2008. december 29., 21:072008. december 29., 21:07
A folyamatosan romló életszínvonal érzése a ’90-es éveket is áthatotta. Egyre több ismerősről hallottuk, hogy munka nélkül maradt, mert bezárták a gyárat, hogy az egykor otthagyott falusi birtokra vonult vissza megtermelni a krumplit, a paszulyt, vagy jobb híján külföldre ment szerencsét próbálni.
Aztán olyan idők következtek, amelyek reménnyel töltöttek el. A 2000 óta töretlen gazdasági növekedés hatásai az utóbbi két-három évben a társadalom egészébe kezdtek leszivárogni, az EU-csatlakozás pedig azt az érzést keltette, hogy tartós a javulás, hogy semmi nem állhat immár az életminőségünk jobbulása útjába. Sokan elgondolták, olyan tárgyak kerülnek manapság a kukájukba, amelyeket bizony néhány évvel ezelőtt maguk is összegyűjtöttek volna a nyugat-európai lomtalanítási akciókon.
És itt vagyunk 2008 és 2009 fordulóján, nyelvünk hegyén az egykori kabarés poénnal, lelkünkben a bizonytalanság érzésével. Vajon jó vagy rossz irányba lesz átmeneti a 2009-es év? Vajon milyen mélységig nyomul be mindannyiunk életébe a Nyugatról jött válság? Lesz-e munkahelyünk egy év múlva? Elég lesz-e a fizetés a számlák kiegyenlítésére, a hitelrészletek törlesztésére, a mindennapi betevőre? Lesz-e hús a krumplipaprikásba, megengedhetjük-e magunknak, hogy elmenjünk olykor sörözni a haverekkel?
Úgy tűnik, nem lehetünk felhőtlenül derűlátók. „Mert a szegényt, s az idegent még a szél is jobban fújja, az eső is jobban veri” – állapítja meg a népdal. Szegények is vagyunk, idegenek is abban a világban, amelyhez csak formailag sikerült csatlakoznunk.
Mégis azt mondom, rajtunk is múlik. Azt sodorja el elsőként a válság, aki kesergésre adja a fejét, aki nem keresi a kiutat, a megoldásokat. Autót vezetni is könnyebb, ha nem jön szembe semmi. Elérkezett hát az idő, hogy a kétirányú forgalomban is megtanuljunk közlekedni.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.