2008. december 04., 09:002008. december 04., 09:00
Az eredmények hallatán a kudarcot vallott politikus hosszú perecekig üvöltő hangnemben átkozódott és szitkozódott, majd amikor kissé berekedt, és ismételgetni kezdte önmagát, meg valószínűleg az asztalt csapkodó ökle is megfájdult, félretolta a bontatlan pezsgősüveget, a szekrényébe nyúlt és kiemelt egy, a kampánykörúton összeszedett üveg szilvapálinkát, töltött és szemrebbenés nélkül felhajtotta.
Aztán ezt a mozdulatot megismételte még háromszor-négyszer, majd szánalomra méltó tekintettel fohászkodni kezdett: „Édes Atyám, Úristenem, mondd, miért fordítottál hátat nekem? Nem láttad, a kampányomban mennyi szegény embert segítettem, uniós lisztet, cukrot osztogattam, az ovisoknak szép, kis zászlókkal meg lufikkal kedveskedtem, a szerencsétlen cigányoknak még a párt benzinpénzét is odaadtam. Utat, iskolát, kultúrotthont, vízhálózatot, gázbevezetést, európai pénzeket, minden lehetőt és lehetetlent megígértem, egyik szalagot a másik után vágtam, hideg kultúrotthonokban koptattam a számat, sőt a parasztok kedvéért képes voltam velük egy asztalhoz ülni, egy csomó zsíros ételt enni, sok büdös pálinkát meginni. Atyám, ott voltam a házadban, amikor a pap az én kedvemért újraszentelte a kimeszelt templomot, ravatalozót avattam, protestáns létemre keresztet vetettem, imádkoztam… Igen, imádkoztam! Dupla fizetésekért, dupla nyugdíjakért, meg mindenért, hogy a parlamentbe juthassak, és népemért dolgozhassak. És mindezt alig harminc nap alatt… Hát mit csináltam én, Uram?”
A bukott politikus üres poharát az időközben kiürült üveg mellé lökte, majd ismét megkérdezte, ezúttal önmagától: „Hát tényleg, mit csináltam én? Nem most, hanem az elmúlt négy év alatt?”
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.