2009. január 07., 10:582009. január 07., 10:58
Általános megelégedést váltott ki, hogy az új hatalom hatszorosára csökkentette, és 4800 lejre maximalizálta az állami vállalatok vezetőinek havi jövedelmét, a kormány tagjai pedig ezentúl legtöbb egy, az állam résztulajdonában lévő társaság igazgatótanácsában foglalhatnak helyet. Mindez érthető lépés egy olyan ország kormánya részéről, amely máris nyögi a gazdasági világválság terhét. Itt van azonban a papíron szintén takarékossági szempontokkal indokolt másik intézkedés, amely január 5-étől megszünteti a nyugdíj és az állami jövedelem halmozásának lehetőségét, vagyis válaszút elé állítja az aktív időseket: folytatják a munkát a közszférában, vagy megelégednek azzal, hogy havonta várják a postást.
A katonai és rendvédelmi szervek nyugállományú alkalmazottai – merthogy a miniszterelnök elsősorban rájuk utalt – esetében még érthető is a lépés, hiszen ezeknek a „veteránoknak” a nyugdíja messze meghaladta az egyéb hivatásban megőszült dolgozók járandóságát, ráadásul esetükben nem áll fenn a pótolhatatlanság esete. Más a helyzet viszont a pedagógusokkal vagy a színészekkel. Spórolni persze mindenütt lehet, de például a világot jelentő deszkákon semmiféle adminisztratív intézkedés nem indokolja, hogy egy harmincéves színész alakítsa Lear királyt. Hasonlóképpen felkavarná az oktatásügy menetét is, ha hirtelen pótolni kellene több mint hatezer nyugdíjas pedagógust – és e téren egyáltalán nem azokról van szó, akik fiatal, szakképzett kollégájuk elöl foglalják el a katedrát.
Az államifizetés-halmozás korlátozását célzó rendelettel kapcsolatos fenti aggályokon túl felmerül a nyugdíjasok diszkriminációja is, a hazai aktív idősek többsége ugyanis megélhetési okokból vállal munkát. Másrészt méltánytalan – jogilag is sántít – visszakövetelni egy nyugdíjas állami alkalmazottól a korábban kapott végkielégítést, ha a közszférában kíván tovább dolgozni. Egyrészt egy jogszabály nem lehet visszamenőleges hatályú, másrészt pedig kevesen követhetik Gabriel Oprea belügyminiszter példáját, aki úgy fizette vissza 100 ezer lejes tábornoki végkielégítését, mint a katonatiszt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok