Hirdetés

Választási játszmák

Mindenki mindenki ellen – így jellemezhető az, ami a választási törvény módosítása körül zajlik Romániában. Az természetes, hogy az ellenzék elveti a választások összevonását, hiszen így elveszíti az esélyt arra, hogy egy nyári önkormányzati választási siker a parlamenti voksolás megnyerésének is megágyazzon, miközben a kormánypárti polgármesterek saját újraválasztásukért folytatott kampányukkal pártjukat is maguk után húzzák majd.

Balogh Levente

2011. december 06., 11:482011. december 06., 11:48

Az viszont meglepő, hogy a PDL azután ejtette a parlament létszámának csökkentéséről szóló tervezetet, hogy arról már megegyezett az RMDSZ-szel. Az indok is furcsa: a PDL szerint az RMDSZ javasolta módosítás nyomán a magyar képviseletnek több szenátora lesz, mint most. Ami még igaz is lehet, ám az eredmény egyrészt attól függ, hogyan húzzák meg a választókerületek határait, másrészt attól, hogy milyen lesz a szavazói kedv. A székely és a partiumi megyékben garantált néhány „örök” RMDSZ-es kerület, de a többi megye esetében nem biztos a magyar győzelem. A PDL részéről viszont a lépés kampányfogásnak sem utolsó a nacionalista választók megszólítására, hiszen „szemfülesen” megakadályozta, hogy bővüljön a magyarok képviselete. (Furcsa egybeesés, hogy Kövér László indítványa nyomán a magyar Országgyűlésbe akár már a következő választásokon küldhet saját képviselőt az erdélyi és a partiumi magyarság, mégiscsak növelve ezzel honatyáinak számát.

Ez pozitív fejlemény lenne, hiszen így vélhetően mégsem avatkoznak majd be túlzott mértékben a határon túliak az anyaország belpolitikájába, saját küldötteik ugyanis várhatóan inkább a határon túli ügyekkel foglalkoznak majd). A román választások összevonásáról ugyanakkor megbonthatatlan a konszenzus a koalícióban, hiszen az RMDSZ-nek is az az érdeke, hogy az EMNP és az MPP ne méretkezhessen meg a külön önkormányzati választásokon, és ezzel ne lehessen előre fölmérni az erőviszonyokat. A PDL és az RMDSZ választási érdekein kívül amúgy semmi sem indokolja az összevonást, azonban most lépéselőnybe kerültek az eddig biztos nyertesnek tekintett ellenzékkel szemben. A szenátus elnöki tisztségének elnyerése megerősítette a kormányoldal kohézióját, ezért a felelősségvállalás sikere bizonyosnak tűnik – ezért a sietség, hogy még karácsony előtt keresztülverjék a parlamenten.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés