Félrevert harangok

Az első konzekvencia az, hogy a református egyházfők a kettős állampolgárság ügyében tartott magyarországi népszavazás után két és fél évvel sem nyugodtak bele a referendum eredménytelenségébe. Mindez természetesen nem felekezeti kérdés, hiszen a kudarcérzet éppúgy tetten érhető a többi történelmi magyar egyházak körében is, éljenek a hívek a Kárpát-medencében vagy Dél-Afrikában. Persze vitatható, hogy mennyire visz előre az „elorzott” állampolgárság fölötti, 2004. december 5-ét Mohácshoz és Trianonhoz hasonlító, legtöbbször siránkozásba átcsapó folyamatos kesergés. Még akkor is, ha a határon túli politikai és társadalmi szervezetek mellett az egyházak teljes mértékben indokoltan dörgölik a Gyurcsány-kormány orra alá, hogy a népszavazás idején homlokegyenest mást képviselt a többség akaratánál – legyen szó akár a szavazók, akár a nemzet által megtestesített többségről. A református püspököknek a kincses városban tett kijelentései ugyanakkor élesen rávilágítanak arra a szakadékra, amely a jelenlegi budapesti kormány és a magyar egyházak között húzódik. Tőkés László szavai – miszerint a kommunizmus öröksége mellett a népszavazáson történtekért azok is vétkesek, akik a kettős állampolgárság ellen kampányoltak – e tekintetben még a megszokott kritikát jelenítik meg, Bölcskei Gusztáv bejelentése viszont precedensértékű. A tiszántúli református püspök egyrészt bocsánatot kért a magyarországiak nevében a referendum eredménye miatt, másrészt pedig bevallotta, hogy a világtalálkozó szervezői – éppenséggel a referendumon tanúsított magatartás miatt – idén már nem álltak oda a magyar kormány elé pénzt kérni. A reformátusok gesztusa olyan konfliktusról árulkodik, amelyre nem volt példa a magyarországi demokrácia történetében. Ennek a szakadásnak mindössze egyik eleme a kettős állampolgárság kérdése, hiszen az állam és az egyház viszonyát ugyanígy mérgezi a Gyurcsány-kormány szándéka, miszerint felülvizsgálná a magyarországi egyházak hitéleti és közszolgálati támogatásáról rendelkező vatikáni szerződést. De folytathatnánk a sort azzal, hogy a budapesti hatalom új nemzetpolitikai koncepciójában egyetlen szó sem hangzik el az egyházról. Ilyen értelemben nem csoda, ha a világtalálkozóra összesereglett, az egyház- és nemzetpolitikai kilátások miatt egyaránt aggódó reformátusok félreverték a harangokat.