2009. március 03., 10:332009. március 03., 10:33
Kedves jó barátunk szabadúszó, szerinte ez az amúgy kényelmes, de pénzügyileg szerfelett kockázatos mesterség a válság elharapózódása óta egyenesen életveszélyes. A haver már levegőt is csak óvatosan vesz, mert nem tudhatja, mi történik a következő tíz percben: lesz-e megrendelés, vagy a meglevőt is visszamondják.
Eközben a telefonszámlája az egekig ugrott, a hitele havi részlete megkétszereződött, s a gyermek sem eszi már a spenótot. Szóval jön a baj csőstül, sorolja, s mindenkiben felhorgad az empátia, mert saját válságos állapotát felismerni véli. S akkor jövünk be mi a képbe, elképedve hallgatom, hogy barátnőnk ujját vádlón ránk szegezve vigasztalja elkeseredett szabadúszónkat. Hogy ne törődjön semmivel, lazítson és éljen a mának, mert ugye például K-ék, s mutatóujja meg sem rezdül, úgy irányul ránk, tavaly mielőtt beköltöztek volna a falusi házukba összecsomagoltak, s elmentek a tengerre.
Azóta sincs kerítésük… A nappaliba is már hónapok óta tervezik a bútort, erre szilveszterre is elutaztak, s ha hozzájuk érkezel még mindig a kopott, elferdült ágyra ültetnek. A szónoklat hatásos, szabadúszóilag fuldokló barátunk is látja a mentőcsónakot az alagút végén, engedtessék meg a képzavar. S így magasztosul fel családunk zavaros pénzügyi helyzete, prioritásaink összevisszasága, halogató politikánk vagánysággá, s így leszünk a hétköznapi kihívások fölé emelkedő bohémek.
Nem kis gondolkodás után magam is arra a következtetésre jutok, hogy ösztönös döntésünk valóban követendő példa, és aprólékosan kigondolt stratégia lehet ebben a válságos időszakban. Különben nem éhen, de az aggódásba fogunk belepusztulni. S az meg kinek jó? És még edzettek is vagyunk, hiszen az elmúlt évtizedekben szüleinktől is csak azt hallottuk, hogy ha tovább drágul az olaj, kenyérre se lesz pénzünk, majd idegesen kifizették a termopánablakot, a saját kazánt s a vasajtót.
Minden ősszel sóhajtva fogadtuk el, hogy ezúttal tényleg megvesz az Isten hidege, mert ezt a fűtésszámlát már képtelenség lesz kifizetni. Tényleg nincs még új bútor a nappaliban, s kerítés sincs, de komolyan mondom, kerítés nélkül tágabb a láthatár.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.