Ukrajna, a magyar közösség jogai és a továbbra is homályba vesző béke

Gyökerei a Krím 2014-es elcsatolásáig és a Donbaszban minden bizonnyal orosz beavatkozás nyomán kirobbant konfliktusig nyúlnak vissza, amely után a kijevi kormányzat az ország keleti részén élő, jelentős számú orosz ajkú lakosság „megrendszabályozásában” látta a megoldást. Ez az anyanyelvhasználat és az anyanyelvi oktatás korlátozását jelentette – amit az etnikailag a lehető leghomogénabb, így nemzetiségi konfliktusoktól mentes ország megteremtésére irányuló nemzetépítő fellángolás hevében „demokratikus” alapon az összes őshonos közösségre, így a kárpátaljai magyarokra is kiterjesztettek.

Ez már az előző magyar kormánnyal is konfliktust gerjesztett, és bár a jelenlegi budapesti vezetés számos dologban eltérően politizál elődjéhez képest, és a felszínen szívélyesebben viszonyul Kijevhez, a kisebbségi jogok miatti határozott fellépés gyakorlatát folytatja.

Magyarán:

Ez jelenleg abban merül ki, hogy bár elméletileg támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, azt egyrészt mindaddig nem tartja megvalósíthatónak, amíg az ország háborúban áll. Másrészt – ami legalább ennyire fontos – addig nem egyezik bele az újabb csatlakozási klaszterek megnyitásába, amíg a kárpátaljai magyarok és velük együtt az összes többi őshonos közösség vissza nem kapják oktatási és anyanyelv-használati jogaikat.

Mindezekre Kijev kénytelen-kelletlen ígéretet tett, de a jelek szerint igencsak vonakodik teljesíteni, ezért is volt szükség az újabb vétóra a csatlakozás ügyében, amely nyomán az ukrán fél tovább egyeztet és folytatja a jogok visszaadásához szükséges törvények kidolgozását.

ami Brüsszel részéről gesztus az új, az uniós establishmenthez barátságosabb magyar kormány felé, de kérdéses, hogy az Unió hajlandó lesz-e számon is kérni Kijeven a kisebbségekkel szembeni vállalásokat. Mindenesetre – ha már Ukrajna és ukrán–orosz konfliktus – „cserében” Budapest is tett egy gesztust Brüsszel és Kijev felé, amikor az előző kormány gyakorlatával szakítva az orosz nagykövetség egyszerre tíz munkatársát is kiutasította, vállalva annak diplomáciai és vélhető gazdasági következményeit is. (Nem mintha nem lenne egyértelmű, hogy hírszerzőkről van szó).

Annyi elmondható, hogy az ukrán–magyar viszony elmozdulni látszik a holtpontról, de nem lehet hátradőlni mindaddig, amíg Kijev nem teljesíti minden vállalását, és ennek tényét a kárpátaljai magyar közösség illetékesei is meg nem erősítik, hiszen minden megállapodás pontosan annyit ér, amennyit betartanak belőle.

Mindeközben a lehető legmagasabb szinten került újra napirendre Ukrajna ügye, amikor Jared Kushner és Steve Witkoff amerikai különmegbízottak több hónapos szünet után ismét közvetíteni próbáltak az orosz–ukrán háború lezárása érdekében.

A perzsa állam elleni közös amerikai-izraeli csapások indoklásra több hivatalos okot felhoztak attól kezdve, hogy megakadályozzák a teheráni rezsim atomfegyverhez jutását addig, hogy felszámolják az ország ballisztikusrakéta-készletét, amellyel a szomszédait, Izraelt vagy akár egyes európai országokat is veszélyeztethetne.

Mindezek mellett azonban minden bizonnyal az is az elnök és stábja fejében járhatott a támadási parancs kiadásakor, hogy ha már az ukrajnai béke tető alá hozása nem sikerült, akkor egy másik külpolitikai sikerrel, az iráni iszlamista rezsim térdre kényszerítésével, sőt ha lehet, végleges megdöntésével hangolják a választókat az őszi félidős kongresszusi választásokra.

Csakhogy ez sem jött össze, sőt az elhúzódó háború annak ellenére is azt jelzi, hogy Irán rakétaképességeit sem sikerült végzetesen leredukálni, hogy egy adott pillanatban az amerikai kíséretnek köszönhetően ismét felélénkült az olajszállító hajók forgalma a Hormuzi-szorosban.

