2008. december 24., 13:182008. december 24., 13:18
Nem lesz miért udvarolni a romániai magyar politikusoknak. Bent vagyunk a nemzetközi karámban, ahol a jó akolmelegben mindenki nyugodtan mismásolhat saját önös érdekében, anélkül, hogy valaki beleszólna az ügyletekbe. A „pirosak” és a „narancssárgák” egymással szemben is bebiztosították magukat: a minisztériumokban egyszínű csapat ügyködik majd, ugyanazon pártból vétetnek a miniszterek, az államtitkárok, és a megyeszékhelyeken is ugyanazon párt hű katonái irányítják majd a tárcákhoz rendelt állami hivatalokat. Most, hogy savanyú a szőlő a magyar oldalon, érdekesen alakulhat a hazai ellenzék, az MPP, az SZNT, az EMNT sorsa is, hiszen nincs sok értelme a sérelmi politizálásnak.
Jókai Mór írta: „Furcsa ez a magyar politika. Olyan, mint a magyar kard: az egyik oldala éles, a másik tompa és sima, és mégis ugyanaz a kard.” Nos ha eddig az MPP a kard éles oldalának képzelte magát, miközben az RMDSZ-t a tompa és sima élnek tekintette, most majd nemigen lesz tétje a „tompa él” bírálatának, mert a nemzetiségi kard visszakerült a hüvelyébe, és jobb időkre vár, amikor majd ismét érdemes lesz előrántani.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.