VEZÉRCIKK – A Borussia Dortmund futballcsapatát ért robbantásos támadás újabb figyelmeztető jel a nyugati világ számára: százmilliók szórakozása, helyi közösségek, városok, nemzetek jelképes csatája, a labdarúgás is valódi, véres háború frontjává válhat.
2017. április 12., 18:582017. április 12., 18:58
Bár a hatóságok szerda kora estig nem erősítették meg, hogy az Iszlám Állam vagy más terrorszervezet a felelős a kedd esti támadásért, nehezen elképzelhető, hogy egy mélységesen csalódott szurkoló vagy egy elvakult ellendrukker hozott működésbe három robbanószerkezetet annak a szállodának a közelében, ahonnan a német sztárcsapat busza indult stadionjuk, Bajnokok Ligája-meccsük felé. Egyértelmű, hogy nem személyes megfélemlítési, leszámolási kísérlet történt, hanem ez a terrorakció is annak a beteges, fájdalmas ideológiai hadviselésnek a része, amelynek oly sok ártatlan ember esett áldozatául az elmúlt években.
A háborús állapotokat nem tapasztalt európai polgár számára meghökkentőek, sokkolóak az efféle cselekedetek, de sajnos egyre több merénylet történik – ezekhez képest – pitiáner problémák által behálózott, békésnek hitt világunkban, és ami legalább ennyire rossz: semmi sem nyújt garanciát arra, hogy a közeljövőben végük szakad az embertelen támadásoknak. Alapvetően érthető a hatóságok hozzáállása, amikor merényletek esetén rendszerint nyugalomra intenek, nem akarnak pánikot kelteni a lakosságban. De az nem normális, hogy lassan úgy viselkedünk egy-egy terrortámadás után, mintha kisebb-nagyobb természeti katasztrófa történt volna: tehetetlenül sajnálkozunk, balszerencsésnek tekintjük az áldozatokat, aztán néhány nap múlva már a helyszínt is elfelejtjük. Ezzel ugyanis elismerjük, hogy ez a fajta emberi gonoszság is életünk részévé vált, egyfajta természetes rossz, ami ellen nincs mit tenni.
Az Európai Labdarúgó-szövetség úgy határozott, a kedd este elhalasztott Dortmund–Monaco BL-negyeddöntős meccset egy nappal később megrendezik az eredeti helyszínen. Ezt minden érintett helyes döntésnek tartotta, a futball értékét, erejét hangsúlyozva; és kiemelve a francia vendégdrukkerek Dortmund, Dortmund! skandálásait, az újfent kialakult szolidaritást. Azaz megint úgy tettünk, mintha mi sem történt volna: az élet megy tovább.
A tavalyi franciaországi Európa-bajnokságon hál\' istennek bebizonyosodott, hogy a félelmek megalapozatlanok voltak, de tartani kell attól, hogy ez nem lesz mindig így. Ha az egyik dortmundi bomba fémdarabkái nem a busz egyik ülésének fejtámlájába szorulnak, hanem tragédiát okoznak, akkor már nem biztos, hogy kedvünk lenne focizgatni mindenekfelett. A mai európai biztonságpolitika csak esetfüggően képes lereagálni egy-egy merényletet: ezt most megúsztuk, menjetek csak, rúgjátok a bőrt. Ha meg nagyobb a baj, megint csak szolidarizálunk, összefogunk, megígérjük, hogy megtaláljuk a bűnöst, miközben folyamatosan azt hangoztatjuk, hogy nem félünk.
Pedig ez nem igaz. Igenis félünk, ugyanis fogalmunk sincs, hogyan lehet véget vetni a békés európai városokban elkövetett szélsőséges, embertelen akcióknak. Mert ha meghiúsítanak százat, akkor a 101-edik sikerül. A labdarúgás pedig jelképes szerepénél fogva a terroristák célpontja marad – ennek tudatában kell készülnünk a világ egyik legnépszerűbb eseményére, a 2018-as oroszországi futball-világbajnokságra. Amelynek egyik helyszínén, Szentpéterváron bő egy hete metrót robbantottak.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.