A korábbi évek nem feltétlenül haladó hagyományainak szellemében a Tusványos megnyitóján asztalhoz ülők mindig szükségét érzik megmagyarázni az éppen aktuális kiadás jelmondatát. Ami persze nem mindig magyarázható hitelt érdemlően, hiszen egy szlogennél sokkal fontosabb a megjegyezhetősége, az azonosító jellege. Nem baj persze, ha sikerül a bravúr, de összességében nem reális célkitűzés négy tömény nap célkitűzéseit egyetlen rövid mondatba foglalni.
2015. július 23., 13:112015. július 23., 13:11
2015. július 23., 16:572015. július 23., 16:57
Az idei táborozáshoz fűzött remények, célkitűzések talán még nehezebben megfogalmazhatók, mint általában. A kettős állampolgárság ügye belesimulni látszik a nemzetpolitika általános feladatai közé, és nem veri már ki a biztosítékot a romániai magyar–magyar viszonyban tapasztalható helybenjárás sem. Természetesen mindenki kíváncsian várja az idei „Orbán-koncertet”, mert bár a tavalyi illiberális tűzijátékot nem lesz könnyű felülmúlni, a nemzetközi aktuálpolitikai történések kínálnak néhány további forró témát. No meg persze bízunk a nemzet miniszterelnökében is… A 26. Tusványostól azonban kimondva-kimondatlanul is mindenki előrelépést vár néhány nemzetpolitikai kérdésben. Abban ugyanis alig van már vita, hogy valami alapvetően megváltozott az anyaország és a külhoniak viszonyában. Vagy legalábbis így érzik az utóbbiak, akik a támogatások, a gondoskodás tényét nem vitatva őszintén fájlalják a párbeszéd „hangnemét”, a kiszámíthatóság elillanását, az emberi viszonyok kiürülését. Mindazt a körülményegyüttest, amely ugyan nem túl korszerű, ám az anyaország határain kívül szorultak számára a falat kenyér fontosságával vetekszik. A nemzetpolitika különböző viszonylataiban való elbizonytalanodást teszi szóvá Tőkés László is, amely szerinte a külhoni magyar közösségek megosztottságát is konzerválja. Az idei tábornak, a politikai megbeszéléseknek, a háttértárgyalásoknak, találkozásoknak talán éppen ebből a tetszhalott állapotból kellene jó irányba mozdítania a senki számára sem kívánatos módon megcsontosodó rendszert. Annál is inkább, mivel ebben a kérdésben az uniós ellenszél is csak „asszisztálni” tud.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Olyan világban élünk, amelyben a magunkfajta ember egyre gyakrabban felteszi a kérdést, hogy normális-e az, amit tapasztal. A teljesség igénye nélkül néhány példát említenék, hogy némi következtetést vonhassak le.
A bukaresti koalíciós pártok közötti vagdalkozásokat elnézve egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) sikerült feltalálnia egy sajátos politológiai hibridet: az ellenzéki kormánypártot.
Valljuk be, nem túl gyakori, hogy egy ország államfője és miniszterelnöke a nyilvánosság előtt kijelentse: megszavazná országa államiságának felszámolását.
A román külpolitika, illetve tágabb értelemben vett stratégia állapotát kiválóan tükrözi Ilie Bolojan miniszterelnök Venezuelával kapcsolatos kijelentése, miszerint az ottani események kapcsán Románia az EU-val megegyező álláspontot fog képviselni.
Közhellyé vált, hogy a gépkocsi már nem luxus, a megfelelő tömegközlekedési alternatívák nélkül alapvető szükségletté vált a mindennapokban. Egy olyan jog, amelynek szükségességét sok esetben nem lehet vitatni, viszont nem alanyi jog. Tenni kell érte.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!