2009. február 17., 10:282009. február 17., 10:28
A jelenségre többféle magyarázatot hallottam, sőt néhány elméletet még magam is gyártottam. Tapasztalatom szerint azonban hozzáállás kérdése az egész. Mert az elfogadható – legalábbis számomra –, hogy ha valaki idegen nyelven sajátított el egy mesterséget, és éppen arról beszél, akkor bizonyos szakkifejezéseket idegen nyelven mond, mert nem ismeri a magyar megfelelőjét. Viszont, amikor a teljesen hétköznapi beszédbe is idegen szavakat kever valaki, az bennem inkább szánalmat ébreszt, és nem együttérzést. Annál is inkább, mert beszéltem már olyan, több mint húsz éve arab környezetben élő magyarral, aki éppúgy beszél ma is anyanyelvén, mint amikor elment. Noha a húsz év alatt az egyetlen magyar társalkodó partnere a macskája volt, az pedig nemigen replikázott neki, legfennebb „sziámiul” nyugtázta az illető magyar nyelvű monológját egy-egy elnyújtott „miáááúúúúúú”-val. Ezért lepett meg nagyon, amikor a belga főváros egyik nevezetes „sörbarlangjában” egy echte magyarországi magyar fiatalember angollal kevert budapesti utcai zsargonban magyarázkodott, hogy egy ideje munkája végett csak angolul beszél, és értsük már meg: „elfelejtett magyarul”. Mindannyiunkat meglepett a kijelentése, annál is inkább, mert mi nap mint nap tapasztaljuk az idegen nyelvi környezet erőteljes, olykor erőszakos befolyását, mégis minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy ne felejtsük el Arany János nyelvét. Sőt az utánunk következő generációt is arra neveljük, hogy az anyanyelv egy olyan érték, melyhez fogható nincs a világon. Csendesen szemléltem a „but”, „well”, „vazzeg” és „figyu’ haver” kifejezésektől hemzsegő társalgást, amiből jobbára csak azokat a mondatokat értettem, amit a székelyudvarhelyi kolléga mondott. Mert annak legalább minden szava magyar volt. Mivel a nagy egymásratalálós, összeborulós, baráti hangvételű csevegésben nekem nem osztottak kártyalapot, nem mondhattam el a se magyarul, se angolul tisztán nem beszélő kedves arcú anyaországi fiatalembernek: mi, székelyek közel kilencven éve nem felejtettünk el magyarul.
De jobb is, hogy így történt, mert aztán magyarázhattam volna neki: kik is a székelyek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok