2008. október 24., 00:002008. október 24., 00:00
Anélkül, hogy nosztalgiázni akarnánk: a mostani középnemzedék tagjai közül bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy akár két évtizede is mennyien tolongtak egy-egy filmvetítés előtt, függetlenül a létesítménynek otthont adó település nagyságától. Úgy tűnik, az olasz rendező, Giuseppe Tornatore filmjeiből (is) jól ismert mozimánia kora végképp elmúlófélben van. Efölött éppúgy nem érdemes siránkozni, mint az irodalom szerepének és olvasottságának nagymértékű csökkenésén keseregni: a jelek szerint a világméretű média- és információs robbanás legújabb „áldozata”, a könyvalapú olvasás után, a filmművészet és a mozizás élménye lesz – legalábbis a megszokott, hagyományos értelemben. A „globális” szórakozással, a plázázással egybekötött multiplexmozi-élvezetre igény mutatkozik, másként nem szaporodnának gombamódra az ilyen rendeltetésű vetítőtermek. A formaváltás azonban minden bizonnyal tartalomváltással is együtt jár: az igényes, művészi célzatú produkciók visszaszorulnak a kisebb-nagyobb filmfesztiválok keretei közé, mint Erdélyben a TIFF vagy az egyre izmosodó Filmtettfeszt – amelyek, a maguk során, szintén tömegrendezvényekként funkcionálnak, csak a célközönségük más.
Ez viszont korántsem jelenti azt, hogy bele kéne törődni a mozihálózat módszeres felszámolásába. Románia sereghajtó pozíciója a mozilistán azt is sejtetni engedi, hogy nem pusztán az érdeklődés megcsappanásáról, hanem elhibázott menedzselési stratégiáról (vagy stratégiahiányról) is lehet szó. Kérdés, segít-e a rossz gazdálkodás negatív következményeinek elhárításában az a parlamenti döntés, amely a filmszínházakat az állam tulajdonából a helyi önkormányzatok hatáskörébe utalja. A jelenlegi állapothoz képest már csak javulhat a mozihelyzet – addig is, sovány vigaszként, nézzük újra otthoni DVD-lejátszónkon a Cinema Paradisót.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.