Csakhogy Ion Iliescu is előáll a farbával, és megmagyarázza a jelenséget: azért vannak árvizek, mert az erdőket visszaszolgáltatták korábbi tulajdonosaiknak, akik kivágták a fákat.
Kétségtelen, hogy a mértéktelen erdőirtás is hozzájárul az árvizek kialakulásához. Ámde Iliescu a régi beidegződései mentén – talán nem, vagy csak félig tudatosan – magát a visszaszolgáltatást támadja. A kommunista apparatcsikból lett „forradalmár” államfő korábban rendszeresen kirohant a restitúció ellen, és bebizonyította: képtelen megérteni, hogy „a nép tulajdona” valamikor bizony magántulajdon volt. És láthatóan azt sem képes felfogni Iliescu, hogy a nyakló nélküli erdőpusztítás éppen annak a rendkívül elhúzódó visszaszolgáltatási folyamatnak az egyik egyenes következménye, amelynek államfőként ő maga, és az általa irányított rendszer is sikeres kerékkötője volt. Hiszen a hosszú évekig szándékosan homályban hagyott tulajdonjogi viszonyokra nem lehetett szigorú erdőgazdálkodási szabályrendszert építeni, hát még számonkérni a régi-új tulajdonosokon.
Most, amikor Máramarosban és Moldvában kisgyerekek maradnak fedél nélkül, és földművelésből élő családok egész éves keserves munkáját teszi tönkre az áradat, Iliescu jobban tenné, ha egy másik, az 1989 előtti „szocialisták” által is nagyra tartott értéket, a szolidaritást hangsúlyozná – erre most nagyobb szükség van, mint a retrográd nosztalgiára.
Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.
Némi csalódással konstatáljuk, hogy a kormánypártok hatalomhoz való ragaszkodása miatt a politikai válságot kirobbantó PSD talán megússza, hogy kormányozni kényszerülve vigye el a balhét mindenért.
Örökzöld témává vált Romániában a medvetámadások ügye. Nincs nap, hogy ne olvasnánk riasztásokról és veszélyes helyzetekről. Holott a magyarázat egyszerű: tíz évvel ezelőtt a vadgazdálkodást kivették a szakma kezéből.
Bár politikai karrierjének, szánalmas közéleti megnyilvánulásainak egyszer s mindenkorra vége, a nagybányaiak számára is örök tanulságként kell szolgálnia, hogy soha többé ne szavazzanak bizalmat a polgármesterükhöz hasonló politikai brigantinak.
„Nagy tételben lehetne fogadni, hogy a választási évet követően, 2025-ben jön majd a nyugdíjemelés böjtje, amikor elő kell teremteni valahonnan az ehhez szükséges pénzt, ami csakis adóemelések formájában folyhat be, vagy esetleg hitelfelvétel útján”.
Magyar futballisták állnak sorfalat, megtapsolják román ellenfelüket, román szurkolók pedig éltetik Magyarország válogatottját? Ilyesmi eddig teljesen szürreálisnak tűnt, sci-fibe illő jelenetnek számított, erre tessék, mégis megtörténik.
Mihai Tîrnoveanu és magyargyűlölő bandája számára semmi sem drága, ezt számtalanszor bebizonyították a nacionalista szeánszok kísérte úzvölgyi temetődúlás, a magyar államfő nagykárolyi látogatása során tanúsított megnyilvánulásaik alkalmával.
Ukrajnai háború ide, infláció és gazdasági problémák oda, a romániai nyilvánosság és a politikum ismét csak talált egy olyan témát, amelyet a jelek szerint sokkal, de sokkal fontosabbnak tekint ezeknél.
Rövid időn belül két vaskos sallerbe is sikerült belefutnia a korábban legendásan hatékonynak tartott román diplomáciának.
Így, az Ukrajna ellen Oroszország által indított agresszió első évfordulóján a világ történéseire a legnagyobb befolyással bíró vezetők által tett nyilatkozatok alapján egy dolog jelenthető ki biztosan: a háború még jó ideig velünk marad.