt kolozsvári belvárosi utcák sáros gödrei mellett. Az építők nem sztresszelik magukat: ugyanaz a munkagép olykor napokig nem mozdul el a helyéből, vagy ha igen, akkor a változatosság kedvéért átviszik az utca másik felébe. Bármennyire is próbálom megfejteni, hogy mit dolgoztak, mennyire haladtak az elmúlt napokban, nem sikerül. A kolozsvári munkások mellett megjelentek csapatban ázsiai országokból érkezett vendégmunkások is. Meglepetésemre egy nagy közös vonás van bennük: épp úgy a lapátnyélre támaszkodva lopják a napot, mint a román munkások. A vendéglátó példája ragadós, így a ,,közös munka” rányomja bélyegét a történelmi belváros felújítási tempójára.

Azt egy kívülálló is meg tudja ítélni, hogy

az utcák teljes rendbetétele ebben az ütemben akár évekig elhúzódhat, hatalmas forgalmi dugókat okozva a belvárosi iskolák körül.

Közösségi oldalakon már attól rettegnek az emberek, hogy mi lesz a kincses várossal, ha a polgármesteri ígéretek alapján valóban elkezdik a metróépítést, és a város fő tengelyének számító utat lezárják a forgalom elől. Ilyen munkamenettel évekre megbénulhat Kolozsvár forgalma.

Van összehasonlítási alapom is. Amikor időm engedi, elutazok kedvenc fürdővárosomba, Gyulára. A Tiborc utca, ahol meg szoktunk szállni – ennek hosszúsága nagyjából megegyezik a bő két éve munkaterületnek számító, és a befejezéstől még távol álló kolozsvári Farkas utcával – tavaly nyáron bosszúságot okozott, mert felújítási munkálatok miatt nem tudtunk behajtani a kocsival. Meglepetésemre a tavaly áprilisban elkezdett nagyívű munkálatokat december elejére befejezték. Amikor ismét arra jártam, nem hittem a szememnek. A gyönyörűen felújított utcában a tavasszal beültetésre kerülő virágágyások helye is pontosan ki volt jelölve. Semmiféle nyomát nem láttam a korábbi sáros munkatelepnek.

Nos,

nagyjából ez a különbség Románia és Magyarország mindenféle infrastrukturális beruházása között.

Ezért van ott országhatártól országhatárig nyúló autópálya-hálózat. Ezzel szemben Romániában a tervezgetések gyakorlati megvalósítása soha nem ér véget: ami rosszul indul, az rosszul is végződik.

Ahogyan a kolozsvári belvárosi sarat gyúró cégek alkalmazottainak nem fűződik érdekük ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan dolgozzanak, ez a munkamorál érhető tetten a legtöbb romániai állami és önkormányzati beruházáson. A fővállalkozó által elnyert pályázat alvállalkozó cégeken keresztül kerül megvalósításra. Fenn valaki leveszi a sápot, a munkát elvégző cégek alkalmazottjai pedig kis pénzből rosszul dolgoznak. Vagy nincs is, aki dolgozzon, mert a jó szakik kétezer kilométerrel nyugatabbra ugyanazért a munkáért a többszörösét kapják. Sok esetben nem is kérdés, hogy melyiket választják.

Marad tehát az örök dilemma: a beruházás megrendelője eltűri-e, hogy végeláthatatlan határidőkig húzódjon a munkatelep, vagy szerződést bont, pereskedik és új kivitelezőt keres? Az utóbbi változat azonban azzal a veszéllyel járhat, hogy vederből cseberbe lép.

Az ilyen történetekben mindig a romániai munkamorálhoz kanyarodunk vissza. Ami a hazai társadalom nehezen gyógyítható, krónikus betegsége.

Aki munkavállalóként ,,gyógyulni” akar, az gyakran Nyugat-Európában keres munkát.

Miután ott megszokja, nem kívánkozik vissza a hazai valóságba, mert tudja, hogy idehaza nem változtak azok a körülmények, amiért távozásra kényszerült.

Közben az országban megy a vég nélküli ötletelés arról, hogyan lehet kis fizetésért jó munkást találni. Akár a világ másik feléből is. A választ a vállalkozó, az önkormányzat és a miniszterelnök is tudja, de mindenki úgy tesz, mintha minden rendben lenne. Valójában semmi nincs rendben.

vezércikk útfelújítás külföldi munka