Mert hát egy-egy, a virginiaihoz hasonló véres esemény után valamennyi amerikai polgárnak el kell gondolkodnia azon, hogy mindez vele is megtörténhetett volna. Õ maga, a gyermeke vagy az unokája is ott lehetett volna a virginiai campusban vagy bárhol, ahol egy-egy ámokfutó elindul a csőre töltött fegyverrel. A bomlott elméjűek tettei ellen nem lehet védekezni. Nincs az a rendőrség, védelmi apparátus, amely a hétköznapok minden helyszínén biztosítani tudná, hogy nem kezd lövöldözésbe valaki. Marad tehát megoldásként a fegyverviselés korlátozása, amely – ha nem is zárja ki – csökkenti a pisztolyos tragédiák valószínűségét.
Európából nézve nem is nagyon érthető, miért annyira nehéz a világ legerősebb államában búcsút venni a fegyverektől. Az öreg kontinensen talán a világégések megélése is hozzájárult a fegyverektől való ódzkodás általános érzésének kialakulásához. Amerikában azonban nem így van. Ott a fegyverviselés hozzátartozik az amerikai önképhez. A stukker az amerikai honfoglalás munkaeszköze, szimbóluma volt, és a hagyományt cowboyfilmek százai örökítették át a mai generációknak. Ezek alakították ki azt a képet, hogy az igazi amerikai szükség esetén előveszi a fegyvert, és megvédi a családját, a vagyonát. És szimbólum az alkotmány is, melyet 1787 óta alig kellett módosítani.
A virginiai tragédia után talán Európában is tudatosítani kell: a hagyományok tisztelete csak addig érték, ameddig nem kerül szembe a legalapvetőbb emberi jogokkal, értékekkel.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.
Látogatottsági adatok