2009. május 11., 11:432009. május 11., 11:43
Az már viszont enyhén szólva a ferdítés kategóriájába tartozik, hogy a Băsescu által korábban irányított demokrata-liberálisok nem az elnökválasztással lennének elfoglalva – csak számukra jóval kényelmesebb helyzetet teremt az a tény, hogy az ő jelöltjük jelenleg is az államfői székben ülve tevékenykedik, így nem kell külön időt és energiát fordítaniuk arra, hogy kiválasszák a párt által támogatott elnökjelölt személyét.
Hiszen Băsescu eleve adott, és a PDL viszonyait ismerve elmondhatjuk: nem a pártnak van jelöltje, hanem a jelöltnek van pártja. Ez tudatosult már a lakosságban is, hiszen immár közvélemény-kutatási adatok is jelzik: a polgárok tisztában vannak azzal, hogy a nagyobbik kormánypártot valójában továbbra is Băsescu irányítja. Ám az adatok azt is megmutatják, hogy zömüknek ez igazából nincs ellenére.
Ha a gazdasági válság, illetve az ellenfelek váratlan megerősödése a tavalyi paralmenti választásokon némileg meg is tépázta a PDL és Băsescu nimbuszát, a jelenleg regnáló államfő első helye továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Ami meglehetősen borús képet nyújt a lakosság polgári öntudatáról, hiszen úgy tűnik, továbbra is a szabályokat saját mércéje szerint áthágó, illetve átalakító, erőskezű vezetőre vágynak.
Az RMDSZ számára viszont annál biztatóbbak az eredmények: úgy tűnik, az EMNT-vel való összefogás meghozta a gyümölcsét, és a magyar választók többsége az összefogás listája mellé állt – legalábbis a nyilatkozatok szintjén. A magyarság számarányát meghaladó virtuális 7,9 százalék azt jelenti, hogy a magyar választók közül arányaiban jóval többen mennének el szavazni, mint a románok. Ám korai lenne örülni. Az RMDSZ és az EMNT számára a neheze még csak most kezdődik: el kell érniük, hogy a magyarok valóban el is menjenek szavazni, hogy a közel nyolc százalék ne csak a felmérésekben, de az urnazárást követően is ugyanannyi maradjon.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.