2009. január 12., 23:112009. január 12., 23:11
Az intézkedés előremutató, hiszen az is eredményként könyvelhető majd el, ha a franciaországi dohányzási tilalomhoz hasonlóan nálunk is tisztul a kávéházak alkalmazottainak tüdeje. Dicséretes az is, hogy a székelyföldi önkormányzati vezetők közös feladatlistát állítottak öszsze a régió fejlesztése, a területi autonómia megvalósítása végett. Ugyancsak példamutató a két megye tanácselnökeinek, polgármestereinek ama igyekezete, hogy megőrizze tisztségükben a magyar nemzetiségű köztisztviselőket, az viszont enyhén szólva érthetetlen, miért ragaszkodik az RMDSZ és az MPP egyaránt foggal-körömmel ahhoz, hogy magyar tisztviselő töltse be a prefektusi posztot, amikor a funkció nem több kormányellenőri szerepkörnél. (Az elmúlt években Kovászna megyében kiderült: attól mégse autonómia, se Szövetség a Székelyföldért Egyesület nem lett, hogy magyar a kormánymegbízott). Úgy tűnik, az RMDSZ 2009-es prioritásainak egyike, hogy halogatja a párbeszédet Tőkés Lászlóval, ami ismét magyar–magyar összecsapást ígér a júniusi európai parlamenti választásokra, de ennél is rosszabb, hogy tovább mélyíti a szövetség és ellenzéke között tátongó politikai űrt. Emil Boc tegnap Brüsszelben szögezte le kormánya idei első számú célkitűzését – az igazságügyi megfigyelés megszüntetését –, aminek kipipálása bizony nehézkesnek ígérkezik, mivel többek között a nagykoalíciós partner háza táján szép számban fellelhető korrupciógyanús nagyhalak bíróság elé állítását feltételezi.
Márpedig a PSD-ből tegnap kipenderített Gabriel Oprea példájából tudjuk: a szociáldemokraták káderpolitikája terén a párthűség maga mögé utasítja a hozzáértést és a makulátlanságot.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.