mennyire adja magát ez a megállapítás, annyira demagóg, hiszen köztudott: a választások közeledtével minden párt szívesen növeli saját presztízsét azzal, hogy közismert külföldi, saját politikai családjába tartozó politikust invitál kampányrendezvényeire – gondoljunk csak arra, hogy 2006-ban Tony Blair „Igen MSZP” szlogennel kampányolt Budapesten Gyurcsány Ferenc és pártja mellett. Sőt az RMDSZ is büszkén kürtölte szét az elmúlt napokban, hogy az Európai Néppárt mögötte áll a helyhatósági választásokon.
Hogy Orbán miért mutatkozik szívesebben az egyébként a Fideszhez hasonlóan néppárti RMDSZ-szel szemben álló MPP-vel, annak számos oka lehet. Maradjunk annyiban, hogy – nemcsak Budapesten – sokan vélik úgy: az RMDSZ igencsak megkopott az elmúlt tizennyolc évben, amiből nyolcat ténylegesen, négyet pedig „félig-meddig” kormányon töltött. Ezalatt az összmagyar képviselet letéteményeseként indult szervezet túlságosan is beleágyazódott a bukaresti politikai struktúrákba, maga is versenypárttá vált – amely immár alkalmatlan arra, hogy a romániai magyar társadalom minden szegmensét megjelenítse. Ezt maga a szövetség bizonyította, amikor gyakorlatilag kivetette magából a másként gondolkozókat.
Így most szembe kell néznünk a ténynyel, hogy elérkezett az igazi felnőtté válás pillanata. Lehetőség nyílt a megmérettetésre, amelyen sok minden tisztázódhat. Az önkormányzati választásokon kiderül, mekkora a két párt valós támogatottsága, ennek függvényében pedig – az esetleges kudarcokból is tanulva – el lehet kezdeni a parlamenti választásokon induló összmagyar szövetség alapjainak letételét.
Ennek felismerése, az alapok kidolgozása pedig már a legkevésbé sem Orbán Viktoron vagy Gyurcsány Ferencen múlik.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.