VEZÉRCIKK – Tompa Gábor szerint „a trumpizmus diadala” mindaz, ahogyan a sajtó járt el a kolozsvári magyar teátrumban történt, a Krónika által nyilvánosságra hozott incidens ügyében.
2017. március 29., 21:332017. március 29., 21:33
A színházigazgató egyik Facebook-hozzászólásában alaposan kiosztja azokat az újságírókat, akik nem hagyták szó nélkül a neves külföldi rendező által a színfalak mögött elkövetett agressziót.
Lehet, hogy egyesek szerint a pénteki előadás szünetében történt affér – mint ahogy Tompa lapunknak fogalmazott – nem volt annyira súlyos, hogy bántalmazásról lehessen beszélni, de mint kiderült, az utolsó csepp volt a pohárban. Érvényes ez az előadás oly sokat emlegetett munkafolyamatára, amely során Andriy Zholdak „bizonytalan forrásaink” szerint végig elfogadhatatlanul bánt a színészekkel. Ugyanakkor a konkrét eseten messze túlmutató problémáról is lerántotta a leplet: a színpad csillogása mögött sötétlő kiszolgáltatottságról, megaláztatásokról, eme zárt világ ijesztő belső szabályrendszeréről, amelyben az alapvető emberi értékek sokszor csupán lecserélhető kellékek.
Tompa Gábor szerint a sajtó nem ellenőrizte le a bizonytalan forrásból származó hír valóságtartalmát, és a médiát talán nem is érdekli maga az igazság. Mondja mindezt az a színházigazgató, akinek egyik alkalmazottja előadás közben kénytelen kihívni a rendőrséget, a direktor úr pedig néhány óra múlva kedélyesen kvaterkázik az agresszorral. Miféle igazság ez? Miféle vezető az, aki nem védi meg a munkatársait? Mennyire ismeri társulatát az az igazgató, aki egyéb elfoglaltságai közepette javarészt a messzi távolból dirigál, helytartója pedig a székében minduntalan honoló félelem?
E sorok születése közben a Kolozsvári Állami Magyar Színház színészei közös nyilatkozatot adtak ki, melyben szolidaritást vállaltak egymással, egymásért, elutasítva mindennemű agressziót, és mélységesen aggasztónak tartva a közelmúltban történteket. Ez is bizonytalan forrás, kedves direktor úr? Mégis, maga szerint miféle szerzet az igazság? Csupán egy lecserélhető, átformálható kellék?
A kolozsvári színészek közös kiállásukkal bebizonyították, nem hajlandók segédkezni az emberi értékek önkényes felülírásában. Még akkor sem, ha egyesek szerint ez művészet a köbön. Andriy Zholdak és kolozsvári cinkosa, Tompa Gábor azért bukott le, mert abban a biztos tudatban éltek, hogy az általuk és a hozzájuk hasonlók által kifundált embertelen színházi szabályrendszer, kényszeréletforma parancsszóra kizárja, nem engedi beszivárogni a valóságot. Amiben a semmibe vett közönség él. És a színészek. És a sajtó, amely a kolozsvári színházi bántalmazás nyilvánosságra hozatalával, a falon ütött réssel teljesítette kötelességét. A vastaps azonban a szégyenszínfalakat lebontó kolozsvári színészeket illeti meg.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
Látogatottsági adatok