Dicséretesnek nevezhetnénk – ám nem tesszük. Leonard Orbannak ugyanis elsősorban nem ez a dolga. Ha ő lenne az EU igazságügyi biztosa, akkor joggal képviselhetné az ezzel kapcsolatos uniós álláspontot, bár az vélhetően kétségtelen, hogy értesülései első kézből származnak, helytállóak és megfontolandók. Csakhogy Orban az EU többnyelvűségért felelős biztosa. Ezen minőségében pedig a szakterületéhez tartozó kérdésekkel kéne foglalkoznia, és ezekben a kérdésekben kéne a brüsszeli álláspontot ismertetnie – és alakítania.
Ebben a témakörben viszont meglehetősen keveset hallatja a hangját, viszont minden más kérdésben – a regisztrációs adótól kezdve az olasz–román konfliktusig – előszeretettel nyilatkozik.
Saját területén jórészt csak minimális hozadékkal bíró szakkonferenciák szervezésével „dicsekedhet”, bár egyértelmű, hogy ezektől nem oldódnak meg az uniós nyelvhasználati gondok – amelyek többek között Orban hazájában, Romániában is napirenden vannak. Nyelvi ügyekben Orban inkább a hivatalos bukaresti álláspontot látszik képviselni – azaz amikor fölvetődik a kérdés, a homokba dugja a fejét, és a problémás helyzetek kivizsgálását ígéri, miközben a multikulturalizmus fölöttebb szükséges mivoltát hangsúlyozza. Gondoljunk csak a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen kirobbant táblabotrányra: egy uniós tagállam legnagyobb felsőoktatási intézményében azért bocsátanak el két oktatót, mert nyelvi jogokat követelnek. Az ügyben semmilyen előrelépés nincs, és Leonard Orban szorgalmasan hallgat.
Igaz, ez a hallgatás mindennél beszédesebb.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.