A Szerbiában élő vlahok ugyanúgy kimaradtak az anyanemzet nemzetépítési és kulturális modernizációs folyamataiból, mint a csángók, és ugyanúgy egy, önnön identitását, nemzeti létét csupán a 18–19. századtól – akkortól viszont igen agresszívan – építő többségi közegben kényszerülnek élni. Olyan közegben, amely saját, a 19. századi nemzetállami nacionalizmus szellemében épített nemzettudatát a nemzetté válás szempontjából elmaradottabb közösségekkel szemben, azok rovására fogalmazza meg.
Fölmerül a kérdés: hogyan lehetséges akkor, hogy az ebből a szempontból tulajdonképpen a magyarokkal ugyanazon csónakban evező románok a legkisebb empátiát sem képesek tanúsítani a csángóüggyel kapcsolatosan?
A válasz természetesen összetett, és minden bizonnyal részét képezi, hogy a románok többsége – beleértve a politikusokat – nem is nagyon hallott a timoki vlahokról. A hagyományos szerb–román ortodox testvériség jegyében Bukarest nem firtatta a vlahok kérdését, hiszen cserében a Bánság Szerbiához került részében élő románok bizonyos nemzetiségi jogokat kaphattak, és Belgrád sem lépett föl agresszíven a romániai szerbek érdekében. Vélhetően szintén szempont volt, hogy a vlahok Dunától délre fekvő lakhelye kényelmetlen kérdéseket ébreszthet a dákoromán kontinuitáselmélettel kapcsolatosan.
Ma azonban talán nem ennyire reménytelen a helyzet. A csángóügyben alkalmazandó stratégia egyik alapvető eleme pedig a jövőben talán épp az lehetne, hogy a román társadalom figyelmét épp a magyarok hívják fel a timok-völgyi vlah-románok tarthatatlan helyzetére.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.