A mostani moszkvai találkozóról kiszivárgott információk alapján ugyanakkor a derűlátó hivatalos nyilatkozatok ellenére az világlik ki, hogy a háború vége még egyáltalán nincs közel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök annak ellenére is nyeregben érzi magát, hogy az ukrán közép- és nagy hatótávolságú dróntámadások érzékenyen érintik Oroszországot, hiszen olaj- és logisztikai létesítményeket semmisítenek meg, ezzel üzemanyag-ellátási gondokat idéznek elő, és az egyszerű orosz polgárok mindennapjainak szintjére is elviszik a háborút a frontvonal közeléből. Az orosz elnök ugyanakkor a jelek szerint úgy értékeli, hogy a tél folyamán képes lesz további katonai sikereket elérni, mivel Oroszország is fokozta az ukrán logisztikai központok elleni támadásait, az új generációs, sugárhajtású drónokkal már napközben is folyamatosan támadja a fővárost és az ukrán nagyvárosokat, és az ukrán energetikai hálózat mellett az élelmiszerraktárak elleni csapásokkal Ukrajna közelebb kerülhet ahhoz, hogy megtörjön.

Mindehhez hozzájárul az is, hogy

A háború végét az is késlelteti, hogy Putyin továbbra is csapdahelyzetben van: az elhúzódó konfliktus és az egyre nagyobb áldozatok, a gazdasági problémák miatt muszáj valamilyen érdemi eredményt felmutatnia, és a minimum a Donbasz teljes meghódítása, ha már az ottani oroszok ukrán atrocitásokkal szembeni védelme volt az invázió megindításának egyik ürügye.

Ráadásul a geopolitikai doktrína sem változott: a katonai fenyegetést a lehető legtávolabb kell tartani az orosz határoktól, így biztosítani kell, hogy Ukrajna ne lehessen a fő ellenségnek tekintett nyugati katonai szövetség tagja. Ezért és a legalább minimális siker reményében nehezen hihető, hogy hajlandó záros határidőn – mondjuk néhány héten belül – leállítani az offenzívát.

A szívélyes moszkvai nyilatkozatok így inkább azt szolgálják, hogy meggyőzzék az amerikai kormányzatot: ne, vagy csak később vezessen be további gazdasági szankciókat Oroszország és kereskedelmi partnerei ellen.

Ugyanakkor Washingtonban is érzékelik az orosz taktikázást, illetve azt, hogy nehezen hajlanak a békére, ezért az amerikai fél is taktikázásba kezdett. Elbridge Colby védelempolitikáért felelős államtitkár a hét elején az Ukrajnát támogató országok képviselőivel folytatott tanácskozáson arról beszélt: az európai kormányoknak fokozniuk kell Ukrajna katonai támogatását, mivel washingtoni számítások szerint a háború még jó ideig elhúzódik.

– ha mással nem, azáltal, hogy maga ösztönzi Ukrajna nagyobb mértékű katonai támogatását, és készségesen rendelkezésre bocsátja a szükséges fegyvereket – természetesen nem ingyen.

Így Washington tulajdonképpen abból is nyer, ha Putyin beadja a derekát, hiszen azzal diplomáciai sikert ér el, és azzal is, ha nem, hiszen a támogatói program keretében dollármilliárdok ömlenek be az amerikai államkasszába az európaiak által Ukrajna számára megvásárolt amerikai fegyverekből.

Vagyis jelen állás szerint ha az oroszok hajlandóak is arra, hogy további tárgyalásokat folytassanak, akár az ukránok bevonásával is, hogy legalább ebben a kedvére tegyenek Trumpnak, a tárgyalások közben is inkább a háború folytatódása a valószínű, még legalább a téli hónapokban, amikor az orosz hadsereg az energetikai célpontok és a lakosság élelmiszerrel és alapvető szükségleti cikkekkel való ellátását biztosító logisztikai bázisok támadásával arra számít, hogy meg tudja törni az ukránokat –

Úgyhogy egyelőre a bennünket, magyarokat közvetlenebbül érintő, az ukrajnai kisebbségek helyzetének javulását célzó kezdeményezésre érdemes koncentrálni, ahol ha nehézkesen is, de haladnak a folyamatok. Persze nem szabad túl korán örülni, hiszen látható: a kijevi kormány nem szívesen enged, és csak a kényszer hatására lépett.

Így csak akkor lehet hátradőlni, ha már minden megállapodáson megszáradt a pecsét, az azokban foglalt intézkedéseket megvalósították, és nemzetközi garanciák biztosítják, hogy soha többé ne lehessen megnyirbálni a kisebbségi jogokat.