Ahogy eljött az ősz, két, Ukrajnát érintő fontos témában is új fejlemények történtek: ha döcögősen is, de úgy tűnik, elindult a kisebbségek jogainak helyreállítása, közben pedig újraindult az amerikai békeközvetítés Moszkva és Kijev között.
Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is – derül ki a Nemzetikisebbség-kutató Intézet (NKI) gyorsjelentéséből.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
Életveszélyes fenyegetést kapott egy magyarországi előadó, ezért lemondta székelyföldi koncertjét. A botrány túlmutat Majkán, és a magyar közélet nagyon aggasztó állapotairól árulkodik.
Bírálta kedden az RMDSZ-t a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion, amiért a szövetség képviselői és szenátorai nem szavazták meg a kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
Kíváncsi az erdélyi magyar közösség támogatására szánt magyar kormányzati pénzekre Vlad Gheorghe, Ilie Bolojan miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója.
A magyarok elsöprő többsége elutasítja Ukrajna uniós csatlakozását, és Ukrajna katonai támogatásának elutasítottsága is bőven kétharmad feletti.
A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági program keretében összegyűlt búzából a Kolozs megyei Kalotaszentkirály–Zentelkén működő Ady Endre Szakiskola is részesült.
Kémkedés gyanújával őrizetbe vettek két magyar állampolgárt Bosznia-Hercegovinában – erősítette meg a boszniai rendőrség csütörtökön.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
Miközben Nicușor Dan választási győzelme kedvező fejlemény a magyarok számára, hiszen sikerült elkerülni, hogy az országnak szélsőjobboldali, magyargyűlölő elnöke legyen, azért olyan sok okunk még sincs az önfeledt ünneplésre.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Magas a májusi államfőválasztáson való részvételi szándék az erdélyi magyarok körében, a biztos szavazók 65 százaléka a kormánykoalíció jelöltjét, Crin Antonescut támogatja – derül ki egy hétfőn Kolozsváron ismertetett közvélemény-kutatás eredményeiből.
Több százan vettek részt csütörtökön este azon a békés megmozduláson, amelyet kolozsvári magyar ifjúsági szervezetek hirdettek meg a hét elején történt, magyarverésbe torkollt szurkolói randalírozással szembeni tiltakozásképp.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pénteken kijelentette, hogy „a magyarok nem Románia ellenségei”, Victor Ponta elnökjelölt pedig „mellébeszél”, amikor azt mondja, hogy soha nem támogatná egy RMDSZ-es pénzügyminiszter kinevezését.
A szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu váratlan győzelme a romániai elnökválasztás első fordulójában furcsa reakciókat váltott ki az erdélyi magyarok egy részéből.
Naponta kétszer étkeztek, egy tálból ettek „húst hússal” és mártásokkal, „márkás” anyagokból varratott ruhákat viseltek, olvasni, írni, számolni és zenélni tanultak a középkori Magyarország nemes családjainak tagjai és városi polgárai.